Kaptunk megint egy tockost. Vagy sallert, vagy tudom is én mi a legjobb szó, amivel szeretett miniszterelnökünk fegyelmez minket, hogy nyissuk ki a bugyellárist és fizessünk.
Igen, fizessünk többet a benzinért, meg a gázolajért, mert kellenek a milliárdok abba a kasszába, ahonnan ő számolatlanul emeltet ki gazdasági miniszterével milliócskákat, ha pénz kell valamelyik fociklubnak, stadionnak, kisvasútnak. Ez még csak rendjén volna, hiszen nála van az ország kulcsa. De az a baj, hogy nem csak ő jár rá a kasszára. A kedvenc bankára is könyékig nyúlkál benne, aki ahelyett, hogy az MNB nyereségét betenné a nagy kalapba (ahol a helye volna), hogy most ne nekünk keljen fizetni, százmilliárdokat „privatizál” onnan.
Kotorásznak ott persze mások is. Vannak, akik a közbeszerzésekre félre tett pénzeket „vámolják meg”, nálunk szinte minden beruházás drágábban, túlárazva épül; ha nem volnának olyan mohó „fontos emberek”, mint például a „Nagyúr’, meg a kámfort játszó főroma, több maradna a közkiadásokra, iskolára, gyógyításra… Szóval azokra a közhelyes dolgokra, amiket ilyenkor meg szokás említeni.
Eddig már annyi mindennel kábított minket a gazdasági miniszter. Olyan jól mennek a dolgaink, hogy ihaj… Hasít a gazdaság, mindenkinél jobbak vagyunk… Most meg azt próbálja lenyomni a torkunkon, hogy azért kell többet fizetnünk a benzinért, mert olcsóbb lett az olaj. Teccik tudni, mint a kis nyuszi: fizetünk, ha van sapka a fejünkön, vagy ha nincsen.
Közben meg, durr, egy pofon, hogy megértsük: nálunk van akik költenek, és mások, akik (meg)fizetnek.
