Hirdetések;áramütés;Pásztó;

- Súlyosan megégett egy munkás Pásztón

Nagyfeszültségű vezetékbe akadt egy teherautó platója pénteken Pásztónál, ahol a 21-es főút négysávúsítását végzik; a teherautó vezetőjét égési sérülésekkel vitték kórházba - közölte a Nógrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője.

Angyal Eszter elmondta: billentés közben akadt a vezetékbe a teherautó platója Pásztón az Irinyi útnál. Hozzátette: a pásztói hivatásos tűzoltók tüzet nem, csak a jármű kerekeinek füstölését tapasztalták, az útépítési munkálatokat végző szakemberek addigra porral oltó készülékkel eloltották a lángokat.

Az áramszolgáltató áramtalanították a teljes szakaszt, ezt követően a tűzoltók utómunkálatokat végeztek.

Terrorcselekmény előkészülete bűntett gyanúja miatt előzetes letartóztatásba helyezett két férfit pénteken a Székesfehérvári Járásbíróság - közölte a Székesfehérvári Törvényszék sajtóosztálya. A közlemény szerint a két gyanúsított ellen a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda "terrorcselekmény terrorista csoportban történő elkövetése érdekében megvalósított terrorcselekmény előkészülete" bűntett miatt indított eljárást. A nyomozási bíró az előzetes letartóztatás végrehajtásának helyszíneként az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetet (IMEI) jelölte ki.