Valamelyik nap nem tudtam mi bajom van, valami belső feszültség vibrált bennem, nem találtam a helyem. Aztán rájöttem: aznap nem olvastam egyetlen újabb fideszes botrányról sem.
Úgy hozzászoktunk már a napi betevő botrányukhoz, mint mások a cigarettához, a rumos kólájukhoz, vagy valamilyen narkóhoz. Igen, ez az utóbbi a pontos kifejezés: az egymást érő, felháborítónál felháborítóbb ügyek valósággal kábítják az agyunkat. Másképpen felfoghatatlan volna, miért nem kiabálunk a Kossuth téren, hogy most már elég! Miért nem vonulunk tízezres, százezres tömegben, és skandáljuk, hogy takarodjatok!
Nem értem, miért hallgat az ország többsége, amikor a vezetője a szemükbe hazudja, hogy ő győzött, amikor veszített. Miért nem tiltakoznak a civil szervezetek aktivistái, amikor kiderül, hogy a miniszterelnök személyesen törvénysértőn uszította rájuk a kopóit...
Nem értem, miért nem követelik a tisztességes roma tömegek Farkas Flórián házánál, hogy tűnjön el a politikából, ne hozzon több szégyent rájuk...
Nem értem, miért nem vonulnak ezrek a Magyar Nemzeti Bank épülete elé, és skandálják, Matolcsy vedd végre a kalapod! Elég volt a családi bizniszeidből, az állam pénzén tartott barátnődből, a bankár kollégától „bérelt” lakásból…
Hihetetlen, hogy a pasa parki ember is újra és újra meg tudja úszni korrupció gyanús ügyeit, szemrebbenés nélkül bármit letagadhat, helikoptert, luxusszállót, ráadásul papírt kap az adóhivataltól a vizsgálat után, hogy makulátlan, minden forinttal elszámolt.
Csak egyetlen oka lehet: hozzászoktattak minket a disznóságaikhoz.
