sztrájkhangulat;kukások;

Népszava fotó

- A kukásoknál is betelt a pohár

Ha a Fővárosi Közterület-fenntartó Nonprofit Zrt. (FKF Zrt.) nem ad a munkavállalók számára elfogadható béremelési ajánlatot, a fővárosi önkormányzat cégénél jövő héten a sztrájkbizottság a munkabeszüntetés mellett is dönthet. Eddig a vállalat vezetői nem sok hajlandóságot mutattak a megegyezésre, de a hét közepén valamelyest elmozdult a nulla fizetésemelés ajánlásától az FKF vezérkara. A szakszervezet januárig visszamenőlegesen kérné a béremelést, a cég októbertől lenne hajlandó emelni, csakhogy ezt meg a szakszervezet nem fogadta el.

A 2013-2015. közötti időszakban a szakszervezet szerint 8 százalékkal csökkent a fizikai munkavállalók jövedelme, ami a társaság nagyjából 2900 alkalmazottjának 80 százalékát teszi ki - nyilatkozta a Népszavának Király András, a HVDSZ 2000 szakszervezet elnöke. Az érdekvédőknek egyébként a vállalat mérlegeiből és egyéb forrásokból kellett kiszámítani a jövedelemcsökkenést, mert a munkáltatótól kezdetben nem kapták meg a szükséges adatokat. A jövedelem csökkenést az FKF vezetői sem tagadták, csak a mértékében tértek el a vélemények.

A gépi úttisztítók és a kukásautó-sofőrök nettó átlagalapbére nem éri el a 120 ezer forintot, a hulladékrakódóknál azonban ez alatt marad. Pótlékokkal együtt nagyjából átlag 140 ezer nettót visznek haza a sofőrök és 110-120 ezer forint körül a hulladékrakódók. A kézi úttisztítók még ennél is rosszabb helyzetben vannak. Mindegyik esetben messze a magyar átlagbér alatt keresnek.

Az érdekvédők 2016. január 1-jéig visszamenőleg 10 százalékos béremelést követelnek. Annál is inkább, mert az utóbbi időben többen távoztak a vállalattól, mint ahányan jöttek. Egyes kamionos cégek sofőrhiány miatt elfogadták a szakszervezetek által kialkudott 6-10 százalékos béremelést, sőt, azóta helyenként a munkáltatók már ugyan ennyivel meg is toldották azt. Az FKF sofőröknek minden szükséges vezetői engedélyük meg van ahhoz, hogy átüljenek teherautóra, kamionra, jóval magasabb fizetésért. Elvándorolnak a hulladékrakódók is, hiszen konkrét példa, hogy az egyik nagy kiskereskedelmi lánc, az FKF bruttó 170-180 ezer forintjával szemben 250-260 ezer forintot kínál szakképzettség nélkül is. Ráadásul nem kora hajnalban kell kelniük, munkába állniuk és nem hóban, fagyban, hőségben kell munkát végezniük - jegyezte meg Király András. A szakszervezet elnöke hangsúlyozta, sem az érdekvédők, sem a munkavállalók nem akarnak sztrájkolni, ezt a nyomásgyakorlási módot csak megegyezés híján, végső esetben vetik be. Hogy sztrájkhangulat van azt nem lehet tagadni.

A cégnél a béremelés mellett a dolgozók a vállalat rájuk kötött csoportos életbiztosításának felmondása miatt is zúgolódnak. A januári szüneteltetésről - mint arról a Népszava is beszámolt - a munkavállalók csak sokkal később értesültek. Alig százan vállalták, hogy a határozatlan időre kötött szerződést továbbviszik. A többség megszüntette, ők a befizetett összeg alig 30 százalékát kapták vissza, mert a biztosító konstrukciójában nem járt több. A megszüntetés mellett döntő munkavállalók féltették befizetéseiket, mert a biztosító a szüneteltetés ideje alatt is folyamatosan vonta a keletkezett költségeit. A kiskeresetű dolgozók éves szinten közel egy havi alapbérüknek megfelelő összeget fizettek be a biztosításra, s ez csak a szerződés 9-10-ik évétől fordulhatott volna át pozitív hozamba.

Levelet ír Orbán Viktornak Tarlós István főpolgármester, amelyben feltárja a 3-as metró felújításához szükséges pótlóbuszok körül kialakult zavaros helyzetet. Azt kérte a miniszterelnöktől, hogy "valaki most már adjon buszokat". A közbeszerzés meghiúsulása miatt ugyanis akár fél évet is csúszhat a felújítás kezdete. Tarlós vélhetően megemlítette azt is, hogy szigorítja a kék metró biztonsági ellenőrzését és a legkisebb utasbiztonságot veszélyeztető jelre leállíttatja azt.