Budapest;rajtaütés;drogkereskedők;

- Drogkereskedőkre csaptak le a rendőrök Budapesten

Egy héttagú, kábítószer-kereskedelemmel foglalkozó csoport tagjait fogta el a rendőrség Budapesten - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság Kommunikációs Szolgálata a rendőrség honlapján szombaton.

 A tájékoztatás szerint a kábítószer-kereskedelem mellett más bűncselekményekkel is gyanúsított bűnözői csoportra 2016 elején figyeltek fel a nyomozók. A gyanú szerint a csoport tagjai Budapesten amfetamint és marihuánát árultak, illetve a drog beszerzését, porciózását és szállítását is végezték.  A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai szerdán több helyszínen tartottak házkutatást, amelynek során a kábítószergyanús anyagok mellett nagy mennyiségű készpénzt és ékszereket, illetve nagy értékű autókat is lefoglaltak.  A csoport tagjait a rendőrök őrizetbe vették, kettőjük kivételével kezdeményezték előzetes letartóztatásukat.  A közlemény szerint a bűnözői csoport Pest déli részén működött.

Bombarobbantással fenyegetőző szolnoki férfit fogtak el a rendőrök - közölte a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. Az első fenyegető hívás február 3-án érkezett a rendőrség segélyhívószámára, majd a hívás február 29-én és április 8-án megismétlődött.