Duna;holttest;Szigetbecse;

- Megtalálták a Dunába esett férfi holttestét

Megtalálták annak a férfinek a holttestét, aki társával együtt egy csónakból esett a Dunába Szigetbecsén csütörtökön kora délután - tájékoztatott a Pest megyei katasztrófavédelem szóvivője.

Csámpai Attila korábban elmondta, hogy a csónak a Duna sornál borult fel. A benne ülő két ember közül az egyiket a közelben tartózkodók kihúzták a vízből, de már nem tudták újraéleszteni, a középkorú férfi meghalt. Társát - aki elmerült a folyóban - a ráckevei és a szigetszentmiklósi tűzoltók csónakokkal kezdték keresni, később a fővárosi katasztrófavédelem búvárszolgálata és egy szonárral felszerelt civil hajó is csatlakozott hozzájuk. A férfi holttestét a parttól 30 méterre találták meg - közölte a szóvivő.

 A Spiegel Online című liberális portál Köszönjük ezt a sértést! címmel közölte Keno Verseck írását, amelyben a szerző kiemelte, hogy a magát az Európa összeomlásától óvó politikusként és a  "Nyugat megmentőjeként" bemutató Orbán Viktor kormányfő az utóbbi években ritkán kapott annyi támogatást, mint a luxemburgi külügyminiszter kijelentése után, amelyet "kelettől nyugatig, baltól a jobbig élesen bíráltak".