hulladék;Népszabadság;Fedél Nélkül;

- Itt jelennek meg holnap a Népszabadság új cikkei

A Népszabadság újságírói a csütörtöki Fedél Nélkül című hajléktalanok által írt és árult lapban jelentetik majd meg a cikkeiket egy 12 oldalas mellékletben.

A lap újságírói megtalálták annak a módját, hogy újra publikálhassanak. Cikkeik a holnap megjelenő Fedél Nélkül című hajléktalanok által írt lapnak fognak megjelenni. Kepe Róbert, a Fedél Nélkül felelős szerkesztője, a Menhely Alapítvány koordinátora elmondta: "Nagyjából úgy fog kinézni, hogy egy bővített Fedél Nélkül jelenik meg, amiben a Népszabadság egy 12 oldalas mellékletként szerepel majd. A vendégszerzők közül most csak néhányat említenék, de publikál nálunk Megyesi Gusztáv, Tamás Gáspár Miklós és Uj Péter is."

A lapot a legforgalmasabb fővárosi aluljárókban lehet majd a legkönnyebben beszerezni, de vidékre is visznek belőle. A lapot továbbra is becsületkasszás rendszerrel lehet megvásárolni, a bevétel pedig adományként a hajléktalanokhoz kerül majd. Az alkalom egyszeri, tehát először és egyben utoljára jelenik meg ilyen formában a Fedél Nélkül. A kérdésre, hogy ki finanszírozta a hajléktalanok által terjesztett lapnak a többletpéldányok nyomtatását, Kepe azt válaszolta: egy magát megnevezni nem kívánó civil szervezet biztosított célzott támogatást erre.

Szárnyalni kezdtek ma reggel az Opimus részvényei a budapesti értéktőzsdén. Ez az a társaság, amelyiket a Mediaworks legesélyesebb vevőjeként tartják számon - írja a hvg.hu.