„Két nő című operámat Bán Zoltán András: Susánka és Selyempina című kisregényéből írtam – 2013-ban, az Új Zene Nemzetközi Társaságának osztrák szekciója és a Wiener Jeunesse Kammerchor felkérésére” – vázolja művének keletkezéstörténetét Gryllus Samu. Az eredetileg tizenhat énekest foglalkoztató opera librettója úgy alakult ki, hogy a kisregényből Orbán Eszter dramaturg vett ki részleteket, s ezt a változatot alkalmazták színpadra. A bécsi premier után a darab redukált, nyolc énekest szerepeltető verziója Budapesten, a Fészekben is elhangzott.
„Az Operaház most arra kért – folytatja Gryllus Samu –, hogy a Színházak Éjszakáján flashmob-szerű előadást hozzunk létre, amelynek során olyan helyszíneket is bejárunk, amelyeket a közönség egyébként nem látogathat.” Horváth Patrícia rendezői koncepciója arra épül, hogy a darab meta-főszereplője, Zsigó bácsi – aki személyesen a vokális anyagban egy pillanatra sem jelenik meg – maga is dalszínházi ember: kottatáros és alkalmi súgó. Ezért szinte természetes, hogy az előadás kezdetén ellátogatnak a kottatárba, a jelmeztárba, sőt a festőműhelybe is, végül pedig kikötnek a főhős törzshelyén.
„Hát vénségére Zsigó bátyánk is megbolondult” – hangzik a mű kezdősora, ami arra utal, hogy az idős kottatáros gyengéd érzelmeket táplál egy fiatal pincérlány iránt. Lehetetlen feladatnak tűnik eldönteni, hogy Zsigónak inkább atyai érzelmei vannak és lelki-szellemi társának tekinti a szende kislányt, vagy tényleg beleszeretett és (kora ellenére) a túlfűtött erotika sem idegen tőle. A darabban az Agyközpont felbolydult dolgozói erejüket megfeszítve próbálják definiálni Zsigó bácsi érzéseit; megkülönböztetni a szerelmet és az őrületet. A szombat este 11-kor és éjjel fél egykor kezdődő előadások a Magyar Állami Operaház és a 2011 óta működő, fiatalokat foglalkoztató Moltopera társulat koprodukciójában jönnek létre. A nyolc énekes mellett színészeket, statisztikákat és hangszereseket is foglalkoztató előadást maga Gryllus Samu vezényli, aki szerint a Két nő ebben a formában ősbemutatónak nevezhető. A helyszínek korlátozott befogadóképessége miatt a darabot most csak kétszázan nézhetik meg, ezért Gryllus reméli, hogy lesznek még operaházi előadások.
Az idén negyvenéves Gryllus Samu egy kritika szerint generációjának „gondolkodásmódjában legszínházközelibb” zeneszerzője. Ez nem meglepő, hiszen édesanyja Kőváry Katalin rendező, édesapja pedig Gryllus Dániel, a verseket megzenésítő, előadásaiban a dramaturgiára is nagy hangsúlyt fektető Kaláka együttes vezetője. „Tizenöt évesen kezdtem el alkalmazott zenéket írni; rádiójátékok, színházi és táncelőadások számára. Ezek még kezdeti próbálkozások voltak, mellette basszusgitároztam, jazz-zel és könnyűzenével is foglalkoztam” – mondja Gryllus Samu. Ebben a korszakban került személyes kapcsolatba Melis László és Sáry László zeneszerzőkkel, illetve Simon Albert karmesterrel, a Zeneakadémia legendás tanárával.
Végül Bécsben kezdett hivatalos keretek között zeneszerzést tanulni, Michael Jarrel és Klaus Peter Sattler növendékeként. 2005-ben Erasmus-program segítségével a berlini Universität der Künste hallgatója lett, ahol a komponálás mellett a kísérleti zenés színházzal ismerkedett. A 2008/2009-es tanévet Fulbright-ösztöndíjasként az Egyesült Államokban, a connecticuti Wesleyan Universityn töltötte, most pedig doktorjelölt a budapesti Színház- és Filmművészeti Egyetemen. 2013 óta a Vienna Music Institute zeneszerzés-tanára, 2014-től a győri Széchenyi István Egyetem Varga Tibor Zeneművészeti Intézetében is oktat. 2013-ban, Horváth Balázzsal hozta létre az Átlászó Hang újzenei fesztivált, amelynek célja, hogy a kortárszene érthető és átlátható legyen a ma embere számára.
Gryllus Samu azt mondja, már bécsi zeneszerzés-tanulmányai idején foglalkoztatta a „hangszeres színház” – vagyis az, hogy miként lehet olyan instrumentális darabokat írni, amelyeknek megszólalása, dramaturgiája mégis színházi. Berlinbe már kifejezetten azért ment, hogy színházi ismereteit bővítse. Harmincéves koráig (2006-ig) negyven különböző színházi és filmes produkcióhoz írt zenét – ezeket lehetetlen felsorolni. Kérdésünkre kiemeli A kárhozat kertje című, a Hudi László-féle Mozgó Ház Társulattal létrehozott „hangszínházat” (2004); Az erdő királya (Der Waldkönig) című „filmszínházat” (2006), a 2007-ben Berlinben bemutatott AOIHANA darf nicht sterben című darabot. Amerikából hazatérve a rangos Theater an der Wien rendelt tőle kamaraoperát (Blaubarts), amelyet a 2012-es ősbemutató után jövőre a tervek szerint Hamburgban is előadnak.
Zeneszerzői pályája mellett, azzal szoros összefüggésben Gryllus 2010 óta foglalkozik intenzíven az amerikai Walter Thompson által kitalált multidiszciplináris jelnyelvvel, a hangfestéssel (Soundpainting), amelynek ma már elismert szaktekintélye – a régió több egyetemén is tartott ilyen kurzust. A színészek, táncosok, muzsikusok és képzőművészek együttműködését lehetővé tevő hangfestés szerinte pedagógiai eszköznek is nagyszerű. Egy másik köztes művészeti ág, a hanginstalláció (sound art) is foglalkoztatja: október 7-én például a Ludwig Múzeumban nyílik egy Bartók ihlette installációja, amely Niania-Harmónia címmel, futballszurkolói ritmusok felhasználásával teremt tömegatmoszférát bartóki harmóniákkal. A következő hetekben emellett legalább négy-öt különböző ősbemutatóra, nagyobb koncertre készül. Azt mondja, sokféle identitása jól megfér egymás mellett – csak az a fontos, hogy megőrizze a hitelességét.
