Franciaország;leleplezés;

- Dzsihadista sejteket lepleztek le

Franciaországban vádat emeltek a három nő ellen, akiket egy gázpalackokkal megrakott, elhagyott autó kapcsán tartóztattak le múlt héten Párizs közelében. A nők hűséget esküdtek az Iszlám Államnak és a Gare de Lyon pályaudvarnál akartak terrortámadást végrehajtani. 

A nőket terrorista összeesküvésben való részvétellel vádolták meg. A rendőrség szerint öngyilkos merénylethez szükséges robbanó öv beszerzését is tervezték. Manuel Valls francia kormányfő elmondta, „maximumon” van a terrorfenyegetettség, naponta hiúsítanak meg dzsihadista merényletkísérleteket. A francia hatóságok mintegy 15 ezer radikálist tartanak nyilván.

Németországban tegnap három szíriai fiatalembert vettek őrizetbe Schleswig-Holstein tartományban. A szíriai férfiakat ugyanaz az embercsempész-hálózat juttatta Németországba, amelyik a tavaly novemberi párizsi terrortámadások végrehajtásában is szerepet játszott.

A 2015. november 13-án elkövetett terrorcselekményekben 130 ember veszítette életét. Thomas de Maiziere német belügyminiszter szerint a most őrizetbe vett szíriaiak egy alvó sejthez tartoztak. Tavaly év végén érkeztek Németországba, a német hatóságok hónapok óta megfigyelés alatt tartották őket.

Az Iszlám Állam terrorszervezettől kaptak útlevelet és többezer dollárt. A szíriai Rakkában képezték ki őket terrorcselekmények végrehajtására. Több mint kétszáz rendőr vett részt a gyanúsítottak letartóztatásában, több lakásban és menekültszálláson is razziáztak.

Néhány nappal a vasárnap esedékes berlini tartományi választás előtt a kancellár is bekapcsolódott a kampányba. Angela Merkel bírálta a főváros szociáldemokrata polgármestere, Michael Müller menekültpolitikáját.