Egyszerűbb volna, ha kitennék a táblát a miniszterelnökségre, minisztériumokra, az egész kormányra: „Népszavazás miatt zárva! Kérjük, ne zavarjanak!” Legalább nem nyaggatnák ügyeikkel, bajaikkal, panaszaikkal, az ostoba kis életükkel az állampolgárok a kormányt. Annak most fontosabb dolga van: el kell hajtaniuk mindenkit a népszavazásra. Nincs idejük kormányozni, ezt igazán meg lehetne érteni. De az emberekben nincs semmi belátás. Azt hiszik, a kormány azért van, hogy törődjön velük, működtesse a közszolgáltatásokat, gondoskodjon iskoláról, kórházról, nyugdíjról. Önző felfogás, nélkülöz minden emelkedettséget és hazafiúságot. A nemzet jövője mégiscsak fontosabb, mint hogy elvigyék a szemetet, becsöngessenek az iskolában, megjöjjön a nyugdíj, kivegyék a beteg vakbelét. A nemzet jövője pedig most a népszavazástól függ. Mindnyájunknak el kell menni, ezt üzente Kossuth Lajos. Illetve Orbán Viktor.
Legutóbbi interjújában tekintetét olyan magasra vetette, hogy onnan már nem is nagyon látni minket: „Én egy kicsit mindig csalódott vagyok, ha a részvételi arány kevesebb, mint 100 százalék.” Nem okozhatunk neki csalódást, bele kell nyugodnunk, hogy most minden erejével ezt az ambiciózus célt szolgálja. Kívánhatta valaki Zrínyi Miklóstól, hogy kirohanás közben a katonák kosztjával foglalkozzon? Hunyadi Jánostól, hogy a muszlimok helyett a nándorfehérváriak ügyeivel törődjön?
A 100 százalékos részvétel nagyobb dicsőség volna, mint amiről Hunyadi vagy Zrínyi álmodhatott. A mi kormányfőnk lepipálhatná az összes keleti diktátort, akikkel találkozgatni szokott. A türkmén és tadzsik vezetők nyamvadt 90 sázalékot tudnak összehozni, az észak-koreai választásra jó, ha 99,97 százalék ment el. Ceausescu népszavazására 99,99 százalék. És miért szabotálhatott az az 1 század százalék, kérdem én? Micsoda rendetlenség, kész kupleráj lehetett ott, még hogy Ceausescu volt a „Kárpátok oroszlánja”?! Mi sokkal jobban ordítunk. Na persze csak örömünkben, ha meglesz a 100 százalék.
Kerítés már úgyis van, az egész országra kiírhatnánk: népszavazás miatt zárva! Nem vagyunk itthon. Elmentünk szavazni, illetve előbb még a kampánygyűlésre, nehogy megtévedjünk. Idegenektől és nihilistáktól nem fogadunk el édességet. Elöljáróink alig bírják a strapát: éjjel-nappal Brüsszelnek üzennek. Torkuk berekedt, csuklójuk fáj a sok ökölrázástól. Minden időpont arrébb csúszik, semmi sem valósul meg akkor és úgy, ahogy ígérték. Már annyi homokszem van a gépezetben, mint egy sivatagban. Ezért is özönlenének az arabok, ha hagynánk. Kormányozni kellene, problémákat megoldani, intézményeket működtetni, de nincs rá energia. Az utcákon gyűlik a szemét, mert a központosított Nemzeti Hulladékgazdálkodási Zrt. a vidék után a budapesti szemétszállítást is bekebelezi. Na nem a kukákkal piszkolja be a kezét (egy Nemzeti Kezet! Hogyisne!), csak a díjat veszi el, és kevesebbet ad belőle vissza a tényleges szállítóknak. Neki is kell élni valamiből. Kár, hogy már féléve nem sikerült beindítania a számlázási rendszert, a lakókra majd a több hónapos tartozásról szóló csekk hozza karácsony táján a szívrohamot. Szerencse, hogy a számlázási rendszerre kiírt félmilliárdos pályázatot jó barátok nyerték: Garancsi István két üzlettársának cége. Hazugság, hogy semmi sem működik, a közpénz útja a megfelelő zsebekbe zavartalan.
És az is rágalom, hogy akadozik a tanévkezdés. Jó, a lebutított szakképzésben vannak még döccenők, de az államtitkár az okvetetlenkedők torkára forrasztotta a szót: „Minden rendszernek vannak működésbeli hiányosságai”. Hogy a leendő szakmunkások fejét ne tömjék a sok felesleges tudással, egyetlen tárgyba vonták össze a fizikát, biológiát, földrajzot, kémiát. Négyszakos tanár viszont nincs, most kell gyorstalpalón átképezni őket. Még jó, hogy tankönyv sincs, legalább nem frusztrálja a gyereket meg a pedagógust. Anyám francia szakos volt, az ötvenes években persze oroszt kellett tanítania, egy leckével a diákok előtt járva. Őt is idegesítette az orosz könyvben az a sok ismeretlen betű. Ez így sokkal emberségesebb. Nem is értem, miért mentegetőzik az államtitkár: „Jobb lett volna, ha a tantárgy ki van dolgozva.”
És ha a kormányzás szünetel, akkor természetesen nem lehet elvárni az egészségügy, vagy a munkaerőpiac rendbetételét sem. A politikusok el vannak foglalva. Kósa például folyamatos sajtótájékoztatókkal gondoskodik a honderűről. Legutóbb komolyra váltott: sztrájkra hívta fel a görög matrózokat, hogy ne mentsenek ki annyi menekülőt a tengerből. Simonka – maga mondta - egyfolytában imádkozik a négyéves kisfiával és másfél éves lányával, nehogy az utóbbit harmadik feleségnek vásárolja meg egy behatoló muszlim. A népszerű rezsibiztos az önkormányzati lakások bérlőit fenyegeti kilakoltatással, mert a migránsok már a spájzban vannak.
Azon gondolkodom, ha ennyire utálják azt, amit a kormányzás valójában jelentene, mihez kezdenek majd október 3-ától? Ha lesz egy kis szabadidejük két lenyúlás között, talán mégis hozzálátnak az igazi teendőkhöz? Á, nem akarhatnak ekkora terhet. Nem akarásnak pedig nyögés a vége. Mi már nyögünk is.
