Azt mondja a miniszterelnök, péntek reggel, a kormányzati pórázon tartott állami rádióban, hogy ő már tudja milyen közjogi és egyéb következményei lesznek az október 2-i népszavazásnak, de nem mondja meg. Megismételte egyik kedvenc mondását, miszerint a hídon akkor kell átmenni, ha odaértünk.
Tegyük most egy pillanatra félre, hogy szinte ugyanabban az időben Tuzson Bence az ATV-ben arról beszél, hogy ma még nem tudják, milyen közjogi lépések követik majd az esetlegesen eredményes és sikeres referendumot, illetve gondoljuk azt, hogy Orbán tényleg tudja, de még a kormány államtitkárának sem mondja el, mit is szándékozik tenni. Ez is egy reális szcenárió, hiszen Orbánról igazán könnyen elképzelhető, hogy csak néhány kiválasztottat avat be a tervezett lépéseibe és azt például, akinek ezt majd kommunikálnia kell, csak az utolsó utáni pillanatban, vagy még akkor sem tájékoztatja.
Csakhogy: volna itt egy, a kormány – Orbán – által kezdeményezett népszavazás, mégpedig azért, hogy kikérjék az emberek véleményét. „Az október 2-ai népszavazás nem pártokról, nem belpolitikai küzdelmekről szól. Most meg kell védenünk a közösségeinket, kultúránkat, a magyar családokat, és mindazt, ami magyarrá teszi Magyarországot. Ne kockáztassuk Magyarország jövőjét” – ezt írja az a levél, amelyet minden szavazó polgár megkapott, mégpedig a Kormányzati Tájékoztatási Központtól (Tuzson Bence!). Azt várja tehát a kormány mindenkitől, hogy menjen el szavazni, de Orbán Viktor azt már nem tartja fontosnak, hogy elmondja, nekünk választóknak, hogy mi lesz utána. Felterel tehát bennünket a hídra, de arról nem szól, hogy mi van, mi vár ránk a túloldalon. Pedig ő tudja. (Elképzelhető, hogy ez is csak blöff, nincs még kitalálva, miként is folytatják a kampányukat, Habonyék még dolgoznak a következő lépésen, de igen, az is megeshet, hogy már megvan a cselekvési és kommunikációs program, az azonban már nem tartozik a választókra.) És az ő fejében ez így van rendben, a magyar lakosságra mindig csak éppen annyi tartozik, amit a miniszterelnök fontosnak tart elmondani. Vagyis, mi szavazók, épp olyan pórázon vagyunk tartva, mint az állami tévé és rádió, csak nekünk eljátsszák, mintha mi döntenénk valóban, mi lennénk a fontosak.
Hát nem vagyunk fontosak. Kellékek vagyunk egy ócska játszmához, ahol egy kormányzat kizárólag a saját hatalmi pozícióinak erősítését, tartósítását tartja szem előtt, és ehhez egy olyan témára talált rá, amellyel a lakosság döntő többségét befolyásolni tudja. Azt a lakosságot, amely eddig is meglehetősen kevés érdeklődést mutatott a saját életét befolyásoló rossz kormányzati politika iránt (egészségügy, oktatás), amely meglehetős közönnyel figyeli a naponta nyilvánosságra kerülő korrupciós ügyeket, és amelynek semmiféle gondot nem okoz a demokrácia tudatos és fokozatos leépítése, valamint a kormányzat nyilvánvaló kommunikációs trükkjei, tagjainak álságos, cinikus és hazug magyarázatai.
Manipulálandó célpontok lettünk, és lássuk be, működik a terv. Az orbáni csapat szinte naponta áll elő új és új ötletekkel, el kell ismerni, hihetetlen fortéllyal. Most éppen ott tart – gondoltunk-e volna ilyesmire? -, hogy a baloldali városok lakóit, valamint a cigányságot fenyegeti; az előbbit azzal, hogy oda fogják telepíteni, kéretlenül, a bevándorlókat, „akik között ott rejtőznek a terroristák is” (vö: kormányzati tájékoztatási levél), szomszédaink lesznek anélkül, hogy bennünket erről megkérdeznének, a cigányságot pedig azzal, hogy egyrészt elveszítik a migránsok miatt a segélyeiket, másrészt azzal, hogy a bevándorlók tízszer többet kapnak, mint ők.
Ördögi mondatok, ördögi gondolatok. Persze ezt eddig is tudtuk; tudtuk, hogy az emberek megfélemlítése a cél, a meglévő idegen-gyűlölet, vagy nevezzük inkább így: az idegentől való félelem kijátszása, azt azonban elképzelni sem tudtuk, hogy ebben a legmesszebb merészkedik a kormány. És mert képtelenek vagyunk így gondolkodni, így aztán azt sem tudjuk, mit jelent a legmesszebb. Nem tudjuk, mert ugye Orbán Viktor nem mondja meg, hogy mi lesz utána. Hogy mi lesz október 3-án. Mi lesz azokkal, akik nem mentek el szavazni, vagy igennel szavaztak. Ha a népszavazás gondolatával egyet nem értőkre egyre durvább jelzőket aggatnak, ha csak azt tartják demokratikusnak, ha a választó elmegy október 2-án és a kormányzati óhaj szerint szavaz, akkor mi lesz az ilyen „antidemokratikus” elemekkel?
Szívem szerint azt mondanám az ellenzéki pártok, a még aktív és önálló gondolkodásra képes civileknek: hagyják a fenébe október 2-át. A nyolcmilliárdos kampánnyal szemben úgy is tehetetlenek, ráadásul nehéz is a félelemmel szemben racionális érvekkel hadakozni. Legyen immár Orbánék gondja, hogy elszállítsanak négymillió embert az urnákhoz. (Amúgy, ha nem sikerül nekik, akkor is pont ugyanúgy fognak viselkedni, mintha sikerült volna, hisz az nem kétséges, hogy a leadott szavazatok elsöprő többsége a nem lesz.) Szóval a másnapra és a következő két évre kell gondolni, mert bármennyire nem árulja el a miniszterelnök, hogy mit tervez velünk tenni, abban biztosak lehetünk, ez a népszavazás fogja meghatározni az országgyűlési választásokig hátra lévő időt.
Ez adja majd a Fidesz, majdnem azt írtam: cselekvési programját, de ez nyilvánvaló butaság, mert nem cselekvés lesz az, hanem kommunikáció. Olyan kommunikáció, amely képes fenntartani a félelem-érzetet és amely azt a látszatot kelti, mintha komoly kormányzati munka folyna. A teleszkópos póráz ott lesz a nyakunkon; időnként azt érezhetjük majd, hogy szabadon mozoghatunk, a valóság azonban nem ez; addig mehetünk, ameddig be nem fékeznek bennünket.
Orbán már tudja, hogy miként akarja használni a pórázt és a féket.
