Jorge Louis Borges argentin író harminc éve hunyt el. Ahogy E. Csorba Csilla, a Petőfi Irodalmi Múzeum igazgatója mondta hétfőn este, a Károlyi-palotában tartott emlékesten, a szerző igazi viszonyítási pont. Alfa és ómega minden tollforgató számára; nagy nemzetközi író, akit kicsit magunkénak is vallunk. Sok kortárs költő írt róla elemzéseket, esszéket, költeményeket, sok kiváló magyar szerző fordította munkáit.
Scholz László, az ELTE Spanyol Nyelvi és Irodalmi Tanszékének oktatója emlékeztetett arra, hogy a nyolcvanhét évesen elhunyt szerző az 1980-as években körbejárta a világot titkárnőjével, későbbi feleségével, María Kodamával, aki most európai körútjának keretében tett kitérőt Budapestre. A japán származású asszony az elfogódottság legkisebb jelét sem mutatva hallgatta férje méltatását, majd Az első magyar költőhöz című alkotásának felolvasását. Arról mégsem beszélt az est folyamán, hogy Borges különösen tisztelte a magyar lírát, egyik prózahősének pedig a Juan de Pannonia nevet adta Janus Pannonius után.
Azt viszont megtudhattuk az özvegytől, hogy férjét hatvanas évei közepén kezdték széles körben megismerni. 1961-ben Beckett-tel közösen kapta meg a Formentor-díjat, ezt követően jelent meg első angol kötete. Scholz László felelevenítette, hogy Borgesnek olyan jelentősége volt, hogy amikor 1963-ban megkérdezték egyik pályatársát, mit javasol az új írónemzedéknek, azt felelte: öljétek meg Borgest!
Felesége arról beszélt, hogy a nagy gondolkodó pályatársait akarva-akaratlanul tehetetlenségbe, tehetetlenségből fakadó dühbe vezette. Elárulta azt is, hogy a szerző, akinek szinte anyanyelve volt az angol, Argentínában egyfajta nemzeti csoda. Spanyol nyelvterületen nincs olyan irodalomszerető, aki ne tudná, ki volt Borges, az angol ajkú irodalomolvasók már nem teljesen ismerik, viszont francia területen erős kultusza van.
Szóba került Borges meg nem kapott irodalmi Nobel-díja is, amelyre évről-évre felterjesztették. „Mindenki sajnálkozott, értetlenül állt a dolog előtt. Ő maga viszont azt mondta, nem vonzza az, hogy egy plusz név legyen a kiemelkedő szerzők listáján, inkább élő mítosz akart lenni” – mondta el a hetvenkilenc éves Kodama. Elmesélte, hogy amikor a Chilei Pápai Katolikus Egyetem díszdoktorrá avatta Jorge Louis Borgest, férje annak ellenére elment a ceremóniára, hogy pontosan tudta, ott lesz Augusto Pinochet tábornok, az ország vezetője is.
„Az előző estén kaptunk egy telefonhívást Svédországból. Átnyújtottam neki a kagylót, s visszavonultam a másik szobába, hogy fesztelenül tudjon beszélni. A válaszokból mégis kikövetkeztethettem, miről lehetett szó. Hallottam Borgest, ahogyan azt mondja: „Uram, nagyon köszönöm, hogy telefonált, de két dolog van, amit egy ember el kell, hogy kerüljön. Az egyik az, hogy megvesztegessen másokat, a másik pedig az, hogy megvesztegessék. Most már biztos vagyok benne, hogy holnap el kell utaznom Chilébe” – jelentette ki. Ezt nagyon bátor döntésnek éreztem, még ha igyekeztem is lebeszélni arról, hogy elmenjünk” – elevenítette fel. Jorge Louis Borges özvegye megosztotta a közönséggel azt is, hogy férje a tisztaság, a szabadság mellett mindig kiállt.
Megismerkedésükről csak annyit mondott, tizenkét éves volt, amikor apjának a barátja elvitte Borges egyik konferenciájára. Kodama tanítani szeretett volna, de gyenge hangja miatt nem volt benne biztos, hogy alkalmas erre. „Amikor megláttam Borgest az előadáson, egyből ráismertem, holott korábban nem találkoztunk. Mi félénk emberek az őserdőben messziről megismerjük egymás rezdüléseit. Neki is gyenge volt a hangja, csakúgy, mint nekem. Mégis pisszenés nélkül, lélegzetvisszafojtva hallgatták az előadást. Ez megerősített abban, hogy én is lehetek oktató” – mesélte.
Az asszony kitért arra is, hogy később Borges azon egyetemi hallgatói között volt, akiknek a Buenos Aires-i Nemzeti Könyvtárban óangolt tanított. Dolgoztak együtt is: óangol, japán műveket fordítottak spanyolra, de Kodama szerint a munka nem volt annyira nehéz, mint gondolnánk. „A férjem mindent tudott, de én szerettem tanulni, gyorsan olvastam. Amikor középiskolás koromban találkoztam vele, megkérdezte, nem akarok-e óangolul tanulni. Shakespeare-re gondol, kérdeztem. Oh, dehogy, valami korábbira, a kilencedik századi angol irodalomra, felelte. Végül elmondta, ő sem tud még, éppen ezért tanultuk meg együtt."
A beszélgetés után María Kodama bár vonakodva, de vállalta, hogy nyilatkozik lapunknak. A világhírű szerző özvegyétől szerettem volna megtudni személyes érdekességeket is, de az asszony jobban örült volna, ha az általa vezetett Nemzetközi Jorge Luis Borges Alapítványról kérdeztem volna, mondván az egész életét arra szentelte, hogy Borgest támogassa, halála után pedig az emlékét ápolja.
A Ferenc Pápa – Beszélgetések Jorge Bergoglióval című interjúkötetből tudjuk, hogy amikor Ferenc pápa a ’60-as évek közepén a Buenos Aires-i Megváltó Gimnáziumban tanított irodalmat és pszichológiát, novellákat íratott diákjaival, az egyik órára pedig elhívta Borgest, aki bíztatta a későbbi egyházfőt, gyűjtse egybe és adassa ki a műveket, még előszót is ígért hozzá. Szerettem volna megtudni Kodama asszonytól, milyen kapcsolatban állt férje és a későbbi pápa, de az özvegy nem adott pontos választ. „A férjem lehet, hogy jól ismerte, de nem tudom” – közölte.
Umberto Eco olasz író utolsó regényének, a Mutatványszámnak az egyik alakja egy vak könyvtáros, Burgosi Jorge, akit az argentin íróról mintázott. A Népszava arra volt kíváncsi, vajon a házaspár ismerte-e Ecót. „Többször találkoztunk vele. Kiváló ember, nagyformátumú tudós, remek író volt. Ott voltunk Olaszországban a doktorrá avatásán is, igazán szép ceremónia volt” – emlékezett vissza. S ha már szóba került egy regény, megkérdeztem azt is, Borges miért nem írt nagyepikát.
„Nem különösebben rajongott a regényekért, de a novellák és a költemények elbűvölték. A regények túl sok időt vesznek el az embertől, vélte. Úgy gondolta, a regények tele vannak hibákkal, míg a kisepikában könnyebb tökéletességre törekedni. Azt is mondta, hogy akkor, amikor az ember regényt kezd, még az ötvenedik oldalon sem tudhatja, hogy nem fog-e csalódni, míg egy elbeszélésnél már az elején világossá válik, hogy jó-e vagy sem.”
A közelmúltban jelent meg a szerző angol fordítójának, bizalmasának, Norman Thomas Di Giovanninak a tollából a Georgie & Elsa című kötet, amely Borges és első felesége, Elsa Astete Millan borzasztó házasságának állít emléket. Amikor Borges hatvannyolc évesen oltár elé vezette az ötvenhét éves özvegyet, környezete elborzadt. Negyven évvel korábban Elsa az író szerelme volt, de amikor újra egymásra találtak Borgest az motiválta, hogy találjon valakit anyja helyett, aki ápolja, Elsát pedig csak a csillogás vonzotta. A műveletlen feleség nem bírta elviselni Borges sikereit, holdkóros volt, bundáit pedig férje előadástémái után – Walt Whitmannak, Edgar Allan Poe-nak – nevezte el.
Amikor María Kodamának felelevenítettem a "házi polgárháborút", felháborodva fordult felém. „Mégis, miért érdekli ez a bulvártéma? Miért kíváncsi pletykákra?” – kérdezte. Miután lecsillapodott, elárulta, mit gondol az ügyről. „Körülbelül huszonhét éves lehetett, amikor beleszeretett a tizenhét éves Elsába. Egy alkalommal felhívta a családot, de a lány anyja közölte vele, hogy Elsa férjhez ment. Aztán újra találkoztak, de akkor már nem volt szerelem köztük” – mondta.
Zárásként megkérdeztem tőle, közte és az apjakorú Borges között valóban szerelem volt-e. „Szerelemmel szerettük egymást, szeretők voltunk évtizedeken keresztül. Sajnálom azokat, akik mást gondolnak, ők csak irigykednek az erős kapcsolatunkra. Már egészen fiatalon is láttam Buenos Airesben, hogy ősz halántékú emberek fiatal nőket vezetnek oltárhoz. Nincs ebben semmi rossz, ha szeretik egymást” – csattant fel.
