McGregor;

Jennifer Connelly és Ewan McGregor a 64. San Sebastian Filmfesztiválon - Fotó: Juan Naharro Gimenez/Getty Images

- Rendezőként bukott Ewan McGregor

Ewan McGregor skót színész és Jennifer Connely amerikai színésznő pénteken személyesen mutatta be az Amerikai pasztorál (American Pastoral) című főszereplésükkel készült filmet a 64. San Sebastián-i Nemzetközi Filmfesztiválon. Az alkotást a kétszeres Golden Globe-jelölt Ewan McGregor rendezte, a népszerű skót színésznek ez a rendezői debütálása.

A történet, amely Philip Roth világhírű amerikai író 1997-ben megjelent, majd rövidesen Pulitzer-díjjal elismert azonos című regényéből készült, az 1960-as évek Amerikájában játszódik. A cselekmény főhőse Seymour Levov, azaz Swede, aki fiatalon a gimnáziumi sportcsapat csillaga volt, majd érett fejjel feleségül vett egy korábbi szépségkirálynőt, akivel azóta az átlagos amerikaik mindennapjait élik. Akkor üt be a krach, amikor egyetlen gyermekükről, Merryről kiderül, hogy felcseperedve elhatározza: beáll terroristának, mivel úgy ítéli, ez az egyedüli út a felnőtté váláshoz, szabad akarta kifejtésének. Akkor, amikor a lány a vietnami háború idején dacból lángra lobbant egy postahivatalt, olyan tettet követ el, amelynek következményeivel maga sem számolt.

Az Amerikai pasztorált szeptember legelején, a Torontói Nemzetközi Filmfesztiválon láthatta először a közönség. Amerikában csak október közepén kerül moziforgalmazásba, de már megjelent néhány elmarasztaló kritika róla. A The Guardian mértékadó brit lap azt írja, a negyvenöt éves Ewan McGregor rendezése gyenge, amelynek részben az az oka, hogy "megfoghatatlan irodalmi szövegből" dolgozott. (A nyolcvanhárom éves Philip Roth ma a legmegbecsültebb amerikai írók egyike, ha nem a legelismertebb szépíró.) A kritika továbbá hangot ad azon véleménynek is, miszerint a produkciót kevés dolog menti meg a teljes katasztrófától, de a színészekkel sincsenek megelégedve, a feleséget alakító Oscar-díjas Jennifer Conelly monológját például lélektelennek ítélték.

A San Sebastián-i Nemzetközi Filmfesztivál, ahol az Amerikai pasztorált bemutatták, ma ér véget a baszkföldi tengerparti városban.

Pásztor Erzsi előtt tisztelgő életmű-kiállítás nyílik a Kossuth-díjas művésznő születésének 80. évfordulóján a mohorai Tolnay Klári Emlékházban, közölte az emlékház vezetője. A tárlat vasárnaptól október 30-ig látogatható.