költségvetés;átszervezés;

- Egyre nő az állami vízfej

Összesen 549 452 foglalkoztatott volt a költségvetési szerveknél - írta az mfor.hu a költségvetés zárszámadása alapján. 

A létszám 25 295 fővel több a 2014-esnél, ami főként az átszervezéseknek, összevonásoknak köszönhető, míg a 2009-es állapothoz képest 295 ezer fővel több mint a duplájára nőtt a foglalkoztatottak száma. Tavaly a létszám növekedésével párhuzamosan a bérekre fordított összeg is 93 milliárd forinttal ugrott meg, így már 1526 milliárdos kiadást tett ki a foglalkoztatottak bére. 2014-ben még "csak" 1433 milliárdot. A legtöbb a foglalkoztatott az Emberi Erőforrások Minisztériumában, a csaknem 294 ezer dolgozó bérezésére 820,3 milliót költöttek tavaly. A létszám és a bér változása ellentétes irányú, hiszen hiába lett 8 ezerrel kevesebb dolgozó a minisztérium kötelékében, a bérek közel 27 milliárd forinttal ugrottak meg. A második legnagyobb szerv a Belügyminisztérium 103,7 ezer dolgozóval, az ő bérükre 261 milliót fordítottak tavaly.

A kettős elszámolás nem bűncselekmény a rendőrség szerint, ha nem szándékosan követik el. Többek között ez derült ki a Staudt Gábor jobbikos országgyűlési képviselő által kikért dokumentumokból – vette észre a Magyar Nemzet.