- "A kormány a feje tetejére állítja a szakképzést szeptembertől", "a szakképzés az oktatási átalakítások legnagyobb vesztese", "Káosszal indulhat a tanév a szakképzésben". Ilyen és ezekhez hasonló kijelentések borzolták a kedélyeket a nyári hónapokban. Káosz van?
- Én azt a "káoszt", amit mások erős hanggal említenek, nem érzékeltem, sem a gyakorlatban, sem pedig a szakszervezethez bejövő információk alapján. Természetesen voltak bizonytalanságok, volt egy nagy várakozás a szakgimnáziumi és a szakközépiskolai kerettantervekkel kapcsolatban, amelyek rendeletileg késve váltak ismertté, így a tantárgyi és órafelosztás összeállítása, korrekciója belenyúlt a tanév kezdetébe. Ezt azonban még nem kell káoszként megélni.
- Pedig több alkalommal is elhangzott, hogy ilyen kevés idő alatt nem tudnak felkészülni az oktatók, sok helyen a helyi tantervek még augusztus közepén sem készültek el.
- Az órakeretek, amelyekből gazdálkodni lehetett, ismertek voltak. A kerettanterveknek csak a törvényi megjelenítésére kellett várni, tehát arra, hogy a Magyar Közlönyben kihirdessék, hivatalossá váljon, de maga a tervezet és az órastruktúra már jóval a nyári szabadságolások előtt ismertek voltak. Tartalmi kérdésekben voltak bizonytalanságok, ám a késlekedést és a tervezés ellehetetlenülését egy másik nagy probléma okozta, mégpedig az, hogy a vezetőknek, vagyis a szakképzési centrumok és a tagintézmények vezetőinek a mandátuma szinte egyszerre járt le. Erről kevés szó esett a sajtóban. Aztán voltak, akik csak egy évre kaptak megbízást, mások öt évre, helyetteseknek nem adtak megbízatást. Ez sokkal nagyobb frusztrációt jelentett egy-egy intézményben, mint a kerettanterv végleges megismerése, hiszen ezeknek az embereknek kellett volna tervezni, szervezni, előkészíteni. Akik a pozíciójukban maradtak, nem tudták, van-e jogosultságuk előkészíteni egy új tanévet, vagy majd új vezető jön. Megéltünk olyan helyzetet egy-egy iskolában, hogy a teljes vezetést lecserélték.
- Mindezt az utolsó pillanatban?
- Nem, nem az utolsóban. Az utolsó utáni pillanatban. Elvileg június elsejére minden főigazgatónak, tagintézmény-vezetőnek a helyén kellett volna lennie, ez sok helyen nem történt meg, aztán új vezetés jött, más elképzelésekkel. Ezek olyan belső feszültséget generáltak, ami rányomta a bélyegét a 2016-2017-es tanév kezdetére.
FOTÓ: NÉPSZAVA
- Vagyis a vezetők körében voltak olyanok, akik az utolsó utáni pillanatban tudták meg, hogy nem tartanak igényt további szolgálataikra.
- Igen.
- A tanév kezdetén az egyik pedagógus szakszervezet sajtótájékoztatóján az is elhangzott, hogy a közismereti óraszámok csökkenése miatt kevesebb ilyen tárgyat oktató pedagógusra lesz szükség, kirúgások várhatóak a tanév elején.
- Nem volt olyan tapasztalat, hogy bárkinek a státusza megszűnt volna. Sőt a gondot inkább a hiány jelenti. A műszaki tárgyak oktatásánál a nyugdíjba vonulások miatt jelentkeznek fluktuációk, ezek betöltése okoz inkább nehézséget az iskolának. De a közismereti tárgyaknál is inkább az órák ellátása jelent gondot, nem pedig az, hogy valakit el kell küldeni. Amikor felmerült a közismereti óraszámok csökkentése, szakszervezeti oldalról főleg arra figyeltünk, hogy a foglalkoztatás ne sérüljön. Aztán a Nemzetgazdasági Minisztériummal együtt alakítottuk az órastruktúrát - amivel persze több pontban nem értettünk egyet - úgy, hogy a természettudományos tanárok foglalkoztatása ne sérüljön. Emellett arra kértük a minisztériumot, vegyék fel a kapcsolatot a Klebelsberg Intézményfenntartó Központtal, ha valakinek mégis mennie kellene, az áthelyezésük, átfoglalkoztatásuk könnyen megoldható legyen. Arról tudok, hogy a centrumokon belül munkaerőmozgás van a feladattöbblet lekötése miatt. De arra biztosan nem kell számítani, hogy több ezer kolléga veszíti el a munkáját.
- A közismereti órák csökkentésével egy időben bevezettek egy új, komplex természettudományos tantárgyat, melynek keretében összevontan oktatják a fizikát, a kémiát, a biológiát, a földrajzot. Ehhez az új tantárgyhoz se kerettanterv, se tankönyv nem áll rendelkezésre. Hogy zajlik így az oktatás?
- A megoldást az órafelosztásban találták meg a az iskolákban. Tehát van egy háromórás órakeret, és a helyi szinten található szakemberek között felosztották ezeket az órákat. Ezt a kérdést helyben jobban kezelték, mint ahogy arra a retorikából következtetni lehetett. Nagyon sok múlik a tanárokon. Kezdetben nagy az idegenkedés, a változás ismeretlensége sokakat visszatart, de amikor beindul a tanév, a tanárok odateszik magukat, és rövid időn belül úrrá lesznek a nehézségeken.
- De akkor hogyan is kell elképzelni egy ilyen tárgy oktatását? Ugyanazon elnevezés alatt hétfőn van fizika, kedden kémia, szerdán biológia, más-más tanárral?
- Valahogy így, igen. Nagyon ritka, hogy mindez teljes komplexitásában jelenjen meg. Természetesen ennek a programját, kimenetét az iskola pedagógiai programjában, helyi tantervében is rögzíteni kell, ezeket a dokumentumokat most dolgozzák át, hogy a szülőtől kezdve a fenntartóig mindenki láthassa, mi történik a tervezett tartalommal, helyi szintű megvalósításával.
- És jól van ez így egy szakgimnáziumban, szakközépiskolában?
- Úgy vélem, a szakképzésben sokkal finomabb változásokat kellett volna végrehajtani, arra koncentrálva, hogyan tudjuk kifejleszteni a tanulókban egy képzési ciklus alatt azokat a tanulási képességeket, kompetenciákat, amelyek alkalmassá teszik őket a változások befogadására, önmenedzselésre, a világhoz való igazodásra. A közismereti tantárgyak kurtításával gyakorlatilag e képességek kialakulásához nyújtjuk a legkevesebb szakmai segítséget. Az iparkamarában kitaláltak egy olyan fogalmat, hogy "a munkaerő-piaci igényeknek való megfelelés", de maga a piac úgy gondolkodik, hogy csak kézre van szüksége. Meg azonnali munkaerőre. De ez a munkaerő gondolkodás nélkül, kompetenciák nélkül nem létezik. Ez így nagyon veszélyes vállalkozás. Annak a 456 órának ugyanis, amit a képzésben a szakmára fordítunk kérdéses a piacképessége. Nem tudni előre, 4-5 év múlva milyen szakemberekre lesz szükség, a megszerzett bizonyítvánnyal milyen lehetőségei lesznek a gyereknek a munkaerőpiacon, ha nem akar egyetemre vagy technikusi képzésre menni. Itt hiányolom a gazdaság és a kamara szerepvállalását: a gazdaságnak meg kellene erősítenie, hogy a szakgimnáziumi érettségivel szakképesítést szerzett szakemberre igenis szükség lesz négy év múlva. Mert ha nem így lesz, elvettünk a gyerektől egy jó megalapozást, azt a 456 órát önmenedzselésre és más képességek megszerzésére fordíthattuk volna, amik feltétlenül szükségesek a mobilitáshoz. Ha négy-öt év múlva ez a program nem tud kenyeret adni a fiatalnak, akkor elvettünk tőle olyan kompetenciákat, amelyek segítségével gyors pályamódosítással, akár egy rövid rátanulással váltani tudna.
- Pedig a kormány "csodafegyvere", a duális képzés épp azt a célt szolgálná, hogy közelebb hozza egymáshoz a képzést és a gazdasági szereplőket.
- Már elég idős vagyok ahhoz, hogy igazoljam, a duális képzést nem ma találták ki. Korábban is működött Magyarországon, és jól. Azért nem mondom, hogy mikor, mert még a végén azt hiszik, hogy visszasírom azt a kort. De annak a kornak ezt az elemét szívesen látnám a mai gyerekek háttértámaszaként. Akkor a gyakorlati képzés valóban a vállalatoknál volt. Minden gyerek, bárhol is teljesítette a gyakorlatát, ösztöndíjat, ráadásul meleg ebédet is kapott. A végén pedig kötelező volt a munkahelyen továbbfoglalkoztatni a diákokat. Mindez biztonságot jelentett, a fiatalok bátran neki mertek vágni a családalapításnak is. A szociális háttér nagyon jól ki volt dolgozva. Ma a duális képzés fogalmában jó dolog, tartalmában kevésbé. A kivitelezésben a szakképzési törvény mindenkit a gazdaság irányába nyom, de a gazdaságnak nincs elég felvevőképessége. Aztán, mivel megjelent a munkaerőhiány a piacon, nagyon sok vállalat kihasználja a hiány pótlására a tanulószerződés intézményét, de a végén nem kínál munkahelyet a diáknak. És kitaszítjuk a gyerekeinket Ausztriába, Angliába mosogatni. Rövidtávú gondolkodás jellemzi a vállalatokat: nagyon olcsón - ráadásul állami támogatással - munkaerőhöz lehet jutni a diákok révén. Az állam nagyon sokat fordít a gyakorlati képzésre. Ez az egyik oldalon üzlet, de a másik oldalon is az. A gyerek elvégzi a munkát, abból nyereség van, a cégek az állami támogatást is bezsebelik, aztán ha a tanulószerződés lejár, felveszik a soron következő évfolyamot. Fontos lenne kikötni, hogy az állam csak akkor nyújt támogatást, ha a vállalat a diákkal köt egy továbbfoglalkoztatási szerződést. A napokban nyilvánosságra hozott, 2017-2018-as szakmaszerkezeti döntés meg kész horror: sokkal több férőhelyet jelenítenek meg, mint amennyi diák végez egy tanévben. Ez azt eredményezheti, hogy egy-egy körzetben bizonyos divatos szakmák lefogják a diákokat, arra meg, amire szükség lenne, nem jut gyerek. Ha Budapesten végez 15 ezer nyolcadikos, azt lehet tudni, ebből mennyi megy gimnáziumba, a szakképzésben a fennmaradó létszámnak megfelelően kell elosztani a férőhelyeket. De nem ez történt. Ezt úgy adták ki, hogy nem voltak benne a szakszervezetek. Nem tudom, ki döntött így.
- A szakmaszerkezeti döntés az alapítványi szakképzőknek sem ígér sok jót. A keretszámok megnyirbálása ellehetetleníti ezeket az intézményeket. Kormányzati szándék van az alapítványi iskolák államosítására is, csak akkor kapnak államilag támogatott keretszámokat, ha betagozódnak valamelyik szakképzési centrumba.
- Nehéz erről úgy nyilatkozni, hogy az ember ne legyen indulatos. Azt gondolom, hogy amikor az oktatási pluralizmus igényét megfogalmazták, ezek az intézménystruktúrák ennek a jegyében jöttek létre. Ma a szakmaszerkezeti döntés ezt kezdi leszűkíteni. Nem azt mondja az állam, hogy szűnjenek meg ezek az iskolák, hanem a keretszámokból számukra nem nyitott lehetőséget. Tehát egy meglévő közoktatási megállapodást szépen elsorvaszt, hiába van még 2019-ig közoktatási keret-megállapodása egy adott intézménynek. A kimenő rendszert még finanszírozza, de a vége az lesz, hogy „nincs tovább”. Amit mondok, lehet, rosszul fog hangzani, de azoknak a kollégáknak, akik ezekben az alapítványi iskolákban dolgoznak, az a legjobb megoldás, ha betagozódnak. Az nagyon nem jó, hogy a pluralizmus, a sokszínűség, a versenyhelyzet fokozatosan megszűnik, viszont ha érdekvédőként gondolkodom, számukra a munkahely, a továbbfoglalkoztatás, az életpályamodellbe való bekerülés akár még előnyt is jelenthet. Ám hogy ez struktúrában, lélekben, közösségformálásban, irányítás, ellenőrzés tekintetében milyen sérüléseket fog okozni, most nagyon nehéz megmondani.
- De ha az alapítványi iskolák betagozódnak, úgy nem épp a lényegük vész el? Ezek az intézmények nagyon sok olyan gyereknek tudtak szakmát, érettségit adni, akik kiestek az állami képzésből vagy be sem kerültek.
- A szakmai követelmények mindenhol ugyanazok. Az alapítványi iskolákban a különbség a tanítás módszertanában, a közösség összetartó erejében, a minőség másfajta megközelítésében van. Jelenleg ha egy alapítványi iskola tagintézményként jelenik meg egy centrumban, a mostani szabályozás nem kérdőjelezi meg a szakmai önállóságot. Az viszont kérdés, hogy ugyanezt az iskolát a továbbiakban is feltölti-e a pályaválasztók sokasága. Ha igen, akkor ez a szakmai önállóság és értékrend egy biztonságos finanszírozási környezetben valósul meg. Ezt azért mondom, mert volt nem egy alapítványi iskola, ahol a fizetések késtek, a pénzeket lenyúlták. Ebben a vonatkozásban a működtetés mindennapjai sokkal biztonságosabbak, hiszen az államnak garanciát kell vállalnia. Az viszont nagy problémát jelent, ha ez a szakmai önállóság szétesik, a közösség széthullik.
- Gondolom, ezekről a kérdésekről is tárgyal majd a Pedagógusok Sztrájkbizottsága a kormány képviselőivel. A Pedagógusok Szakszervezete a sztrájkbizottság azonnali összehívását kezdeményezte a kormánynál két hete. Jól tudom, hogy azóta sem érkezett visszajelzés a kabinettől?
- Nem kaptunk még meghívást. Pedig van miről egyeztetni. Az eddigi, a szóbeli megállapodásokat is mielőbb írásba kellene foglalni. Ugyanakkor a szakképzés tekintetében a foglalkoztatás körül is vannak bizonytalanságok. A munkaerőhiány többletórákat generál, ezek terhei, plusz a helyettesítés újabb feszültséget szül a tanárok között. A kormány viszont a többletmunkáért nem akar többletjuttatást adni. Ez úgy mérgezi a belső munkahelyi klímát, hogy a változásoknak, még ha lennének pozitív oldalai is, a gyengeségeit hozza felszínre. És ez nem jó. Ha mindennek a gyerek látja kárát, változtatás ide, változtatás oda, nem léptünk előre, egy centit sem.
