A mai magyar kormány és a demokratikus ellenzék között nem képzelhető el semmiféle kiegyezés – erre nincs sem erkölcsi, sem politikai lehetőség. De ebből nem következik, hogy csípőből el kell utasítani a kormány minden lépését. Ez ugyanis visszahat, kontraproduktív - a lakosság széles rétegeit a kormánypropaganda kritikátlan elfogadására csábítja.
Amikor a kormány népszavazással kapcsolatos kampányáról beszélünk, el kell ismerni, mára valódi nemzeti konszenzus lett abban, hogy illegálisan senki ne léphesse át a magyar határt! Ez hosszú ideig nem így történt, és ma is rendszeresek a kísérletek az ellenkezőjére. A demokratikus ellenzéknek is hangsúlyosan demonstrálnia kellene, hogy ezt az alapelvet magától értődőnek tartja.
El kell fogadni azt is, hogy Orbán Viktor elismerésre méltóan korán ismerte fel, hogy a Közel-Keletről új népvándorlás indult, és az ellenzéke nagyot tévedett, amikor ezt sokáig csupán a belföldi gondoktól elterelő szövegelésnek ítélte. De a kormányfőnek "nagy tisztánlátásában" az lett volna a dolga, hogy azonnal, szervezetten és drasztikusan megerősítse a határvédelem egész rendszerét. Nem ezt tette. Mint mindig, ha valamilyen nagy változtatásra szánja el magát, mérlegelni szokott: az adott helyzetből hogyan tudná a legnagyobb belpolitikai hasznot húzni, hogyan lehetne a hatalmát még inkább megerősíteni.
És amikor megindultak a menekülők tömegei, hatékony határvédelem hiányában szinte feltartóztathatatlanul árasztották el az ország útjait, egészen Budapestig gyalogolhattak, ahol végre a hatóságok feltartóztatták őket. Olyan körülményeket teremtettek a Keleti pályaudvar környékén, hogy a menekülteket a lakosság kulturálatlan csürhének lássa. Ez végül nem úgy sikerült, ahogyan elképzelték, mert a rémes állapotokat önkéntesek serege próbálta konszolidálni. Maguk a menekültek sem bizonyultak "kulturálatlannak", vessük össze aviselkedésüket mondjuk azokéval a "magyarokéval", akik 2006-ban a Kossuth-téren vertek sátortábort.
A kormányfő így is elérte a célját, mert amikor végre továbbengedték a menekültek elcsigázott tömegeit, a maga módján mentette a helyzetet: megkésve, de hozzákezdett a valódi határvédelem kiépítéséhez, ezzel kivívta magának a "nemzet megmentője" címét. Egy egyesülő Európa közepén persze lehet bírálni egy kerítés létjogosultságát, de el kell ismerni, a kormány lépésében volt némi ráció. Erkölcsileg megkérdőjelezhető, hogy a Budapesten összezsúfolódott tömeget a "csűrheség" demonstrálására használják, azután úgy ahogyan voltak, fáradtan, elcsigázottan rászabadítani a nyugati határra, rábízva őket Merkel kancellár nagylelkűségére. Mire idáig fajultak a dolgok, létszáma miatt már valóban kezelhetetlen volt a tömeg, lehetetlen volt megkísérelni ennyi ember regisztrálását.
Legkésőbb azonban ekkor kellett volna hozzáfogni a határőrség radikális megerősítéséhez. A miniszterelnök ehelyett még ekkor is csupán a kerítésépítés megkezdésére adott utasítást. A valódi kérdés persze azóta is az, mennyire hatékony eszköz a mechanikus határzár több ezer ember feltartóztatására. Biztosan van némi visszatartó ereje, talán önmagában a határőrség felállítása sem lett volna elegendő a több száz kilométernyi kerítés megépítése nélkül. Mára összegyűltek a szükséges tapasztalatok, kiderült, amennyiben csupán az illegális határátlépés megakadályozására szolgálna a szögesdrót, és a kormányzat lehetőséget biztosítana a legális határátlépéshez, a menekült-státusz körültekintő hatósági mérlegeléséhez, akkor nyugodt lélekkel bármelyikünk elfogadhatná a létezését. Az azonban antihumánus, hogy a regisztráció hivatalos eljárásáig a családokat szörnyű körülmények közé kényszerítik, étlen-szomjan, a nyílt ég alatt, minden higiéniás lehetőségtől megfosztva várakoztatják.
Nem hagyható szó nélkül, hogy a hírek szerint a sebtében összetoborzott határőrség egyes tagjai - Bayer Zsolt szellemében - állatokként kezelik a menekülteket. Azt mondhatná valaki, szőrszálhasogatás azt kifogásolni, miért nevezik a határ őrizetére felállított alakulatot "határvadásznak", amikor még néhány évvel ezelőtt határőrök őrködtek a "végeken". Rossz íze van a "határvadász" szónak, hiszen a köznyelvben a vadászokat azokkal azonosítjuk, akik állatokra - vaddisznóra, szarvasra, fácánra - emelnek fegyvert. Itt emberek vannak a másik oldalon, kéretik nem lőni rájuk