A gyűlölködők és a hozsannázók (vagy az ő párbajaikat korábban önfeledten figyelők) mellett ráadásul azok is éhen maradtak, akik csak azért jöttek el A főnök beszéde – Őszöd után tíz évvel című interjúkötet premierjére, hogy megtudják végre, ki szivárogtatta ki az „elhíresült” hangfelvételt. Ez különben a könyvből magából sem derül ki. Igaz, nem is szerepel a vállalások között. A szerző nyilván örült volna, ha a beszélgetések során mégiscsak közelebb jut a rejtély megoldásához, de saját bevallása szerint sem nagyon forszírozta a dolgot.
A leleplezés helyett sokkal inkább az volt a cél – derült ki Körössi P. József, a Noran Libro kiadó vezetőjének kérdése nyomán –, hogy az olvasó megtudja, mit gondolnak a magyar közélet egyes szereplői a beszéd nyilvánosságra kerülése után az országban kialakult helyzetről, hogyan élték meg a botrány napjait, heteit, hónapjait, az utóbbi évtizedet, s hogy mennyiben érzik még ma is az akkori események hatását. Mert kétség ne legyen: máig érzik. Ahhoz viszont mégis kellően távol van már az egész, hogy ne fulladjon kudarcba egy higgadt párbeszédkísérlet.
Kósa András, Magyar Nemzet/Hír TV újságírója húsz politikussal és elemzővel ült le beszélgetni, kormánypártiakkal és ellenzékiekkel, akkoriakkal és mostaniakkal, közeliekkel és függetlenekkel. Balázs Péter egykori külügyminisztertől Török Gábor politológusig terjed a névsor. Mellettük ott találjuk Fodor Gábort, Gulyás Gergelyt, Horn Gábort, Jeszenszky Gézát, Molnár Gyulát, Nick Thorpe-ot, Schöpflin Györgyöt, illetve a bemutatót, ahogy mondani szokás, jelenlétével is megtisztelő Kukorelly Endrét, Lendvai Ildikót és Schiffer Andrást. „Az esélytelenek nyugalmával azért futottam egy kört Orbán Viktornál is...” – Kósa András e megjegyzésére általános derültség támadt a közönség soraiban. Kiderült, hogy Demszky Gábor és Bajnai Gordon sem állt kötélnek, Gyurcsány Ferenc viszont nagyon is. A Népszava fölvetésére, hogy próbált-e jobbikosokat is szóra bírni, hiszen „a főnök beszédének” tíz éve egyszersmind a szélsőjobb megkerülhetetlenné válásának tíz éve is, Kósa András elmondta: őt is érdekelte volna, hogyan látja belülről Vona Gábor a saját pártja felemelkedését, amely nyilvánvalóan nem választható el a 2006-ban történtektől, ám sajnos mégsem jött össze az interjú. Akik viszont igent mondta a fölkérésre, a szerző elmondása szerint szívesen és bőven beszéltek. Egyetlen szereplő volt csak, aki azt kérte, „barátilag”, hogy az interjú egy részletét utólag húzzák ki. Arról volt szó, létezik-e háttéralku a jobb és a baloldal között, és ha igen, milyen formában. A szereplő nevét sajnos nem tudtuk meg.
Őszöd olyan cezúrája a rendszerváltás utáni Magyarország történetének, amelyről mindenki gondol valamit – és ritkán ugyanazt. Élesen ellentmondó véleményekből tehát nincs hiány a könyvben, legyen szó akár a beszéd azonnali, a hallgatóságra kifejtett hatásáról (a kötet címe például Gál J. Zoltán túlfűtöttnek tűnő reakciójára reflektál), a veszélyérzetről és annak hiányáról a felvétellel kapcsolatban, az akkori MSZP-SZDSZ kormánykoalíció állapotáról vagy éppen a tévészékház ostromáról. Valamint persze az eltelt tíz évről, kétharmadokról, és a jelen helyzetről. Például arról, van-e politikai nyomás a magyar bíróságokon (Schöpflin György fideszes EP – képviselő szerint van), illetve hogy milyen az ország diplomáciai megítélése. Mindenesetre az, hogy utóbbi kapcsán Jeszenszky Géza egykori külügyér egyenesen a Trianon előtti magányosságunkkal von párhuzamot, a következő tíz évre sem sok jót ígér.
