Amióta Martin Scorsese beállt a régi filmek megmentésének ügye mögé és saját népszerűségével népszerűvé tette a filmfelújítások bemutatását a világ nyilvánossága előtt, magára valamit adó európai filmfesztivál nincs meg felújított klasszikusok nélkül.
Scorsese az emberiség egyetemes kultúrája megőrzésének egy nagyon fontos gesztusát látta meg a filmfelújításokban, a fesztiválok pedig remek párosítással a legfrissebb alkotások mellett a nagyközönség elé visznek a múltból klasszikus remekművet. (Sok évvel ezelőtt a Berlinalén például Fritz Lang 1927-es mesterműve, a Metropolis felújított változatának bemutatója volt a legkiemelkedőbb esemény e témában.) De Velence még ennél a gyakorlatnál is tovább lépett: komplett szekcióban viszi a nagyközönség elé az addig filmarchívumokban, már élvezhetetlenül megromlott állapotban haldokló művek felújított változatait. S ami még meglepőbb: még díjazzák is a legjobbat.
A napokban kezdődő 73. Velencei Nemzetközi Filmfesztiválon már a negyedik alkalommal oszt díjat a 26 tagú zsűri, amely csupa filmtörténetet hallgató egyetemistából áll, csak a fiatal zsűri elnöke hivatásos: Roberto Ando olasz rendező, író (legismertebb filmje a Viva la liberta – Éljen a szabadság! Toni Servillóval a főszerepben). Rokonszenves a gesztus: a legfiatalabbak szemével ítélik meg, melyik a legjobb felújított játékfilm, illetve dokumentumfilm a régi idők mozijából.
A világ legnagyobb múltú fesztiválján idén húsz digitálisan újjászületett játékfilm premierjét tartják. Egy sor olyan film kerül évtizedek múltán ismét a vászonra világpremierként, amely a maga normál méretre készült formájában rég hiányzott a film barátainak. Az egyik fesztiválkedvencnek ígérkező film esetében Velence még csavart is egyet: a fesztivál idei közönsége nem csak az eredeti klasszikus alapművet láthatja, hanem – hisz az újrafeldolgozás korát is éljük – egy legújabb változatot is mindjárt.
Az alapmű: Akira Kuroszava mesterműve, A hét szamuráj. A festőnek készülő, ám a modern film egyik kikerülhetetlen óriásaként máig ható Kuroszava egy sor rendezőt megihletett ezzel a filmjeivel, akárcsak A vihar kapujában illetve A testőr című remekével. A 1954-es szamurájfilmjét hat évvel később követte az amerikai változat: a A hét mesterlövész Charles Bronsonnal.
Igazi nagy durranás lesz most Velencében, hogy a fesztivál zárófilmje a legújabb feldolgozás lesz, The Magnificent Seven (A nagyszerű hetek) címmel, Denzel Washingtonnal a főszerepben. A szerencsések összehasonlíthatják, hogy kései remake-változat mit épít abból, amit Kuroszava remeke a filmjei állandó színészével, a csodálatos Tosiro Mifunéval oly egyedülállóan megteremtett.
Kuroszava színésze, Mifune volt a pályája csúcsait jelentő műveiben az állandó. És akit idoljának ismert el, a westernműfajt megújító John Fordnak szintén állandó volt a westernhőse, John Wayne. Jó gesztus, hogy a japán Kuroszava csodált amerikai kollégáját, Fordot is bevették Velencében a versenyzők közé. Ugyan nem pályája valamelyik csúcsával (Érik a gyümölcs, A besúgó, Hová lettél, drága völgyünk?) és még csak nem is valamelyik jó westernjével, hanem a hangosfilm megjelenése utáni, viszonylag koraival The Brattal (A kölyök) cíművel. Egy író és egy fiatal lány fura kapcsolatáról szóló Ford-film a Venezia Classici legöregebb műve, 1931-ből való. (Beszédes tény: a felújítást gondozók között van a Museum of Modern Art is.)
A Velencében Arany Oroszlánt nyert Iván gyermekkora (1962), a világraszóló feltűnést keltett Andrej Rubljov, a szovjet hatóságok által még ferdébb szemmel nézett Solaris és Tükör után rendezte meg Andrej Tarkovszkij a Sztalkert (1979). Most Velencében ismét látható régi fényében. (A MOSZFILM újította fel Karen Sahnazarov felügyelete alatt.) A Sztalker is főmű, akárcsak a világ legnagyobbjai között számon tartott szovjet-orosz rendező többi filmje. Csak kicsit drámaibb a sorsa, mint a többi – kivétel nélkül drámai sorsú – alkotásának.
A filmtervére a német koproducer elküldte a nyersanyagot, de ez nem jutott a rendező kezéhez. Olyan nyersanyagra forgatott, amely később a technika miatt az utolsó képig megsemmisült. Tarkovszkij drámaian megcsappant költségvetéssel újra forgatta, így született meg ez a mellbevágó film a zónáról, ahol hősei döbbenetesen komor, ember utáni kietlen helyszíneken keresik azt a helyet, ahol a kívánságok teljesülnek.
A nő illata című filmet (1974) a mai néző alighanem Az asszony illata (1992) címen, amerikai remake-en és Al Pacino remeklésében ismeri. Velencében a klasszikusok között mutatják be a felújított olasz eredetit a nem különben remek Vittorio Gassman főszereplésével, aki akkor már jóval túl volt a Gázolás című kirobbanó sikerű filmjén, amely nevét Európaszerte a kedvelt sztárok közé röpítette. A vak katona szerelmi sztorija az átdolgozásban Pacinónak Oscart hozott, a jó nevű olasz rendező, Dino Risi eredetije két Oscar-jelölésig jutott.
Gillo Pontecorvo 1966-os filmje, Az algíri csata emlékezetes annak, aki anno láthatta. A háború utáni évtizedekben a világ filmművészetéből nagyon sok minden kimaradt a magyar mozikból, szerencsére néhány igazán jó és fontos olasz film azonban bejöhetett. Mint Az algíri csata, amely a franciák elleni algériai függetlenségi háborúról szól, s amely mesteri fokon hiteles és feszült ábrázolása annak, hogy a függetlenségéért harcoló férfiak, nők, gyerekek együtt, tömegként főszereplővé válnak a filmben, akárcsak a saját életükben. Főszereplő a bátorságuk, a szabadságszeretetük, az összetartásuk. Példaértékű film.
Woody Allen is felújított klasszikus lesz a még klasszikus korszakában forgatott filmjével. Az 1979-es Manhattanben még klasszikus partnere van mellette, Diane Keaton. Az Oscar-jelölést mégis a tinilányt alakító Mariel Hemingway kapta. Nyikita Mihalkov is meglepetés, hiszen neve mára szép lassan kikopott a nemzetközi körforgásból. Velence most az Olaszországban forgatott Fekete szemek (Ocsi csornije, 1984) című szerelmi sztoriját sorakoztatja fel a programban. Marcello Mastroianni egy orosz utasnak meséli a szerelmi bonyodalmait, a három Oscar-jelölése közül ezért az alakításért kapta meg a legutolsót.
Ha csak azon múlna, már ennyi is elég lenne, hogy gyors iramban meginduljunk Velencébe, hogy a szerda esti megnyitóra odaérjünk.
