operáció;törlőkendő;

Fotó: Thinkstock

- Meghalt a páciens, akiben egy 40 centis gézt felejtettek

Három éve szívműtéten esett át egy 54 éves nő a Honvéd Kórházban, aki nem sokkal később meghalt, számolt be róla a TV2 híradója. 

A nő boncolása közben egy 40 centis törlőkendőt találtak, ezért azonnal abbahagyták a boncolást, és értesítették a rendőrséget és a családot – írja az index.hu. Az igazságügyi orvosszakértő azzal zárta a vizsgálatot, hogy nem tudta biztosan megállapítani, hogy a haláleset és az orvosi hiba között közvetlen összefüggés lenne. Ábrahám László, a család ügyvédje szerint a súlyos orvosi hiba miatt kártérítést kérnek, mert a törlőkendő vezetett a halálhoz. A kórház felajánlott valamennyi pénzt, de a család szerint megalázó összegről van szó. Ezután a kórház visszakozott az ügyből, és azt mondták, nem biztos, hogy a törlőkendő volt a halál oka, ezért a család, ha akar, pereljen.

A Dunába esett két ember egy csónakból Szigetbecsénél, a Duna sor közelében csütörtökön kora délután; egyikük meghalt, a társának a holttestét később találták meg - tájékoztatott a Pest megyei katasztrófavédelem szóvivője.