A „Times" katonai munkatársa ezeket írja: „Ha tekintetbe vesszük az ellenség hadseregének erejét és a mieinket, úgy arra a végkövetkeztetésre kell jutnunk, hogy lehetséges lesz az ellenség emberanyagát kimeríteni és hogy ez az időpont nincs oly végtelen messze, amint eleinte tetszett. A harctéren azonban még nem elég nagy a fölényünk és még sokkal kevésbé megsemmisítő.
Csak az Egyesült Királyságban magában még 3.800.000 katonaköteles korú férfiú van, akit nem vettünk föl hadseregeinkbe. Emellett még érintetlen segélyforrásaink vannak Indiában és Afrikában.
Olaszország bőséges tartalékokkal rendelkezik hadosztályai kiegészítésére, tekintet nélkül arra, hogy minő nehezek a harcok. Oroszország óriási lakosságából még számos milliót lehet kivonni. Oly seregegeket tudunk az 1917. és 1918. esztendőkre kiállítani, amelyek az ellenfeleink legkétségbeesettebb erőfeszítésein is úrrá lesznek.
Miután tehát annyi ideig, sőt ha szükséges, még tovább is ki tudunk tartani, csakis követeléseink hiánytalan teljesítésével elégedhetünk meg. Oly nagy az e háború mögött álló közvélemény ereje, oly jelentékenyek voltak áldozataink, annyira el vagyunk keseredve Németország hűtlensége és infámiái miatt, hogy a közönség minden teketória nélkül összefogdosná és fölakasztaná a kormány valamennyi tagját, ha a legcsekélyebb hajlandóságot is mutatnának, hogy a békekötésnél erőfeszítéseink gyümölcseit kidobják az ablakon.
Az a közönség az események nyomása alatt kemény lett, mint a gránit. Ebbe a gránitba haraptak bele a poroszok. Senki sem fogja őket megmenteni a következményektől".
Népszava 1916. augusztus 27.