Nem tudom, ebben a népszavazós kampányosdiban ki az igazi éceszgéber. Lehet, hogy maga Habony, a legtitkosabb belső titkos tanácsos, lehet, hogy az amerikai Finkelstein, de most biztosan jól szórakozik.
Szinte látom magam előtt: a kampány-guru kiállt a párt és a kormány legfontosabb vezetői elé, nagyot csapott az asztalra és azt mondta: „Emberek, szabad a gazda! Elő a fantáziával, mindenki azt mondjon, ami az eszébe jut! Akinek nem tetszik, majd tiltakozik.”
Szétrebbentek a fontos emberek, behívták a maguk kevésbé fontosait, az asztalra csaptak, és azt mondták: „Emberek, szabad a gazda! Azt üzeni a főnök, elő a fantáziával, ki tud nagyobbat mondani…” Egymásra néztek a kicsit fontosak, értették is meg nem is. Mit kell mondaniuk? „Hát nem értitek? - csapott a homlokára a legrafkósabb – ami az eszünkbe jut…”
És azonmód kiállt az egyik fontos ember, és azt mondta: ő tudja, hogy az európai főszoci levajazta az itteni elvtársakkal, ha kell hozzájuk jöhetnek a migráncsok. Csőstül is akár. Megvakarta a fejét a másik fontos, hogyan mondhatna még nagyobbat? „Oda telepítjük azokat, akiket kötelezően ide küldenek, ahol kevesen szavaztak a nemre”. Erre a harmadik: meg oda, ahol a legkevesebben mentek szavazni, mert a főnök 100 százalékos részvételt szeretne…
Erre aztán megindult a lavina! Mondott mindenki olyanokat, hogy a hallgatói libabőrösek lettek. A lányukat eladják majd harmadik feleségnek, minaretet csinálnak a falu templomából, az lesz nekik, ami pacinak van, de nem segély!
A főember elégedetten dörzsölte a kezeit. Büszke volt, milyen kreatívak az emberei.
