Akadnak az Európai Unióban igazi fenegyerekek. Olyanok, akik hangzatosan bírálják az Európai Uniót, miközben azért országuk gazdasági szempontból semmiképpen sem nevezhető meghatározónak az EU-ban. Alekszisz Ciprasz is közéjük tartozik, igaz, ő nemcsak egyszerű fenegyerek, hanem a meglepetések embere is egyben.
A görög miniszterelnök bármikor képes a váratlan húzásokra. Sokáig a nemzetközi mentőcsomag legnagyobb ellenfele volt, gyújtó hangú beszédekkel érvelt a hitelezők ellen, azt állítván, Athén úgy is az euróövezet tagja maradhat, ha nem fizeti tovább a hitelt.
Aztán kiderült, teljes gazdaságpolitikája kártyavár volt, s egy aprócska szellő is a görög gazdaság teljes összeomlását okozza. Több mint egy éve ezért kénytelen volt megállapodni a hitelezőkkel, s azóta a mentőcsomag legnagyobb támogatójává vált. A világ legtermészetesebb dolgának tartotta ezt a 180 fokos fordulatot.
A görög kormányfő hétvégén azt közölte, hogy Athén minden korábbinál közelebb került a hitelválság megoldásához. Ugyanakkor azt is elmondta, hogy az Európai Unió és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) között továbbra is jelentősek a különbségek abban, milyen megoldás szülessen a görög adósság ügyében, s ez a késlekedés csak hazájának árt. Ciprasz azt is elmondta, azért annyira derűlátó a megoldást illetően, mert „barátaink vannak”.
Ezzel arra utalt, hogy múlt pénteken több dél-európai ország képviselője tárgyalt Athénban, s mindenki nagyon szolidárisnak mutatkozott hazájával. Más kérdés persze, hogy Róma, vagy Madrid politikai fellépése aligha nyom sokat a latban annak kapcsán, elengedik-e Görögország számára adóssága egy részét, vagy sem. A görög kormányfő azt is közölte, hazája gazdasága magára talál majd, s különben is, Athén „a stabilitás oázisa egy instabil régióban”.
A görög miniszterelnök azt követelte, hogy az év végéig engedjék el a görög adósság egy részét, s enyhítsenek a szerinte Berlin által diktált szigorú költségvetési politikán. „Azt követeljük Angela Merkeltől, hogy mindenki tartsa meg a vállalásait” – emelte ki. Mint mondta, 2012-ben azt ígérték az EU-ban, hogy elengedik a görög adósság egy részét, ha elsődleges, tehát adósság nélküli többletet tudnak felmutatni. „S most ez a helyzet” - jelentette ki.
Ígéretekből ezúttal sem volt hiány. 10 ezer új munkahelyet vizionált az állami kórházakban, az ingyenes étkeztetés kiterjesztését az iskolákban, s jelezte, programot indít útjára azzal a céllal, hogy hazacsábítsák a külföldön munkát vállalt honfitársakat. Egyben ötéves akciótervről is beszélt, amelynek révén 2021-ig megújul Görögország. A jövőkép szép ugyan, de a görögök mintha nem bíznának ebben. Múlt szombaton mintegy 15 ezren tüntettek Thesszalonikiben, igen erőteljes rendőri jelenlét mellett.
Felmerül a kérdés, miből finanszírozza majd a kormány ezeket a nagyszabású terveket, ráadásul olyan adósságállomány mellett, amelyre nemigen van még egy példa a világban. S itt jön Ciprasz újabb meglepetése.
Elmondta, továbbra is mindent elkövet azért, hogy Németország kártérítést fizessen a nácik rémtetteiért. Kifejtette, hogy e kérdésről tárgyalásokat kezdeményez Berlinnel. Arról nem beszélt, mikor. „Ez becsületbeli kérdés Görögország és a teljes görög nép számára” – közölte. A következő lépést ez ügyben „a megfelelő időpontban” teszi majd meg – hangoztatta.
Bár Berlinben már azt remélték, lecsengett a Görögország által követelt kártérítés ügye, Ciprasz szavaiból az derül ki, nem ez a helyzet. Sőt, már augusztus közepén is előállt követeléseivel. Akkor úgy fogalmazott, a „végsőkig harcolunk a diplomácia, illetve szükség esetén a jog eszközeivel” azért, hogy Berlin megfizessen a hetven évvel ezelőtti bűnökért. Mindezt annak kapcsán jelentette ki a Skai televíziónak, hogy megemlékezést tartottak a nemzeti szocializmus áldozatai emlékére Komenóban, ahol a Wehrmacht 1943. augusztus 16-án több mint 300 embert ölt meg.
Berlin sem tagadja, s ezt már Konrad Adenauer 1949-től 1963-ig hivatalban lévő kormánya is elismerte, hogy a náci Németország 1941 áprilisban minden ok nélkül támadta meg a görögöket, s a következő négy évben brutális rezsimet vezettek be. A Wehrmacht 1944-ig tartotta uralma alatt Görögországot. Az egyik legszörnyűbb vérengzést 1944-ben hajtották végre a német katonák, amikor Disztomo görög faluban hajtottak végre vérengzést, 220 helyi lakos halálát okozva. Ez volt a második világháborúban az egyik legszörnyűbb polgári áldozatokkal járó mészárlás a Balkán-félszigeten.
Athén a világháborút követően irreálisan magas pénzösszeget követelt: az összes német kártérítés felét akarták megszerezni. A nagyhatalmak azonban eleve nemet mondtak a görögök túlzó igényeire. A párizsi békekonferencián, 1946-ban, Görögországnak a németek által fizetendő összes kártérítés 4,5 százalékát szavazták meg, amelyet további 2,7 százalékkal toldottak meg. A németek a kárt készpénz mellett gépekben is megfizethették. Ez utóbbiak értéke akkori áron 25 millió dollár volt, ez ma körülbelül 2 milliárd eurónak felel meg.
Csakhogy a gépeket sosem kapta meg Görögország. A szállítmány harmadát 1950-ben indították útnak hajón Görögországba, ám sosem érkezett meg a görög kikötőkbe. A másik kétharmad a hamburgi kikötőben rozsdásodott, mígnem eladták a briteknek. Máig nem tudni, hol veszett el a szállítmány, feltehetően kétes hátterű üzletemberek "privatizálták". Nem kizárható azonban az sem, hogy akkoriban a görög kikötők nem is voltak fogadóképesek. A világháború után ugyanis Görögországban polgárháború tört ki, amely 1949-ben a kommunisták vereségével zárult. A konfliktusban összesen 40-160 ezer ember vesztette életét.
Az 1953-as londoni megállapodásban a nagyhatalmak elhalasztották a kártérítésről szóló döntést. Ugyanakkor a németek ezután további jelentős összegeket juttattak Athénnak. 1953-ban 200 millió márkányi befektetési hitelt nyújtottak, 1960-ban pedig 115 millió márkát utaltak át a görögök számára, pontosabban az áldozatok hozzátartozóinak.
A kártérítés legnagyobb követelői azzal érvelnek, hogy a világháború idején a görög nemzeti bank 476 millió birodalmi márkát folyósított Németországnak, természetesen nem önszántából. Ezt az összeget ráadásul sosem fizették vissza - állítják. Egyes források ennek mai értékét 8-11 milliárd euróra becsülik kamatokkal együtt. Egy görög szakértői bizottság szintén arra a következtetésre jutott, hogy Németország körülbelül 11 milliárd euróval tartozik a görögöknek. Más kérdés, hogy ha Berlin ki is fizetné, vagy legalábbis elengedné ezt a pénzt a görögöknek, ennyivel biztosan nem lennének kint a vízből.
Tavaly a Die Welt teljesen új megvilágításba helyezte a kölcsön ügyét. A korabeli dokumentumokat böngészve a lap azt közölte, hogy valójában nem volt szó ekkora kölcsönről. Akkor honnan jön a 476 millió? Egy feljegyzés arról szól, hogy ennyibe került a német jelenlét fenntartása Görögországban. A papíron azonban nem szerepel sem a hitel, sem a kölcsön szó. A lap szerint a több százmilliós Németországnak nyújtott görög kölcsön nem több legendánál.
A német kártérítéssel kapcsolatban már korábban is időnként egészen vad elképzelések láttak napvilágot. A kártérítés régi szószólója a radikális baloldali politikus, Manolisz Glezosz. Ő egyfajta jelkép hazájában. Bár sokáig a Sziriza nagy támogatója volt, február végén élesen bírálta a kormányt, amely szerinte behódolt az EU-nak azzal, hogy megállapodott a hitelmegállapodás meghosszabbításáról. Jelenleg a radikális baloldali párt európai parlamenti képviselője.
Ami a német kártérítés ügyét illeti, előzőleg Glezosz állt elő a legnagyobb követeléssel. Alighanem azért, mert az 1922-ben született író ma is élénken emlékezik a nácik által elkövetett szörnyűségekre. A németek 1941. április 27-én vonultak be Athénba. Glezosz ekkoriban a görög Vöröskeresztnél dolgozott, s ellenálló volt. Állítólag röviddel a náci inváziót követően, 1941 májusában, egy társával felmásztak az Akropoliszra, s eltávolították a horogkeresztes zászlót.
Úgy véli, hogy ezzel is sokaknak bátorságot adtak az ellenállásra. Glezosz ma, kilencven év felett is aktív politikai tevékenységet fejt ki. Különösen a német kárpótlás ügye foglalkoztatja. Azt a követelését azonban, amely szerint kamatokkal együtt 1000 milliárd euróval tartozik Németország Athénnak, még radikális baloldali társai is túlzónak tartják.
Németország azzal érvel, hogy jogilag teljesen megalapozatlannak tűnik bármiféle igény. A két német állam a Németország II. világháborút követő felosztásában szerepet játszó egykori megszálló hatalmakkal (Nagy-Britannia, Franciaország, az Egyesült Államok és a Szovjetunió) 1990-ben írta alá az úgynevezett kettő plusz négy szerződést (Zwei-plus-vier-vertrag), amely garantálta a két német állam újraegyesítését. Ezt a szerződést Athén is elismerte, s ezzel együtt deklarálta, hogy nincs több követelése a németekkel szemben. Ciprasz viszont azt állítja, hogy ebben a deklarációban nem szerepelt az említett jegybanki hitel ügye.
Bár Ciprasz felvetése érdekesen hangzik, arra még sosem adott választ: mégis hogyan tudja Berlint kötelezni arra, hogy kifizesse a hatalmas összeget.