Rossz híreim vannak. Az egyik az, hogy Orbán Viktor - egyelőre - győzött. Sikert kovácsolt magának az érvénytelen népszavazás kudarcából. Aztán - legalábbis - asszisztált a vezető politikai napilap, a számára kellemetlen történeteket nyilvánossá tevő Népszabadság elnémításához. Nyilvánvaló, hogy ebben az országban jelenleg az történik - és csak az történhet -, amit ő megenged és jónak tart. Ugyanakkor az is bizonyos, hogy jól kiépített rendszere egyre inkább inog. A korrupció, a csalások és hazugságok láncolata olyan mértékű lett, hogy az lassan, de biztosan nyűvi az építmény alapjait. És az egész - előbb, vagy utóbb - valamilyen módon be fog dőlni.
Egyelőre azonban ott még nem tartunk. Most még tort ül a hatalom a Népszabadság - és vele a sajtószabadság - romjain. Nem látják jelét semmilyen eróziónak. Nem is láthatják. Csak a győzelmeiket ünneplik és ilyenkor az ember hajlamos nem észrevenni a figyelmeztető jeleket.
A nagyon őszinte Németh Szilárd már a nyitánynál megadta az alaphangot. Éppen csak táncra nem perdült a lap - ideiglenes(?) - bezárását kommentálva. Aztán jött Kósa Lajos, aki frakcióvezetőként mindig fején találja a szöget. És azon gúnyolódott, hogy a Népszabadság oknyomozó újságírói csak a saját lapjuk végéről nem értesültek időben. (Csak úgy mellesleg: mert ha megtudják, akkor mi van, mit tudnak tenni?) Végül aztán a mindig nagyon komoly Gulyás Gergely azon értetlenkedett, hogy miért is kellett tegnap tüntetni a sajtószabadságért, hiszen - szerinte - minden rendben van. Nem kétséges, hogy valamennyi kormánypárti megszólaló a közös hatalmi stratégia jegyében játszotta el szerepét. Ennek lényege, hogy 1. nekik semmi közük a lap "szüneteltetéséhez", 2. a történteknek kizárólag gazdasági okai vannak, aki politikát vél benne felfedezni, az rosszul lát.
A számítás egyébként bevált. Ma már éppen egy hete nem jelenik meg a Népszabadság és az ügy szépen lassan ki is szorul a vezető hírek közül. Tegnap még tüntettek, még vannak tiltakozások, de az olvasók megszokhatták a lap hiányát. Az előfizetők majd szépen átpártolnak másik újsághoz, vagy leszoknak a sajtó olvasásáról, a példányonként vásárlók ugyancsak megvesznek egy másik lapot, vagy beletörődnek abba, hogy kedvencük már nincs a piacon.
Hiába van tisztában mindenki a hazugságokkal, nincs mit tenni. A politikusok játsszák a maguk kis játékaikat, a lapot (is) kiadó cég tulajdonosa meg asszisztál hozzá. Egy hét elteltével megszólalt Heinrich Pecina osztrák üzletember, aki szerint a Népszabadság iránt már nem érdeklődtek az olvasók. Ennek következménye - szerinte -, hogy az elmúlt tíz évben a lap csak veszteséget termelt. És hiába cáfolják szavait tételesen az újságírók, nekik már csak a Facebook jut, ami azért - lássuk be - nem ugyanaz, mint az igazi sajtó. Ugyanakkor bizonyára érdeklődéssel olvassák Pecina vallomását arról, hogy kölcsönösen tisztelik egymást Orbán Viktorral, de függőségi viszony nincs köztük. Arra nem is lehetett szükség a lap bezárásához, hiszen egy tapasztalt üzletember akár árulkodó jelekből, vagy a hozzá eljutó üzenetekből is jól ért.
Egészen megrendítő volt olvasni a 168 Órában egykori kollégánk, Pungor András beszámolóját a Népszabadság szerkesztőségének utolsó óráiról. Már csak azért is, mert egészen déja vu érzésem támadt. Hogy én ilyent már olvastam, sőt át is éltem. Nem véletlen, hogy Bánó Andrásnak - akit egy hete kérdeztünk a Népszabadság bezárásáról - ugyancsak a 23 évvel ezelőtti, szintén októberi események jutottak eszébe. Akkor a Magyar Televízió egyik hírműsora, az Egyenleg volt útjában a hatalomnak és a teljes elnöki jogkörrel felruházott alelnök, Nahlik Gábor vállalta, hogy mondvacsinált ürüggyel olyan helyzetet teremt, amelyben megszűnik a műsor. 1993 október 26-a után az Egyenleg romjain ültek tort az egykori rendszer uralkodói és felkent híveik, a közszolgálatban őket kiszolgáló újságírók. Hiába volt minden tüntetés, tiltakozás, az a hírműsor sosem éledt újjá, pedig még az akkor felfelé törekvő, népszerű kis párt, a Fidesz vezetői is mellé álltak.
A jelek szerint Orbán Viktor tanult elődei hibáiból. A Népszabadságot úgy takarították el az útból, hogy abból - várhatóan - nem lesznek bírósági perek. De a hazugságok, amelyek a lap bezárását kísérték, emlékezetesek maradnak. És gyarapítják a jelenlegi hatalom hosszú bűnlajstromát. Mindazokét az ügyekét, amelyekért egyszer - előbb vagy utóbb - felelni kell majd.
Az Egyenleg megszűnése után hét hónappal választás volt, ami az MDF súlyos vereségével zárult. Most távolabb van a választás és Orbán Viktor sokkal dörzsöltebb, mint a rendszerváltás utáni első kabinet vezetői. Mégsem lehet teljesen nyugodt.