Már megszokhattuk, hogy Kasmír miatt rendszeres időközönként feszültté válik India és Pakisztán viszonya. A két ország három háborút is indított érte. India a teljes régiót a magáénak akarja, de csak a felét tartja ellenőrzése alatt. Ez a muzulmán többségű régió azonban állandó viták forrása, amelyet aligha lehet a muzulmán és a hindu lakosság békés egymás mellett élése mintájának nevezni. A demográfiai viszonyok egyértelműen a muzulmánoknak kedveznek már csak amiatt is, mert a kilencvenes évek óta a folyamatos fenyegetések hatására mintegy 300 ezer hindu hagyta el a területet, s települt át India más részeire.
Kasmír folyamatos iszlamizálása úgyszólván szabad szemmel is nyilvánvalóvá vált. A nyári szövetségi állami székhely, Szrinagar egy sor pontján nagy, új mecsetek jelentek meg. Virágoznak a vallási iskolák.
Az Újdelhi és Iszlámábád közötti vita forrása mindig ugyanaz. India azzal vádolja Pakisztánt, hogy támogatást nyújt a Kasmír indiai részén aktív iszlám szélsőségeseknek. Utóbbi állam azonban rendre tagad, cáfol. Az indiai kormány megtorlásokat hajt végre az iszlamisták túlkapásai után, de azért kínosan ügyel arra, hogy helyi szinten tartsa a konfliktust, s ne idézzen elő egy nukleáris összecsapást. Elvégre ne feledjük, két atomhatalomról van szó, egy újabb háború közöttük beláthatatlan következményekkel járna.
Most azonban kissé megváltozott a helyzet. Uri városa közelében 2016. szeptember 18-án négy alaposan felfegyverzett terrorista – ahogy akkor jelentették - „két évtized óta a legsúlyosabb támadást hajtották végre kasmíri biztonsági erőkkel szemben". Egyetlen milícia sem vállalta a felelősséget a támadásért, de feltételezések szerint a Dzsais e Mohammed nevű szervezet állt mögötte. Az akcióban mindössze három perc alatt 17 gránátot robbantottak. Legalább 19 indiai katona vesztette életét, s 19-30 közöttire tették a sérültek számát.
Az eset kapcsán Indiában is egyre radikálisabb megoldást szorgalmaznak az iszlám szélsőségesekkel szemben, a hindu nacionalisták egyenesen úgy vélik, szakítani kell a „visszafogottság stratégiájával”, vagyis olyan kemény választ kell adni, amelyet egész Pakisztán érzékelhet. Ez a fejlemény nagyon kellemetlen Narendra Modi indiai miniszterelnök számára, hiszen éppen azok követelnek kemény fellépést, akik állandó, megbízható szavazóbázisát képezik.
Megéri-e azonban miattuk egy nukleáris háborút veszélyeztetni? India jelentősen növelte a Pakisztánra gyakorolt diplomáciai nyomást. Az ENSZ Közgyűlésén, New Yorkban Újdelhi arról győzködte a világszervezet államait, hogy Pakisztán olyan terroristaállam, amely az iszlám dzsihadistáknak nyújt hathatós támogatást. Ezt követően India le is mondta részvételét a délkelet-ázsiai országok novemberben, Iszlámábádban esedékes csúcstalálkozóján, s a térség államainak nagy része az ország mellé is állt.
A hindu radikálisok azonban nem érték be ennyivel. Ez pedig új szakasz kezdetét jelentette a két ország szembenállásában. India szeptember végén elismerte, hogy 1971 óta első ízben hajtott végre katonai, azaz ahogy az ország vezetése fogalmazott, „sebészi pontosságú” csapást pakisztáni területen megbúvó „terroristákra”. „Elég lehetőséget adtunk Pakisztánnak arra, hogy tegye meg a megfelelő lépéseket az Uriban végrehajtott támadás után” - fejtette ki Ranbir Szing vezérezredes.
Modi új irányt szabott tehát a konfliktusnak, csak éppen nem lehet látni előre, hol ér véget az erőszak spirálja. Mi történik akkor, ha a terroristák legközelebb polgári célpontot támadnak? – teszi fel a kérdést kommentárjában a Frankfurter Allgemeine Zeitung. Mi lesz Újdelhi következő lépése? Hogyan fokozza tovább a katonai fellépést? Feltételezhetjük, hogy a „keselyűk” nem érik már be regionális csapással, többet akarnak.
A konfliktust bonyolítja, hogy egyre kevésbé két országról szól. Harmadik szereplőként felbukkan Kína, amely Kasmír egy kisebb részét tartja ellenőrzése alatt. Pekinget természetesen nem a hindu, vagy a muzulmán lakosság sorsa érdekli, sokkal inkább gazdasági szempontok vezérlik a régióban. Az ország ugyanis kereskedelmi utat kíván kiépíteni Kasmír pakisztáni részén keresztül a belucsisztáni, gvadari kikötőig. Ezért a konfliktusban Iszlámábád mellett áll. India számára elrettentő erőt jelenthet Peking.
A mumbai támadás
A mostani áldatlan állapotok kialakulásának természetesen jócskán akadtak előzményei. Igaz, bő tíz éve békésebb időszak kezdődött a két állam viszonyában. 2003-ban ugyanis tűzszüneti megállapodást kötöttek, amely tartósnak is bizonyult, s közeledésük alapkövének számított.
A 2008-as pénzügyi központban, Mumbaiban végrehajtott, 166 ember életét kioltó terrortámadás azonban visszavetette ezt a kapcsolatot. India Pakisztánt tette felelőssé a terrortámadásért. Újdelhi a Laskar-e-Taibát szervezetet vádolta, ám azt is állította, hogy a terroristák segítséget kaptak a hivatalos pakisztáni szervektől.
Komoly feszültség keletkezett a két állam között a terrorakció nyomán, ám időben felismerték, hogy az ellenségeskedésnek nem lesz jó vége, ezért 2010 februárjában felújították a két évvel korábban zsákutcába került béketárgyalásokat. Bár nemhogy áttörés, még csak előrelépés sem történt a külügyi államtitkárok szintjén megtartott találkozón, de már az is komoly fegyvertény, hogy egyáltalán tárgyalóasztalhoz ültek a két ország képviselői.
Az apró enyhülés azonban nem tartott sokáig. A kasmíri helyzet újra és újra visszavetette az óvatos közeledést, 2009-ben 28, 2010-ben 44, 2011-ben 51, 2012-ben pedig már 71 incidenst jegyeztek fel a határszakasznál.
Kölcsönös fenyegetőzések
2012 végétől aztán még jobban elmérgesedett a helyzet. Ismét a kölcsönös fenyegetőzés határozta meg a két állam viszonyát, s mivel atomhatalmakról van szó, ezért a világ is aggódva figyelte szócsatájukat. Ez ismételten a Kasmír miatt lángolt fel. A tartomány demarkációs vonalánál szinte mindennaposakká váltak az összetűzések. 2013 januárjában aztán pakisztáni katonák átlépték a kasmíri tűzszüneti vonalat, s megölték egy indiai járőr két tagját. India erre válaszként hazarendelte iszlámábádi nagykövetét.
2015 óta még több támadást hajtottak végre az indiai biztonsági erőkkel szemben Kasmírban, a helyzet azonban 2016. július 8-tól mérgesedett igazán el, miután megölték Burhan Vanit, az elsősorban a fiatalok körében népszerű, Indiában terrorlistán szereplő Hizbul Mudzsahedin csoport vezetőjét. A gyilkosságot követően heves India-ellenes tüntetések törtek ki a tartomány Újdelhi által ellenőrzött részén. A tüntetések során 87 polgári személy vesztette életét, több ezren megsérültek, köztük sok indiai rendőr.
Augusztus közepén szokatlanul éles hangon támadta India miniszterelnöke, Narendra Modi az ország függetlenségnapi ünnepségén a szomszédos Pakisztánt. Beszédében a kormányfő a belucsisztáni, gilgiti, illetve Kasmír Pakisztán által ellenőrzött részén harcoló szeparatista mozgalmakról beszélt. „Sokan mondtak köszönetet nekem azok közül, akik ezekben a régiókban élnek. Komoly büszkeséget jelent számunkra, hogy támogatást kérnek Indiától” – fejtette ki Modi.
A kölcsönös üzengetésekhez hozzá tartozik az is, s meglehetősen aggasztó fejlemény, hogy élesedik a két állam közötti fegyverkezési verseny. Ez mindig is komoly feszültséget jelentett Dél-Ázsiában, különösen mióta mindkét állam belépett a nukleáris hatalmak sorába.
India rendelkezik rövid-, valamint közepes hatótávolságú rakétatípusokkal is, szakértők szerint ezek (a 700 kilométer hatótávolságú Agni-1, a 2 ezer kilométer hatótávolságú Agni-2, illetve a 3 ezer kilométeres hatótávolságú Agni-3) elsősorban Pakisztán ellen lennének bevethetők.
India 2015 januárjának végén aztán az addigi legnagyobb hatótávolságú rakétájával hajtott végre kísérletet. Az Agni-5 kódjelű, 17 méter hosszú, 50 tonnás, három fázisú harci eszköz hatótávolsága 5 ezer kilométer körül jár, vagyis nemcsak Kína, hanem akár Európa egyes részeit is elérheti.
Kemény szócsata
Ezután következett a már említett, Urinál, iszlám szélsőségesek által végrehajtott támadás, amely éles reakciókat váltott ki Indiában. Radzsnat Szing belügyminiszter konkrétan Pakisztánt vádolta az akcióval. Mint fogalmazott, Iszlámábád „folyamatosan közvetlen támogatást nyújt a terrorizmusnak és terrorcsoportoknak”, Pakisztánt pedig „terroristaállamnak” nevezte, amelyet „el kell szigetelni”. Több indiai politikus gyors és hatékony választ követelt. Később India az ENSZ Emberi Jogi Tanácsánál felszólította Pakisztánt arra, hagyjon fel azzal, hogy rendre behatol indiai területre, s támadásokat hajt végre. Az indiai kormányzat beidézte a pakisztáni ügyvivőt és tiltakozó jegyzéket adott át számára.
Szeptember 26-án India bejelentette, nem vesz részt a dél-ázsiai regionális együttműködés, a SAARC országainak 19., Pakisztánban megrendezendő novemberi csúcstalálkozóján. „A jelenlegi körülmények között az indiai kormánynak nincs módjában részt venni a csúcstalálkozón” – hangzott az indoklás. Később Afganisztán, Banglades és Bután is visszalépését jelezte.
Pakisztán persze nem késlekedett a válasszal. Az ország szerint India „tendenciózusan” Iszlámábádot vádolja a hasonló, az ország területén végrehajtott akciók elkövetésével. Az ország azt állította, több olyan esetben is Pakisztánt tették felelőssé ilyen támadásokért, amikor egyértelműen kiderült, hogy indiaiak hajtottak végre terrorcselekményt. A pakisztáni külügyminisztérium azzal vádolta Indiát, hogy így próbálja meg elterelni a figyelmet a kasmíri emberi jogi helyzetről. Az indiai „megszállás során ugyanis atrocitások sora történt” – hangzik a közlemény. Navaz Sarif pakisztáni miniszterelnök londoni sajtóértekezletén szintén a kasmíri emberi jogi helyzethez kötötte a kasmíri felkelést.
Szeptember 29-én aztán, tizenegy nappal a támadást követően hajtott végre India Kasmír területén támadást feltételezett terrorcsoportok ellen. Pakisztán ezzel szemben azt állította, nem terroristák kerültek az indiaiak célkeresztjébe, hanem pakisztáni katonák: az ország fegyveres erejének két katonája vesztette életét, kilenc pedig megsérült. Az indiai média azt közölte, hogy az ország hadserege két-három kilométerre nyomult be Kasmír Pakisztán által ellenőrzött területén.
