Az igazságtalanul elszenvedett börtönévekért és a minket ért anyagi károk egy részének megtérítésére a Magyar Igazságügyminisztérium a mai napon 290 090 forintot utalt ki részemre. Könyvtáros vagyok, ezért fizetést kapok. 1950 augusztusa óta, igazságtalanul meggyilkolt férjem után nyugdíjat folyósítanak részemre, így hiányt nem szenvedek. Természetesen a rehabilitációs összeg a volt meghurcoltak legnagyobb részének a legszükségesebb ruhaneműek, bútorok vásárlására és az évekig támogatás nélkül maradt család adósságainak kifizetésére szükséges. Az én kedvezőbb helyzetemre való tekintettel, úgy érzem, kötelességem ezt az összeget, amely közvetlen életszükségletem szempontjából nem feltétlenül szükséges, az arra jobban rászorulóknak felajánlani. Ezért a rehabilitáció összegét átadom a Népi Kollégiumoknak arra a célra, hogy ez az összeg is segítse a kollégiumi mozgalom fejlődését és az arra rászorulók tanulását. A rettenet éveit úgy sem lehet kifizetni. Váljék hát azok hasznára, akik hibáinkat helyrehozzák.
Budapest, 1956. X. 10.