Németországban folytatta hadjáratát a jobboldali radikális Alternatíva. A párt Berlinben 14,2 százalékot szerzett, ami kevesebb ugyan, mint amennyit két hete Mecklenburg-Elő-Pomerániában kapott, de aggasztó, hogy egy nagyvárosban is minden hetedik ember a szélsőséges politikai erő neve mellé tette az ikszet. Felmérések azt mutatják, hogy a két héttel ezelőtti voksolással szemben most elsősorban nem Angela Merkel menekültpolitikájáról mondtak ítéletet a választók az Alternatíva ilyen mértékű támogatásával. Legfőképpen a munkások és munkanélküliek voksoltak a pártra. Ez pedig elsődlegesen azt jelzi, hogy az AfD berlini szavazói saját körülményeikre akarták felhívni a figyelmet.
Addig, amíg egy párt nincs hatalmon, csak a populista szólamokat hangoztatja, minden olyan szépnek látszik. Ám mihelyst felelős pozícióba kerül, lehull a lepel, s kiderül, hogy az üres beszéd mögött nincsen semmiféle tartalom. Ezeknek a pártoknak nincs valós programjuk, az üres fecsegés kimerül abban, hogy mindaz, amit az adott kormány tesz, az rossz. Ez a folyamat játszódik most le Olaszországban is, ahol a júniusi regionális választáson a populista Öt Csillag Mozgalom egy sor önkormányzatban szerzett többséget, de kiderült, hogy a párt legalább annyira korrupt, mint a többi tömörülés, a városvezetésre pedig teljesen alkalmatlan.
Berlinben annyira még nem vált erőssé az AfD, hogy felelős pozícióba kerüljön, de egyes külső, szociális szempontból rossz helyzetben lévő körzetekben közvetlen mandátumokat is szerzett. Ezekben a régiókban különösen nehéz dolga lesz a felállítandó baloldali koalíciónak. Felmerül a kérdés, hogyan lesz képes az SPD, a Balpárt és a Zöldek tartományi kormánya kifogni a szelet az Alternatíva vitorlájából?
Erre azonban még a német szövetségi kormánynak sem sikerült megtalálnia a választ, ami azért nagy baj, mert érezhetően, hónapról hónapra nő a harci idegesség a CDU/CSU-SPD koalíción belül, s a pártok egyre többet üzengetnek egymásnak, így a következő egy év arról szól majd, hogy a keresztényszocialisták rendre Merkel szemére vetik menekültpolitikáját, s a szociáldemokraták is mindinkább kezdenek elhatárolódni a kabinettől. Ez azonban a lehető legrosszabb forgatókönyv. Felmérések is mutatják, a német választók nagy részét éppen az bosszantja, hogy a koalíció pártjai rendre úgy viselkednek, mintha semmi közük sem lenne egymáshoz. Ennek a politikának nem is lehet más vége, csak a nagykoalíció bukása 2017 szeptemberében.
Ugyanakkor még nincs késő. Igenis van lehetőség arra, hogy a kormány pártjai összetartásról tegyenek tanúbizonyságot, ehhez azonban az is kell – gondolunk itt Horst Seehofer CSU elnökre -, hogy az egyes politikusok ne saját érdekeit helyezzék a koalícióé elé.
