film;díj;László Petra;Lakiteleki Filmszemle;

- Díjhalmaz a László családnak

A Jobbikhoz köthető N1TV egykori operatőre, László Petra különdíjat vett át Lezsák Sándortól, az Országgyűlés alelnökétől a Lakiteleki Filmszemlén - írta a 444.hu egy olvasójuk fotójára hivatkozva.

László Petra a tavaly szeptemberi világsajtót is bejáró röszkei menekültrugdosása után eltűnt a nyilvánosság elől: munkahelyéről kitették, interjút nem adott, állítólag el is költözött családjával addigi otthonukból. A Nemzetidegenek című film mostani különdíja a Magyar Művészeti Akadémia 500 ezer forintos, a Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet és Archívum 100 ezer forintos, a Magyar Idők 100 ezer forintos, az Echo TV és a Magyar Hírlap különdíját, valamint a nagykőrösi Arany János Református Gimnázium, Szakgimnázium és Kollégium, valamint a Lakiteleki Eötvös Loránd Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola 25-25 ezer forintos felajánlását tartalmazza. A 32 tagú zsűri elnöke Sára Sándor Kossuth- és Balázs Béla-díjas filmrendező, a nemzet művésze volt.

A Bács-Kiskun megyei napilap, a Petőfi Népe múlt pénteki nyomtatott változatában a László Petrát, mint a film szerkesztőjét nevezték meg. Az eseményről szintén beszámolt az Echo TV, illetve a közmédia is, de egyik sem tartotta fontosnak, hogy közölje a nézőkkel, kit láthatnak a pódiumon. A Nemzetidegenek című dokumentumfilmet nem László Petra, hanem László Gábor jegyzi. A Port.hu-n található leírás szerint a rendező, az operatőr, a forgatókönyvíró egyaránt László Gábor volt. A film forgatókönyvének elkészítése az 1956-os emlékév keretében kiírt Zsigmond Vilmos pályázaton egymillió forintos támogatást kapott. A portál megtalálta a film hivatalos plakátját is, amelyen az '56-os emlékbizottság támogatása mellett a Magyar Művészeti Akadémia logója is szerepel, nem véletlenül. Még tavasszal írt ki az MMA fiataloknak pályázatot '56-os témakörben, a film szinopszisa ezen nyerte el a második helyet és az azzal járó bruttó 750 ezer forintot.

A rendező a 888.hu-nak nyilatkozott: "A filmet én rendeztem, tehát én kaptam a díjat. Feleségem volt a film szerkesztője, ami szintén fontos funkció, de a filmet mindig a rendező jegyzi".

A demokratikus ellenzék felháborodott a "díjazáson", az MSZP rövid közleményében csak annyit írt: szégyen.

Egyelőre nem világos, mikor tudhatjuk meg, pontosan mire költötte el az '56-os emlékbizottság azt a 13,5 milliárdot, amit a forradalom 60. évfordulójának lebonyolítására kapott. Balog Zoltán tájékoztatása szerint a bizottság 7,5 milliárd forintot biztosít civil szervezetek, közintézmények és önkormányzatok számára a programokra kiírt pályázathoz, 4,6 milliárd forint pedig a központi programok megvalósításának fedezete.