Fidesz;Brüsszel;DK;kvótareferendum;

- Fidesz: a DK-t Brüsszel pénzeli! - Reagáltak Gyurcsányék

 Németh Szilárd, a Fidesz frakcióvezető-helyettese szombaton, budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta: a DK új plakátjainak a megjelenésével "most már elég világos mindenki számára",  hogy Brüsszelből pénzelik Gyurcsányék és a Demokratikus Koalíció népszavazás-ellenes és bevándorláspárti politikáját."   A DK plakátjain a Szocialisták és Demokraták Progresszív Szövetségének a logója - (S&D) - látható, és ezzel árulják el magukat, hogy "a brüsszeli pénzek ismét találkoztak Gyurcsány elvtárssal és pártjával" - fejtette ki a kormánypárti politikus.

A Gyurcsány Ferenc vezette párt szóvivője közölte: különösen szánalmas és felháborító, hogy a Fidesz egyáltalán meg mer szólalni, miután eddig 11 milliárdot költöttek a magyar adófizetők pénzén egy gyűlöletkeltő, értelmetlen és felesleges álnépszavazásra. Gréczy Zsolt hozzátette: a Fidesz hazudott, amikor azt állította, hogy az Európai Unió pénzeli népszavazási plakátkampányukat, azt ugyanis - a más pártoknak is rendelkezésre álló - EP-képviselői költségkeret egy részéből finanszírozzák. 

Az Együtt - a Korszakváltók Pártja elnöke szerint Orbán Viktor kormányfő másfél éve nem tesz mást, mint ellehetetleníti a megoldást kereső uniós párbeszédet, önkényesen intézkedik, és közreműködik az EU szétverésében. Szigetvári Viktor a párt szombaton tartott éves küldöttgyűlésén Budapesten amellett is érvelt, hogy az Együtt önállóan induljon a 2018-as választáson. Ezt végül a testület megszavazta.