Andrzej Wajda híres filmje: a „Tájkép csata után” egy felszabadult lágerben játszódik. Egy csapat fogoly nem tud mit kezdeni a szabadsággal, és inkább marad a drótkerítés mögött, önkéntes bezártságukban egymásra is acsarkodva. Ismerős? Mi is drótkerítés mögött élünk, pedig már nem volna muszáj, és dühödten keressük az ellenséget. Tájkép kampány után.
A láger rég felszabadult, azt mondják. És azt is, hogy jobban teljesít. De még ott van karunkba égetve a sorszám, tudjuk, hogy listába szedtek, számon vagyunk tartva. Legalább érezzük a törődést. Jobb nekünk itt, a megszokott helyen.
Aki kívülről jön, az mind gyanús. Még szám sincs a karjukon, ki tudja hát, mifélék? Ha embernek néznénk őket, ha egyiket ilyennek, másikat olyannak látnánk, tévedhetünk. Jobb a kollektív ítélet. Egyszerűbb, ha gyűlölöd mindet. „Ne kockáztass!”- mondják a kormányplakátok
Wajda filmjében nincs hepiend. És nálunk? Hogy fest a tájkép kampány után? A miniszterelnök azt mondta az egyik rádióban: a népszavazás után, mint a mesehősök, „hamuban sült pogácsával a tarisznyájában” (egy Vuitton-táskát mégsem morzsázhat össze) elindul a hétfejű Brüsszel ellen. Szemléletes összegzés. Miután a kampányban annyi mindent – jóérzést, emberséget, ízlést - felégetett, tényleg csak a hamu maradt, abban sütögethette a saját pogácsáját. Vagy a saját pecsenyéjét. Drága pogácsa volt: az Átlátszó szakértői mindent összeszámolva már 15 milliárdosra taksálják. Eszerint a magyar kampány többe került, mint az egész Brexité.
Hamuvá égett a hatóságokba vetett bizalom is: a fél ország nem bízik, nem bízhat a választási bizottságban, amely a legdurvább törvénysértések felett hunyt szemet. Sokan gyanakszanak a rendőrség fölötteseire, hogy a pánikot növelendő nem adtak időben tisztességes tájékoztatást a robbantásról. A közszolgálati tévét már csak vicces emberek nevezik közszolgálatinak. A nemzetbiztonsági szerveknek a jelek szerint nem a nemzet biztonságát, hanem Németh Szilárdot kell szolgálniuk, aki nemzetbiztonsági vizsgálatot követel a norvég ügynökből Soros-bérenccé előlépett civil szervezetek ellen, amelyek nem álltak be a kormánypropaganda kórusába.
A pályázati rendszert eddig sem övezte túl sok illúzió, de most Győrfalu polgármestere nyíltan azzal agitál, hogy ha a település elég buzgón népszavaz, akkor nagyobb sikerrel pályázhat támogatásért. Szegény az életéért küzd, hiszen világossá tették, hogy polgármester csak az marad, akinek kampányteljesítményével Orbán elégedett lesz.
És mennyire bízhatnak majd a betegek annak a felturbózott főorvosnak a józan ítélőképességében, aki szerint a menekültek által behurcolt betegségek majd úgy kipusztítanak minket, mint a hódítók az amerikai indiánokat? Gratulálok, dr. Winnetou. Ásd ki a csatabárdot a muszlim sápadt arcúakkal szemben!
Akinek muszáj, mind lement kutyába. Na nem kétfarkúba, még az kéne! Tóta W. azt a címet adta glosszájának: „Orbán Viktor, az egyfarkú kutya”. Hol vannak már a hűtőmágneses-golyóstollas-gulyásleveses vacak kis kampányok? Ez már gigászok harca, a szárnyaló fantázia ideje. A Hunyadi Lakásszövetkezet elnöke muszlimverő névadóját megirigyelve arról értesíti a lakókat, hogy a hajléktalanokkal is elég bajuk volt, de most kigyúrt menekültek települnek majd tucatjával a lépcsőházakba. Szabolcs megyében szórólapon kérdezik: „Akarja-e Ön, hogy közmunkások helyett ’közmigránsok’ legyenek a falujában?”
Ezen felül már tényleg csak apróbb veszteségeket könyvelhetünk el a kampányleltárban. Volt ugye egy kisebb egyházszakadás, miután sikerült a pápával konfliktusba keverni számos egyházi személyt plusz az egész KDNP-t. Magyarország ismét a kereszténység védőpajzsa, mint egykoron, igaz, most a pápával szemben. Utóbbi nem átallja a „szeretet főparancsát” emlegetni, míg nálunk egy kanonok a templom kapujára (ha egyszer ott volt hely!) szegezett szavazási útmutatóban ugyanerre a főparancsra hivatkozva prédikál a „nem” mellett. Ezzel az erővel a kormány teljes plakátrepertoárját is kiszögezhette volna, a Fidesz brosúrájával együtt. Na, majd legközelebb.
Aztán sikerült beáldozni a még létező külkapcsolatainkat is. Az Egyesült Államokról nem beszélek, ott lassan úgyis mindegy nekünk, de még ehhez képest is növelhette a jelenlegi és a talán jövendő amerikai elnök rokonszenvét, hogy felcsatlakoztunk az idegenellenes Trump drukkereihez. Így legalább az Európai Unió mellett belerúghattunk a NATO vezetésébe is, nem is lett volna igazságos a kettős mérce. Sokat segített az a kreatív ötlet is a nyugati nagyvárosok törvényen kívüli „no-go” zónáinak emlegetésével. Egyszerre négy nagykövetség tiltakozott, ennyi hadüzenetet egy lépésben még Horthyék sem tudtak produkálni, pedig az is milyen jól végződött. Most aztán van nekünk „no-go”, Szijjártó lassan már nem mehet sehová, mindenhonnan kiutálják.
Talán megérik egy másik „no-go” is: elegen leszünk, akik vasárnap nem megyünk el. Mert rohadtul nem tetszik a tájkép kampány után.
Sokaknak jut eszébe a véghajrában a Babits-vers: „legyen béke már!/ Legyen vége már!/…Ki a bűnös, ne kérdjük.” De. Csak kérdjük! És holnap ne legyünk a cinkosai.
