titkosítás;Seuso-akták;2043;

- Hiába került 15 millió eurónkba

Mintegy négy és fél milliárd forint közpénzből vásárolta vissza Magyarország a Seuso-kincsek hét darabját, ám, mi akik fizettünk, évtizedekig nem ismerhetjük meg az ügylet részleteit – írja a Magyar Nemzet. A római leletegyüttes egy részét két éve szerezte vissza a kormány, az adatokat azonban harminc évre titkosították, így azok  leghamarabb 2043-ban kerülhetnek nyilvánosságra.

A lap másfél éve megpróbált információkhoz jutni az ügyben, a Miniszterelnökség azonban megtagadta az információk kiadását. Mivel a Seuso-kincsek visszavásárlását közpénzből fizették, a Magyar Nemzet a Fővárosi Törvényszékhez fordult, azt kérve, kötelezzék a tárcát a kért adatok kiadására. A bíróságon derült ki, a kért iratok minősített adatnak számítanak, ezek kiadása pedig bűncselekmény. A lap ekkor  titokfelügyeleti hatósági eljárást kezdeményezett az ügyben. Mint ismert, a Seuso-kincsek darabjait az 1970-es évek közepén találta meg Sümegh József, a Fejér megyei kőszárhegyi kőbánya kisegítő munkása. 

A Fidesz-KDNP kormány tíz évre titkosította a Budapest–Belgrád-vasútvonal kínai fejlesztésű projekt dokumentumait, ám lehet, hogy hiába a leplezési kísérlet. A Magyar Nemzet információi szerint ugyanis májusban az Európai Bizottság elindította a kötelezettségszegési eljárás előkészületeit korrupciógyanú miatt. Az 550 milliárd forintosra becsült beruházás megtérülése szakértők szerint erősen vitatható, ráadásul gondok lehetnek a finanszírozási modellel is.