Ha értelmezni szeretnénk Orbán Viktor magatartását az érvénytelen kvóta-referendum után, érdemes felidéznünk a miniszterelnök néhány korábbi nyilatkozatát. Azt már hallottuk tőle: ha a kisvasutat úgymond támadják, meg kell hosszabbítani a vonalát csak azért is! A politikai értelemben vett dackorszakból a jelek szerint a kormányfő a mai napig nem tudott kilépni. De nem csupán Orbán személyiségével magyarázható, hogy a népszavazás eredménytelenségének ellenére immáron sokadszor is hozzányúl az alaptörvényhez. A Habony Árpád nevével fémjelzett kommunikációs team stratégiájának része lehet a magyar társadalom sokkolása egy újabb irracionális lépés révén.
A kvóta-referendum, mely ügydöntőnek még érvényessége esetén sem lenne mondható az uniós jog elsőbbsége miatt, jelentőségét tekintve vetekszik a 2008-as úgynevezett szociális népszavazással. Ez a több milliárd forintnyi közpénzből megrendezett közvélemény-kutatás ugyanúgy a pillanatnyi közhangulatot tükrözi most, mint nyolc éve az a másik, amely előkészítette a baloldali kabinet bukását. Orbán Viktor azonban még véletlenül sem követi Gyurcsány Ferenc akkori példáját. Ellenkezőleg: győzelemként tünteti fel súlyos vereségét, s e hazugság folyamatos sulykolása a kormánypárti médiában a cselekvőképesség érzetét kelti az állampolgárokban. A miniszterelnök ugyanis minden valószínűség szerint kész forgatókönyvvel rendelkezett a referendum érvénytelenségének esetére is.
Emlékezetes a pártelnök-kormányfő egy másik megszólalása, még 2002-ből. Tizennégy éve Orbán Viktor minden várakozása ellenére elveszített egy törvényhozási választást, s búcsúznia kellett a bársonyszéktől. Ezen esemény kapcsán jelentette ki: „a haza nem lehet ellenzékben!” Ugyanez a logika érvényesül most is. Dacára annak, hogy csupán a társadalom egy kisebbsége mondott „nemet”, azaz igent a kormányfő szándékoltan xenofób és Európa-ellenes politikai törekvéseire, s a kabinet legitimációs deficitje nyilvánvalóvá vált, Orbán minden magyar miniszterelnökeként irat mamelukjaival egy „spirituális üzenetet” az alaptörvénybe. Megfejelve ezt azzal, hogy nyakatekert okoskodással immáron kétségbe vonja az uniós jog elsőbbségét is a nemzeti joggal szemben.
Orbánnak azonban a benyújtott alkotmánymódosítás kapcsán azzal is szembe kell néznie, hogy helyzete gyökeresen megváltozott. Nem csak azért, mert az elbukott referendum tanúsága szerint a választókat kevésbé érdekli a migráció, mint a kritikus állapotban vegetáló hazai egészségügy, oktatás vagy éppen a Brüsszel figyelmét is felkeltő mértéktelen korrupció. Tudniillik az elveszett alkotmányozó többség híján Orbán Viktor rá van utalva a Jobbik jóindulatára. Ha a miniszterelnök továbbra is a zavarosban halászik, s érdemi kormányzás helyett az EU-ellenes hangulatkeltést folytatja, óhatatlanul mintegy nyílt koalícióra kényszerül a szélsőjobboldali párttal.
Ez pedig a Strauss-doktrína durva megsértése lenne, szélsőséges esetben akár a szalonképtelenné vált Fidesz kizárását is eredményezheti az Európai Néppártból. Amit Orbán sem akarhat.