3. forduló;Manchester United;Európa-liga;Wayne Rooney;Fenerbahce;

Rooney jön? EUROPRESS/GETTY IMAGES

- Különleges párosítás az Európa-ligában

A Manchester United futballcsapatában mostanában inkább a kispadot koptató Wayne Rooney számára kedves párosítással, s a csoportkör harmadik fordulójának további 23 párharcával folytatódik ma este a labdarúgó Európa-liga. 

A hétfő esti, Liverpool elleni angol bajnoki rangadón mindössze 13 percre beálló angol válogatott csatár egy 12 évvel korábbi emléket porolhat le a Fenerbahce vendégjátékának alkalmával, a támadó nemzetközi klubkarrierje ugyanis éppen a török egylet ellen indult be igazán 2004 szeptemberében. Akkor az Evertontól átigazoló, első Bajnokok Ligája megmérettetésén résztvevő Rooney mesterhármassal és gólpasszal vette ki részét a törökök 6-2-es legyőzéséből.

„Wayne kiváló munkát végez, egyike azoknak, akik pozitív példát mutathatnak a csapattagoknak. Számítunk rá a holnapi mérkőzésen is” – nyilatkozta sejtelmesen a csütörtöki párharc előtt az MU honlapjának José Mourinho, a gárda vezetőedzője.

Nemcsak Ronney, hanem egy másik – igaz, csak egykori – United futballista is különleges mérkőzésen vehet részt, hiszen pillanatnyilag a selejtezőből induló török egylet alkalmazásában áll Robin van Persie. A United színeiben 2012 és 2015 között 86 fellépésen 48 gólt elérő holland számára egyébként volt állomáshelyeinek „meglátogatásáról” is szól az El-csoportkör: van Persie hazájában abban a Feyenoordban is futballozott pályafutása elején, mely csapatot éppen a második fordulóban győzött le a Fener.

A sorozat két magyar résztvevője, a Rapid Wient erősítő Szántó Tamás és a Hapoel Beer Shevában futballozó Korhut Mihály újra pályára léphet a kupasorozatban. A 18 éves, korábban az amatőrcsapatot erősítő Szántó együttese őszi El- és bajnoki találkozóin is szerephez jutott, így nem meglepő, hogy az európai szövetség honlapja a mérkőzésdrukkal kapcsolatosan is kérdezte őt a Sassuolo elleni találkozót megelőzően. „Igyekszem elrejteni az izgatottságomat, megpróbálok mindent kikapcsolni. Nem hagyom magam befolyásolni sem a szurkolóktól, sem az ellenféltől. Jelenleg úgy tűnik, hogy ezt sikerül megoldanom.”

A 3. forduló a televízióban. A csoport: Manchester United–Fenerbahce (Tv: RTL II). E csoport: Roma-Austria Wien 21.05 (Tv: DIGI Sport1), F csoport: Genk–Athletic Bilbao 21.05 (Tv: DIGI Sport2), Rapid Wien–Sassuolo (Tv: DIGI Sport3). G csoport: Celta Vigo–Ajax 19.00 (Tv: DIGI Sport2, K csoport: Internazionale-Southampton 19.00 (Tv: DIGI Sport1), Hapoel Beer-Seva–Sparta Praha (Tv: DIGI Sport3).

Gagarin címmel kerül ma a mozikba az az orosz játékfilm, amely a legendás szovjet űrrepülő felkészülését és első emberként a Föld körül megtett 108 perces útját viszi vászonra a valóság alapján, a pár éve megnyitott titkos archívumok anyagainak felhasználásával. Látványos és meghökkentő részletekkel is szolgál Pavel Parkomenko rendezése, a címszerepben a mosolygó szemű fiatal színész, Jaroszlav Zsalnyin mutatkozik be.