tilalom;Magyarországon;burkini;

- Tilos burkiniben fürdőzni

Kidobtak két burkinit viselő nőt október 9-én a Széchenyi Fürdőből - értesült a 444.hu. A 30 és egy idősebb, 70 év körüli nő fürdött már több, mint egy órája, amikor két alkalmazott felszólította őket, hogy hagyják el a medencét, mert megsértették a házirendet. 

A 444.hu egyik olvasója jelen volt az esetnél. ,,A fürdő részéről két alkalmazott hajtotta végre a kidobást. Azzal védekeztek, hogy a vezetőség utasítása volt. A burkinis hölgyek legalább egy órája már a fürdőben voltak, nem hangoskodtak, senkinek sem ártottak, senkit sem zavartak ” – mondta az olvasó.

A Széchenyi Fürdő marketing és értékesítési igazgatója, Czinege Szilvia a portálnak azt mondta: „Társaságunk 2016 júliusában kért hivatalos állásfoglalást az Országos Tisztifőorvosi Hivataltól, ennek alapján határoztuk meg a házirendben a fürdőruhaviselés szabályát, mely minden fürdőnkben a pénztáraknál kifüggesztett állapotban is megtalálható. Eszerint: nem szabad a medencékbe olyan öltözékben bemenni, amely felületének mérete okán közegészségügyi, vízminőségi és balesetvédelmi szempontból aggályos. Erre tekintettel a medencéket az alsó testrészen kizárólag térdig érő, a felső testrészen pedig kizárólag vállig érő fürdőruhában szabad igénybe venni.”

A portál a fürdő oldalán sem angolul, sem magyarul nem talált házirendet.

A burkinibotrány idén nyáron robbant ki főként Franciaországban, ahol több strandon betiltották a muszlim ruhadarab viselést.

Húszmillió forint értékű, cégek által felajánlott élelmiszeradomány szállítottak tegnap a Magyar Élelmiszerbank Egyesület raktáraiba, hogy onnan a karitatív szervezetek eljuttassák azt a rászorulóknak. Az adományból 12 ezer csomag készül. Miközben százezrek szorulnak segítségre, Magyarországon évente mintegy 1,8 millió tonna élelmiszerhulladék keletkezik.