Spanyolország;függetlenség;népszavazás;Katalónia;

- Katalónia kitart a népszavazás mellett

A madridi kormány figyelmeztetése dacára a katalán parlament tegnap elfogadta azt a határozatot, amely kimondja, hogy 2017 szeptemberében függetlenségi népszavazást tartanak. 

A katalán törvényhozás annak ellenére megszavazta a határozatot, hogy a spanyol alkotmánybíróság már tavaly decemberben semmissé nyilvánította a katalán parlament 2015. november 9-én elfogadott függetlenségi nyilatkozatát, amely felvázolta Katalónia elszakadásának menetrendjét. Akkor az alkotmánybíróság kimondta, hogy a függetlenségi nyilatkozat több ponton sérti a spanyol alkotmányt és a katalán tartományi statútumot egyaránt.

Carles Puigdemont, a katalán tartományi kormányzat vezetője múlt héten terjesztette a helyi törvényhozás elé a határozatot a függetlenségi népszavazás kiírásáról. A Juntspel Sí és a CUP párt szavazott igennel, a katalán szocialista PSC nemmel voksolt, a konzervatív Néppárt, a PP,illetve a liberális Ciudadanos párt helyi szervezete nem is volt hajlandó részt venni a szavazáson. A függetlenségpárti katalán kormányzat eltökélte, hogy Madrid ellenkezését figyelmen kívül hagyva megrendezik a népszavazást, s ha azon 50 százalék feletti lesz az igenek aránya, akkor alkotmányozó gyűlést hívnak össze, s elkezdik megszerkeszteni a független Katalónia alkotmányát.

Mindeközben a spanyol alkotmánybíróság jóváhagyta, hogy a katalán vezetés egy újabb tagja, Carme Forcadell, a tartományi törvényhozás elnöke ellen indítsanak büntetőeljárást. Forcadellt azzal vádolják, hogy tavaly lehetővé tette a függetlenségpárti többség számára a Spanyolországtól való elszakadás menetrendjének felvázolását. A tartományi kormányzat, a Generalitat korábbi vezetőjét, Artur Mast már perbe fogták engedetlenség miatt. Mas szervezte meg az előző, informális népszavazást, ugyancsak Madrid engedélye nélkül, méghozzá úgy, hogy nem hivatalos épületekben, hanem az utcán állították fel a szavazóhelyiségeket. Az akkori véleményfelmérő referendumon mintegy kétmillióan vettek részt.

Az orosz védelmi minisztérium közölte, hogy a Szíriába telepített S-300-as és S-400-as rakétavédelmi rendszereket is beüzemelték, s azok készen állnak a tartuszi haditengerészeti bázis és a kheimimi légibázis védelmére. Igor Konasenkov tábornok, a védelmi tárca szóvivője bejelentette, a rakétavédelmi rendszerek „meglepően” nagy hatósugarúak és lőni fognak minden „azonosítatlan tárgyra”.