önkormányzat;bíróság;Zsolnay;

- Zsolnay - Nem zárták ki Pécs önkormányzatát a cégből

A Zalaegerszegi Törvényszék a többségi tulajdonos kezdeményezése ellenére nem zárta ki a Zsolnay Manufaktúra Zrt.-ből a kisebbségi tulajdonosként szereplő pécsi önkormányzatot, illetve annak vagyonkezelő társaságát hétfői tárgyalásán, mert a kizárásról szóló közgyűlési határozat indokai nem voltak megalapozottak.

Az ítélőtáblai kijelölés folytán Zalaegerszegen indult tagkizárási pereket hétfőn egymást követően tárgyalta a törvényszék, ezeken nemcsak a két fél jogi képviselője, hanem a zrt. igazgatósági elnöke, Cséplő Petra is részt vett és nyilatkozatot tett. A Zsolnay korábban a két elsőbbségi részvénnyel rendelkező pécsi önkormányzatnak és vagyonkezelő cégének, a 19 százaléknyi részvénycsomaggal rendelkező Pécs Holdingnak a kizárását is külön-külön kezdeményezte. A bíróság azonban mindkét perben azzal az indokkal utasította el a többségi tulajdonos keresetét, hogy a kizárásról szóló társasági közgyűlés által hozott határozatban nem voltak megalapozottak, vagy túl általánosak voltak a felsorolt indokok.

Juhász Miklóst november 2-ai hatállyal újabb hat évre kinevezte a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elnökévé Áder János a miniszterelnök előterjesztésére - ismertette a köztársasági elnök átiratát a parlament hétfői ülésének elején a jegyző.