6.oldal;blognéző;

- Ütős beszédek

Munkásabb lesz, mint remélhettük. Bájos idős hölgyek és urak pofoztak a hatalom ellen tüntető sípolókat. A rajongásuk határtalan a Nemzet Atyja iránt. Mint Türkmenisztánban. Nyilván az ünnep méltóságát megőrizendő történt a néhány tettlegesség. Nem, nem személyekkel van a baj, hanem a rendszerrel. Amit egy hatalommániás néhány cinikus és számos elvtelen megélhetési kispályás nyomorék, cselédmentalitású, de hatalom közelébe került korlátolt bunkó segítségével fölépített. (...) A félelem és az embercsoportokra irányított, gyűlöletté jegecesített agresszióval tömegeket mozgósít ez a rezsim. És nem csak a kormányoldalon. (...) A harag, a saját csoporthoz (egy nemzethez, egy országhoz, egy hazához, egy társadalomhoz) tartozás érzésének és tudásának teljes eróziója több, mint rendkívüli kár. A rendszerváltás után kell majd valamit kezdeni ezekkel az eltökélt, bájos, de ezúttal kissé haragos idős hölgyekkel és urakkal, valamint ifjú nemzeti érzelmű elv- (vagy inkább élmény-) társaikkal. Ahogy azokkal az idős és fiatal hölgyekkel és urakkal is, akik 2013-ban kitartóan és eltökélten, minden őket nem támogatóra vehemens megvetéssel pillantóan skandálták azt az egy szót, hogy „Összefogás!”. (...) Kemény meló lesz. Sok türelem kell majd hozzá.

„Beültünk egy boxba, aztán jöttek a nagyok. Rákosy Gergely, Lázár Ervin, Mándy Iván, Zelk Zoltán, Pilinszky János, Csurka István – Bella Pistával mi voltunk a legfiatalabbak. Az öregek nekünk szóltak, hívjuk már a pincért” – eleveníti föl a régi csütörtök délutánokat Szebeni András. Az idén 70. születésnapját ünneplő fotóművésszel a legendás idők mellett Esterházy Péterről, a tapolcai művésztelepről, az ország kettészakadásáról, a Népszabadság bezárásáról, valamint kép és szöveg viszonyáról beszélgettünk. És arról, mikor volt a legboldogabb életében.