A tavalyi banki elszámoltatás és a forintosítás után 144 ezer olyan jelzáloghiteles maradt, akiknek helyzete továbbra is rendezetlen. Ők azok, akik késedelmesen vagy egyáltalán nem törlesztik valamikori devizahitelüket, esetleg a kölcsönüket a pénzügyi szolgáltató már fel is mondta, sőt szép számmal akadnak olyanok is, akik tartozása a végrehajtóhoz került. A hitelintézeteknek most egyenként megkeresik ebbe a csoportba tartozó ügyfeleiket, az MNB ajánlása nyomán nincs lehetőségük a mérlegelésre.
A jegybanki ajánlás alapvetően megfelelő - mondta lapunk érdeklődésére Barabás Gyula. A hitelmoderátor emlékeztetett arra, hogy az egyeztetés során az adós jövedelmét, tartozásának mértékét és tehervállaló képességét szükséges figyelembe venni. Ennek nyomán a bank és ügyfele közösen megvizsgálják azt, hogy mennyire visszafordíthatóak, módosíthatók a közöttük megkötött szerződésben foglaltak. Minden bizonnyal jelentős könnyebbséget jelenthetne az adósoknak, ha az eredeti devizaárfolyamhoz közeli forintértékben állapodhatnának meg. Sok új lehetőséget egyébként nemigen lehet már találni, ilyen lehet még a futamidő meghosszabbítása, a tőkefizetési moratórium (egy ideig csak a kamatokat kell megfizetni), fizetési haladék vagy a Nemzeti Eszközkezelő az ingatlan felvásároltatása. Létezik ugyan a magáncsőd intézménye, de ez nem minősül életképesnek. Barabás Gyula ugyanakkor megjegyezte, hogy a magáncsőd önkéntes, mégis "hivatalból" a bank is felajánlhatja ügyfelének ezt az adósmentő formát, azoknak, akik a tőketartozásuk mértékét kívánják csökkenteni, hogy elkerüljék a kényszervégrehajtást. A szakember ugyanakkor megjegyezte: mindezek a lehetőségek jelen voltak a bankok eszköztárában, ezért már korábban is cselekedhettek volna.
A szakember emlékeztetett arra, hogy a 2009 első negyedévi jelzáloghitel-állomány mára az egyharmadával csökkent. Bár voltak visszafizetések, a csökkenés jelentékeny része a hitelbedőléseknek tudható be. Célszerű lenne az MNB árfolyamnyereségének egy részét az adósok terheinek mérséklésére fordítani - javasolta a szakember -, ez úgy történhetne, hogy a jegybank a költségvetésbe fizetné be a fölös pénzeszközeit.
Barabás Gyula tapasztalatai szerint az adósok nagy része - akárcsak eddig - nem veszi figyelembe a bankok ajánlásait, arra nem is reagálnak. Sok ügyfél ugyanis eleve bizalmatlan a pénzintézetekkel szemben, azok javaslatait nem fogadják el. Van, amikor a tartózkodó magatartás megalapozottnak látszik. A szakember erre egy példát említett: a bank például felajánlja az ügyfelének, hogy árverésen kívül értékesítsék az ingatlanát, ugyanakkor felszámítanak végrehajtási díjat, holott végrehajtó az ügyletben nem is kapott szerepet. Így az egyszeri 25-30 ezer forintos ügyintézési díj azonmód - mondjuk egy 13 millió forintos ingatlannál - azonnal 900 ezer forintra emelkedik. Mivel ekkora terhet az ügyfél gyakorta képtelen felvállalni, így az ügylet nem egyszer meg sem tud valósulni, pedig elég lett volna a felmerülő díjakkal az ingatlan árát csökkenteni, és így az egyéb költségek kifizetésének nem lett volna semmi akadálya.
Egy másik ügylet során például a pénzintézet az adós ingatlanát a tartozás fejében befogadta, de kiderült, hogy annak értéke az adósságra nem nyújt fedezetet. Az ügyfél úgy hiszi, hogy elszámolt a bankjával, azonban kiderül, hogy ez koránt sincs így. A fennmaradt tartozás fejében, ha nem fizet záros határidőn belül, akkor a végrehajtás szabályai szerint járnak el vele szemben. Barabás Gyula azt javasolja, hogy mielőtt valaki kiegyezik a bankjával, konzultáljon egy a banktól független szakemberrel is, nehogy pórul járjon.
Az idő azonban a bankokat is sürgeti, mert 2017-től szigorúbbá válnak a követelés-értékelés szabályai. A pénzintézeteknek ugyanis a kinnlevőségeik után magasabb tartalékot kell megképezniük a jelenleginél.