„Az lenne az emigránskérdés legegyszerűbb megoldása,
ha a különböző államok megszüntetnék az emberdömpinget.”
Michael Hansson norvég delegátus Evianban, 1938-ban
A címet Sós Endre nyomtatott könyvecskéjéből loptam el, amely a múlt század harmincas éveinek a végén, egy, a maihoz némileg hasonló menekült-ügyi helyzetben íródott. 1938 nyarán, bő egy évvel az európai háború kezdete előtt, a közel sem egységesen gondolkodó állami vezetők megoldást kerestek a zsidók – akkor még „csak” menekültkérdésnek látszó – gondjaira. A kelet-európai országokban (legalább) két évtizede, de a legutóbbi fegyveres összeütközés (az első világháború) óta bizonyosan az antiszemitizmus jelenléte fertőzte a közéletet. A zsidókat ki akarták szorítani a politikából, sokan igényt tartottak a vagyonukra. Hitler németországi hatalomátvétele, a nácik következetes zsidóellenessége rontott a helyzeten. Az Anschluss (1938 márciusa) és a Kristályéjszaka (1938 novembere) után már érvénytelenekké váltak a régi tapasztalatok.
A bibliai vízözönhöz mérető
Hol van már az az idő, amikor Magyarország (1360-ban) száműzte a zsidókat – majd mintegy öt év múlva visszahívta őket! A két háború között a magyarországi lakosság mintegy öt százalékát tartották (illetve tartotta önmagát) zsidónak. A múlt század harmincas éveiben a Harmadik Birodalom fennhatósága alatt mintegy 700 ezer zsidó élt és még ugyanennyien „vegyes” (vagyis zsidó és más vallású német) házasságából származó személy. Lengyelországban 3,5 millió zsidót tartottak nyilván. Még egy adat, amely már jobban hasonlít a mai emigrációs viszonyokra: 1830-tól 1930-ig hárommillió zsidó települt át Európából az USA-ba. Nem említettük, hogy ezen felül Argentínába 175 ezer, Kanadába 130 ezer, Brazíliába 30 ezer Mexikóba 20 ezer ember települt. Mindemellett Anglia 140 ezer, Franciaország 140 ezer, Németország 120 ezer Belgium 50 ezer zsidót fogadott be.
Mármost ne foglalkozzunk azzal, hogy a zsidók akkor honnan és miért mentek el, és ugyanígy ne elemezzük azt, hogy a jelenlegi körülmények miért késztetnek nagyon sok ázsiai és afrikai állampolgárt menekülésre. Az okok keresése helyett maradjunk a látszó tényeknél, és emlékeztessünk arra, hogy az 1938 késő nyarán a franciaországi Evianba, Roosevelt amerikai elnök kezdeményezésére összehívott nemzetközi konferencia után alig több mint egy év múlva megkezdődött a világháború. A következmények ismertek, a zsidó áldozatok számát hat millióra teszik, ám a világháborúban minimum 40-50 millió ember halt meg. Az emberiség történetében a bibliai vízözön óta nem volt hasonló arányú, méretű tragédia.
Túlzás volna azt állítani, hogy a háborút a „zsidókérdés” vagy a zsidó menekültek megoldatlan ügye robbantotta ki, de joggal tehető fel a kérdés: lehetett volna segíteni a harmincas években a menekültek problémáin, és ha segítettek volna, az feloldotta volna a feszültséget, az ellentmondást, amely a háborúhoz vezetett? Nyilván erről nincs szó, a háborúnak más okai voltak. Arra azonban gondolni lehet, hogy a konstruktív, megoldást kereső szándék a menekülőkön segíthetett volna.
Mának üzenő tanulságok
Nagyjából ez a helyzet most is. A világháború óta eltelt évtizedek alatt az egymással viaskodó, néha fegyverrel is csatázó, általában egymást megvetően emlegető, szidalmazó embercsoportok még több szenvedést keltettek, akár nemzetek, országok vagy csak a népeken belül kiformálódó érdekcsoportok léptek is fel, mert mindig egymás ellen beszéltek, ahol tudtak, ahol lehetett, cselekedtek is.
Mostanában, a kerek évforduló közeledtével nálunk egyre gyakrabban beszélnek az 1956-ban történtekről, és az utána hazájukból elmenekült magyarokról. Akkor ugyan „mindössze” kétszázezer ember keresett új életlehetőséget magának (most ki tudja, hányan vannak a menekülők), de a két emigráció között a számos eltérés jelentősebb, mint a hasonlóságok. Hiszen ’56-ban lényegében azonos kulturális közegből, többé-kevésbé iskolázott emberek kerültek új környezetbe, s ha más szokásokhoz, eltérő életrendhez, stílushoz kellett is alkalmazkodniuk, az általában nem járt konfliktus-helyzetekkel. Nem volt vallási, világszemléleti konfrontáció sem, ami a mai világban meghatározó különbözőség.
Azon a 60 évvel ezelőtti hajnalon a szovjet csapatok támadást indítottak, s néhány napon belül felszámoltak minden katonai ellenállást. Itt-ott egy darabig még voltak ugyan szórványos lövöldözések, de a hónap közepére csak a dermedt feszültség maradt. A Kádár kormány, amely a támadás napján jelentette be megalakulását, november hetedikén szovjet páncélos járművekkel érte el a parlament épületét, s kezdte meg működését. Az üzemek álltak, az élelmiszer üzletek naponta néhány órán keresztül árusítottak, de a többi bolt zárva maradt. Többé-kevésbé nyitva volt viszont a nyugati határ, s megindult a menekülők áradata. Hogy ki miért akarta az országot elhagyni, azt most ne firtassuk. Tény, hogy a következő hetekben nagyjából kétszázezer magyar távozott a hazájából. Minden ötvenedik magyar elment!
Majdnem mindenki Ausztria felé indult. 1956 novemberében százezren lépték át a burgenlandi határszakaszt, majd a következő, nagyjából két hónap alatt még ugyanennyien. A külföldieknek, akiknek – valljuk meg – vajmi kevés közük volt a magyarok gondjaihoz, gondoskodniuk kellett róluk. Hasonló helyzetbe került a világ, mint manapság. A civilizált országok népei akkor vállalták a szolidaritást, és segítették a hirtelen hontalanná váltakat.
A korabeli újságok és a napi híreket sugárzó rádiók jól tükrözik, miként fogadta a világ a hirtelen emberáradatot, s hogy mennyien segítettek a rászorultakon. A bizonyítékok közül most néhány rádióműsort, pontosabban rádiófigyelői jelentést idézünk fel. A régi jegyzeteket nemcsak azért érdemes manapság is elolvasni, mert annak az izgalmas, de oly távoli időszaknak az apró részletei úgyszólván ismeretlenek, hanem azért is, mert a magyarok megsegítése, a magyar menekültek támogatása olyan tanulsággal is szolgál, amely kicsit át kellene, hogy segítsen minket a menekültektől való viszolygáson, az önzésünkből is fakadó szorongáson, és fel kellene, hogy rázza a lelkiismeretünket.
A BBC jelentette...
Az említett rádiófigyelői jelentések a Politikatörténeti és Szakszervezeti Levéltár 1956-ból származó kötegei között, a SZOT (Szakszervezetek Országos Tanácsa) külügyi osztályának iratai között találhatók. A dosszié a november közepétől karácsonyig tartó időszakban elhangzott rádióműsorokról készített, helyenként szó szerinti leiratokat, általában csupán tartalmi összefoglalásokat tartalmaz. A rádióműsorok részletei és a néha egymásnak feleselő adatok azt mutatják, hogy amint nőtt a menekültek száma, s a hirtelen sereglet egyre nehezebb dilemmák és feladatok elé állított kormányokat, szervezeteket és jó szándékú embereket, annál több erőfeszítéssel és egyre változatosabb ötletekkel igyekeztek segíteni.
Egyetlen hírt se találni arról, hogy valahol tiltakoztak volna a menekülők befogadása ellen, hogy hivatkoztak volna bevándorlási vagy egyéb törvények korlátaira. Annál több beszámoló mutatja a növekvő erőfeszítést és együttműködést egy humanitárius válsághelyzet megoldására. Senki ne gondolja, hogy Ausztria előre felkészült volna ekkora ember áradt fogadására, s hogy a többi ország, akár a legnagyobbak is, erőfeszítés nélkül voltak képesek elhelyezni ennyi embert, s becsületes életlehetőségeket kínálni nekik. A menekülteknek az új viszonyok közé, másik országban történő beilleszkedése persze már inkább későbbi történet.
1956. november 16-án a Vatikáni Rádió arról adott hírt, hogy a FIAT gyár munkásai fél órai munkabérüket ajánlották fel a magyaroknak, mintegy tízmillió lírát. A Helsinkiből küldött követségi jelentés beszámol arról, hogy a finn főváros valamennyi mozija egy előadás teljes bevételét felajánlotta Magyarország megsegélyezésére. Több nyugati rádió beszélt a londoni polgármester akciójáról. A londoni rádió késő esti adása szerint összeg 150 ezer font. London másnap azt is jelentette, hogy II. Erzsébet és az anyakirálynő is adományozott, s a Brit Vöröskereszt 27 ezer fontot gyűjtött. A BBC hírt adott 2500 menekült érkezéséről. A brit belügyminisztérium magas rangú tisztviselője fogadta őket.
November közepén vagyunk, alig tíz napja indult meg a szovjet invázió, és alig három hete kezdődött a magyar felkelés. Este nyolckor a BBC szerint Hammarskjöld ENSZ-főtitkár felszólította valamennyi tagállamot, hogy jelentsék be, milyen méretű és milyen természetű segítséget kívánnak nyújtani a magyar népnek. A rádió ugyanebben a műsorban már több mint harmincezer menekültről számolt be, akiket tárt karokkal vártak a szabad földön. A római rádió bécsi tudósítója szerint naponta 1500 menekült érkezik Ausztriába.
Önálló témaként szerepelt több rádió műsorában is a 20 millió dolláros amerikai segély ügye. Svéd és norvég munkások a magyaroknak egy órai bérüket ajánlották fel. A szakszervezetek más akcióinak eredménye: a belga tanítók 20 ezer frankot, a svédek 20 ezer koronát adtak, más belga szervezetek együttesen 400 ezret. Amerika Hangja november 19-én, szombaton este közölte: egy magyar mozdonyvezető mozdonyával és családjával együtt átszökött Ausztriába. Ugyanebben az adásban hangzott el az is, hogy a Norvég Vöröskereszt száz ágyas kórházat ajándékozott a magyar sebesültek ápolása céljából. Az elmúlt héten – a rádió szerint – negyvenezer magyar menekült Ausztriába.
November 29-én a Szabad Európa Rádió idézte a New York Herald Tribune cikkét: már 90 ezer magyarról ír, akik elhagyták hazájukat. Az ENSZ csak 50 ezer emberről tud gondoskodni, mi lesz a többiekkel? – tanakodott a szerző. Nagyobb együttműködésre van szükség az országok között, vonta le a következtetést, mert csak így tudják megoldani ezeknek a kivándoroltaknak a sorsát. Ugyanakkor arra is kell gondolni, folytatta, hogy lesznek, akik vissza akarnak térni Magyarországra, és ilyen szempontból Magyarországgal is fenn kellene tartani a kapcsolatot.
Burgenland megtelt
November 30-án este hétkor a bécsi rádió Oberlander nyugat-német miniszterre hivatkozva arról szólt, hogy az NSZK kész a magyar menekültek egytizedét, az addigi adatok szerint tízezer embert befogadni. A Norddeutscher Rundfunk másnap úgy kalkulált, hogy az aznap érkezett újabb négyezer menekülttel százezerre emelkedett az Ausztria területére érkezett magyarok száma. A londoni rádió német nyelvű adása ugyanabban az időpontban 95 750 személyről tudott, akik közül 22 ezer már más országokba távozott. Eisenhower amerikai elnök személyes megbízottat nevezett ki a menekültek segélyezésének és beutaztatásának elősegítésére.
December másodikán Amerika Hangja angol nyelven sugárzott műsorának értesülése szerint a határ ismételt aknásítása dacára 2900 magyar lépte át a határt. A francia rádió aznap 110 ezer menekültről tudott, akik közül addigra 32 300 utazhatott Ausztriából tovább húsz másik országba. A bécsi rádió szerint ez a szám 34 ezer. Ausztriába egyébként aznap érkezett meg egy kórházvonat, hogy beteg magyarokat szállítson Svájcba, amely ország addig hatezer menekültnek nyújtott új otthont. A Francia Vöröskereszt 6000 frankot utalt át Bécsbe, a menekülők ellátására. Utóbbiak éjszaka (este héttől reggel hétig) a jelentés szerint 2165 fővel többen lettek. December negyedikén két hír került nyilvánosságra: éjszaka 1925 új menekült érkezett Ausztriába, a gyűjtés eredménye pedig 4,4 millió Schilling.
London németül mondta el december hatodikán, hogy sajnos időközönként szünetelt a menekültek befogadása, mert elhelyezésükben nehézségek támadtak. Az elmúlt egyetlen hónap alatt 11 ezer ember számára teremtettek befogadásra alkalmas körülményeket, és harmincezer angol jelentkezett, aki otthont kínált menekülteknek. A kanadai kormány lemondott a bevándorlási feltételek betartásáról, és kész az odatelepülők útiköltségét is fedezni.
December nyolcadikán este a Süd-West Funk elnevezésű nyugat-németországi adóállomás azt jósolta, hogy rövidesen 150 ezren lesznek a menekültek. Burgenland már túl van zsúfolva – mondták –, s a rossz útviszonyok következtében a továbbszállítás nem történhet olyan tempóban, ahogyan újabb tömegek érkeznek. Az osztrák vámtisztviselők ennek ellenére zászlókat lobogtatva mutatják a menekülőknek, hol jutnak biztonságba.
Egy közvélemény-kutatás szerint a menekültek 44 százaléka teljesen új életet kíván kezdeni Nyugat-Európában, Kanadában vagy Ausztráliában, de többségük nem akar elmenni a magyar határ közeléből. Az a reményük, hogy előbb-utóbb hazatérhetnek. A jugoszláv kormány közölte, hogy december hetedikéig 891 menekült érkezett, s közülük 141 vissza akart térni Magyarországra. 334-en más országoktól kértek beutazási lehetőséget. A Szabad Európa december kilencedikén bemondta, hogy a Budapesti Munkástanács a Szabad Szakszervezetek Nemzetközi Szövetségéhez fordult, s azt kérte, hogy a világ munkásai rokonszenvüket sztrájkokkal fejezzék ki. A svájci szakszervezetek vezetősége viszont nem sztrájkra, hanem egy óra túlmunkára kéri tagjait, hogy ennek bérét felajánlhassák a magyarok javára.
A bécsi rádió tizenegyedikén Grubhofer államtitkárra hivatkozva közölte az addig menekültek számát: 132 448 fő. Az éjszaka érkezett 1291 személy között megemlítették két hírneves labdarúgó, Bozsik és Czibor feleségeit is. A menekültek ügyeit gondozó nemzetközi szervezet ugyanakkor úgy tudta, hogy naponta átlagosan kétezer menekültet vittek tovább Ausztriából, az utóbbi napokban már katonai repülőgépekkel is, összesen 51 556 embert szállítottak már el. Az addig érkezettek közül kereken 10 ezer volt zsidó, akiknek ellátása a vallási előírások miatt külön figyelmet igényel. Bécsben a zsidó menekültek segélyezési bizottsága rendelkezésére bocsátották a Continental szállót. Raab kancellár fogadta az izraeli követet, aki köszönetét fejezte ki az osztrák nép segítségéért. Az amerikai JOINT szervezet Bad Kreutsnach-ban 1000 magyar zsidó menekültről gondoskodik.
Nincs tudomásunk arról, hogy magyar hivatalosság valaha is köszönetet mondott volna az osztrák népnek a honfitársainkról való gondoskodásért. Se a rendszerváltás előtt, se azóta. (Ha ez mégis megtörtént volna, a tájékozatlanságért elnézést kell kérjünk.) 1956 óta hatvan év telt el. Ez egy ember életében nagyon hosszú idő, de szinte semmi egy ország történetében. A világ ma másként bánik a menekültekkel, másként is gondolkodunk róluk, mint akkor. Helyesen?
