Népszabadság;Mediaworks;

- Szárnyal a cég, ami megveheti a Mediaworks-öt

Szárnyalni kezdtek ma reggel az Opimus részvényei a budapesti értéktőzsdén. Ez az a társaság, amelyiket a Mediaworks legesélyesebb vevőjeként tartják számon - írja a hvg.hu.

A cég részvényei a reggeli nyitás után, egyetlen óra alatt 15 százalékkal drágultak, de ami ennél is meglepőbb: a papír történetének egyik legnagyobb tőzsdei forgalmát is megfutotta – mintegy 2 és fél millió részvény cserélt gazdát. Nagy valószínűséggel valamilyen – a nagyobb nyilvánosság számára nem ismert – jó hír áll a részvényárfolyam emelkedése mögött. Vagyis: elképzelhető, hogy az Opimus megvette vagy nagyon közel jár a Mediaworks megvételéhez - írja a hvg.hu.

Lásd még: "No-Go zone for Orbán" - Brüsszelben tüntettek a Népszabadságért

A Demokratikus Koalíció (DK) szerint a kormánynak mindenféleképpen találnia kellene pénzt a 3-as metró felújítására, amit ha másból nem lehet, a miniszterelnök 200 milliárd forintba kerülő várba költözéséből kellene fedezni.