Népszavazással ér fel a vasárnapi montenegrói választás. A helyiek valójában arról döntenek, az ország régi atyjával, Milo Djkanoviccsal, vagy nélküle képzelik-e el az ország jövőjét. Ő a legrégebb óta hatalmon lévő vezető Európában. Egy ideig miniszterelnöki tisztségét feladva elnök volt, de akkor is ő határozta meg a balkáni állam belpolitikáját. A világban csak kevesen előzik meg az „uralkodás” időtartama tekintetében, köztük a zimbabwei Robert Mugabe, az iráni vallási vezető, Ali Hamenei, illetve a kambodzsai Hun Szen, viszont maga mögé utasítja Alekszander Lukasenkót, Vlagyimir Putyint és Recep Tayyio Erdogan török elnököt is.
Djukanovic mindig úgy változtatta ideológiáját, ahogyan az politikai továbbéléséhez szükséges volt. Bár azzal vádolták, hogy maffiavezér, aki hazája cigarettacsempészetét irányítja, e vádak alól is sikerült tisztáznia magát. Na nem annyira meggyőzően, de mivel Podgorica a Nyugat balkáni szövetségesévé vált, ezért a felelős európai vezetők közül senki sem akarta a vádlottak padjára ültetni. „A Djukanovic-féle modell az állami tulajdon féktelen eladását jelenti olyanok által, akik kapcsolatban állnak a szervezett bűnözéssel” – vélekedett a Dan ellenzéki lap újságírója, Marko Vesevic. A brit The Independent szerint Djukanovic a világ egyik leggazdagabb politikusa, aki meglehetősen gyanús körülmények között jutott vagyonhoz.
A miniszterelnök lelkes fiatal kommunistaként kezdte pályáját, nacionalistaként folytatta, aztán ő állt a montenegrói függetlenségi mozgalom élére, manapság pedig hazája európai uniós és NATO-csatlakozásának szószólója. Az észak-atlanti szövetséghez való integrációhoz sokkal közelebb áll az ország: Podgorica májusban írta alá a csatlakozási szerződést, s 2017 végére válhat teljes jogú taggá.
Djukanovc a kampányt is erre hegyezte ki. Állítása szerint politikai ellenfelei meg akarják akadályozni az EU-s és a NATO-csatlakozást, mint a Reutersnek elmondta, ezért jelentős összegeket kapnak Oroszországtól, hiszen hazája integrációs törekvéseinek legnagyobb ellenfele a Kreml.
Djukanovic politikája is a megosztásra épül. Mindig kell egy ellenséget találni, s ez ezúttal Oroszország. Kettészakadt a helyi társadalom, tavaly ősszel tüntetéshullám tört ki, amely mögött a vezetés „idegen hatalmakat” vélt felfedezni. S bár tény, hogy a Szerbiához húzó ellenzék erőteljesen oroszbarát, akkor nemcsak ellenzéki politikusok, hanem sorsukkal elégedetlen emberek is az utcára vonultak. A megmozdulásokat kemény kézzel verték le, azóta viszonylagos nyugalom van, de ez inkább csak vihar előtti csend.
A választás vízválasztó lehet az igen ingatag montenegrói demokrácia számára. Ha a kormánypárt nyer, utcára vonulhat az ellenzék, amennyiben utóbbi arat diadalt, a kormány nem biztos, hogy belenyugszik. Az ellenzék negyed század óta nem volt képes nyerni. Djukanovic pártja rendre meggyőző fölénnyel nyerte meg a helyi választásokat. Most azonban akár meglepetés is elképzelhető. Nem az ellenzék rokonszenves a tömegek számára, hanem elegük van a mérhetetlen korrupcióból, a feketegazdaság virágzásából.
Csakhogy az ellenzék nagyon szétforgácsolódott. A kis, 620 ezres országban ugyanis összesen 17 választási listán 34 párt indul. Ez a széles paletta Djukanovic esélyeit erősíti. Megbízható felmérések nincsenek, feltételezések szerint azonban a Demokratikus Front (DF) lesz a legerősebb ellenzéki párt a voksok 15 százalékával. Ez a párt szervezte a tavalyi megmozdulásokat.