Amikor utasként, vagy fogadóként a repülőtér felé közeledem, hirtelen megszólal bennem a Kabaré ismert duettje: Money, money, money…
Leteszed a kocsid a parkolóban, várod a családot, fél óránként 800 forint. Késik a gép, lassan érkeznek a csomagok? Sebaj, ketyeg az óra. Money, money, money…
Nem akarod, hogy a család a sok csomaggal meg a két totyogóssal legyalogoljon a parkolóba? Beállsz a kijárat elé. Kilépnek, odaugrassz, behányod a csomagokat a kocsiba, betuszkolod a gyerekeket az ülésbe, és már gurulsz is a kijárathoz, mert ha lejár az öt perc, 5000 forintér engednek csak ki. Money, money, money…
Utas vagy? Várnod kell a tranzitban a géped indulására? Jól esne egy korty víz? Semmi gond. 700 forint egy kis üveg. Innál egy kávét? Parancsolj! 800 forint. A sütemény hozzá 1200. Money, money, money…
Fapadosra vettél jegyet, mert spórolni akartál? Jó, ha tudod, a te társaságod gépeit nem engedik a „csövekhez”. Az utasaik kényelméért külön fizetniük kellene. Money, money, money…
De azok nem fizetnek. Gyalogolhatsz a motyóddal, nagyival, totyógósakkal ki a betonra, a több száz méterre lévő sátorba. Fapados utas vagy? Szívjál! Money, money, money…
Hazaérkeztél – fordítva ugyanaz. Mindenki szedheti a lábát a több száz méterre lévő terminálig, hátha a szalagon vannak már/még a bőröndök. Hogy nem gurigás a kofferod? Van ilyen. Ott sorakoznak az ugyanolyan taligák, mint más reptéren. Ott ingyenesek, itt hiába rángatod, amíg be nem dobsz 1 eurót. Money, money, money…
Hogy mi lesz aztán a kocsival? Betolod a dokkolóba, de nem kapod vissza a pénzt, mint a közértben. Az az övék. Money, money, money…
Hát ez nem Kabaré?
