Levelezés;Indonézia;dzsihád;

Júliusban rendőrőrsöt támadott meg egy öngyilkos merénylő Közép-Jáván FOTÓ: EUROPRESS/GETTY IMAGES/ULET IFANSATI

- Indonéziát is fenyegeti a dzsihád

Indonézia azt tartja magáról, hogy az országban nem kell tartani a szélsőséges iszlamistáktól. Joko Widodo, az ország elnöke is azt hangoztatta tavaszi brüsszeli látogatása során, hogy a világ legnépesebb muzulmán országában békésen megfér egymás mellett az iszlám, a demokrácia, valamint a vallási türelem. A helyzet azonban mégsem ennyire rózsás, Indonéziát is mind jobban fenyegetik a szélsőséges iszlamisták.

Indonézia szekuláris állam. Az iszlám nem államvallás, pedig a 240 milliós lakosság 88 százaléka muzulmán. A túlnyomó többség szunnita, melynek szélsőséges ágához tartozik az Iszlám Állam (IS).

Indonéziát felvilágosult országnak tartják. A dzsihadisták támogatottsága jelentéktelen, a szélsőségesek mégis képesek újra és újra egyfajta laza hálózatot létrehozni, s több merénylettel is azt igazolták: továbbra sem sikerült megsemmisíteni a szélsőséges sejteket.

Widodo elnök 2014-es hatalomra kerülése után egy sor reformintézkedést hirdetett meg. Egyebek mellett a pénzügyek átalakítását, az oktatás, az egészségügy és más szektorok reformját. Ugyanolyan hévvel látott munkához, mint előzőleg a főváros, Jakarta kormányzójaként. A 2015-ös gazdasági adatok azonban elmaradtak a várakozásoktól, mivel éves szinten 4,92 százalékkal emelkedett a GDP. Ez a legalacsonyabb szint volt 2009 óta. Szakértő figyelmeztetnek arra, hogy a munkapiacra újonnan érkező fiatalok befogadásához évi hat százalékos GDP emelkedésre lenne szükség. Ha pedig a piac nem tudja befogadni a fiatal munkaerőt, így egyre többen válhatnak a szélsőséges ideológia rabjává.

A nemzeti valuta, a rúpia értéke is csökkent: a dollárhoz viszonyítva 17 éves mélypontra jutott. Az infláció tavaly júniusban 7,26 százalék volt, miközben az előző évben még 6,7 százalékon állt. Ami állandó vitatéma az országban, az az üzemanyag szubvenciója. Ezt Widodo kormánya némi trükkel oldotta meg. 2015. január 1-jén csökkentette a dízel és részben felszámolta a benzin árának állami támogatását, amit a Nemzetközi Valutaalap (IMF) üdvözölt is. Csakhogy 2015 márciusában a kormányzat jóval a piaci ár alatt határozta meg a gázolaj árát.

Nyugati vezetők a demokrácia szempontjából mintaállamnak nevezik Indonéziát, így például Barack Obama is, aki fiatalkorában négy évet élt Jakartában. Igaz, minden országrész azonban nem kötelezte el magát a nyugati típusú demokrácia mellett. Több tartományban ugyanis az iszlám törvénykezéshez, a saríához hasonlatos törvények uralkodnak. Widodo azonban azt hangoztatja, hogy az indonéz iszlám „nem a tomboló muzulmán vallás”. A hadsereg eddig sikerrel vette fel a harcot a szélsőséges iszlamisták ellen. Szakértők szerint teljesen valószínűtlen, hogy az iszlamisták olyan területi sikereket érjenek el, mint Szíriában vagy Irakban. Ez már csak amiatt is sem tűnik lehetségesnek, mert a dzsihadista csoportok teljesen megosztottak. A Süddeutsche Zeitung szerint 2015-ben körülbelül 500-700 szélsőséges iszlamista ment Indonéziából Szíriába vagy Irakba. Ez ahhoz képest nem sok, hogy körülbelül ugyanennyi brit, illetve német állampolgár segített az IS segítségére.

Ugyanakkor az indonéz titkosszolgálat, illetve a rendőrség számára nagyon komoly kihívást jelent a Közel-Keletről hazájukba visszatérő fiatalok kiszűrése. Ők szélsőséges iszlám radikálisként tértek vissza, s merényletre készülhetnek saját országukban.

A helyi média gyakran számol be arról, hogy szélsőséges iszlamista csoportokat számolt fel. Ám komoly veszélyeket rejt magában, hogy igen sok iszlamista került börtönbe, így a büntetés-végrehajtási intézmények a szélsőséges ideológia fellegvárává válhatnak, s a rács mögött sokan olyanok is a dzsihadistákhoz sodródhatnak, akik előzőleg nem rokonszenveztek ezekkel a nézetekkel. Mindenesetre, amint a Süddeutsche Zeitung rámutat, az indonéz hadsereg komoly technológiai háttértevékenységet is folytat, s figyeli a közösségi oldalakat is. „Szinte minden lehetőséget felhasználnak a toborzásra. Például videókkal hívják fel elsősorban a fiatalok figyelmét” – mutat rá a német lapban az ország legnagyobb iszlám szervezete, a Nahdlatul Ulama internetes részlegének vezetője, Syafi Ali. A csoportosulást 1926-ban alapították éppen a szélsőséges iszlamista szervezetek növekvő befolyásával szemben. Jelenleg 40 millió tagjával a világ legnagyobb szunnita közössége. Ez a szervezet is mintegy 500 fővel folyamatosan ellenőrzi a szélsőséges iszlamisták interneten kifejtett tevékenységét. „Nem engedjük meg azt, hogy a gyűlöletet terjesztő prédikátorok a saját érdekük szerint használják fel az iszlámot” – jelentette ki.

Bahtiar Effendi politológus szerint akadnak gyenge pontok a szélsőséges iszlamistákkal szembeni küzdelemben. Meglátása szerint a kormányzat nem is világosítja fel kellőképpen a lakosságot a szélsőségesek okozta veszélyről, rosszul méri fel az iszlamisták esetleges befolyását.

Szakértők egyetértenek abban: a leghatékonyabb fegyver a dzsihadisták ellen az lenne, ha sikerülne rendbe tenni a gazdaságot, s munkahelyeket teremtenének, ám ez, amint a fenti adatokból is kitűnik, egyelőre vágyálomnak tűnik. Bahtiar Effendi a Süddeutsche Zeitungban rámutatott arra, hogy azok, akik fogékonnyá válnak a szélsőséges tanokra, szinte egytől egyig olyanok, akik nem bíznak abban, hogy boldogulni tudnának az életben. Sokan azért utaztak Szíriába, mert jó megélhetést ígértek számukra. „Azok, akik itthon egzisztenciát tudnak felépíteni, jóval kevésbé érdeklődnek a dzsihadista tanok iránt” – fejtette ki.

A legvéresebb terrortámadások
Az iszlámhoz köthető terrorizmus a 2000-es években jelent meg az országban. Három terrorszervezet, az al-Kaida, a Dzsemaja Iszlamija (JI), valamint az utóbbi időben az Iszlám Állam próbálta destabilizálni a központi hatalmat. A 2000-es években több „nyugatinak” nevezett célpontot támadtak meg, az áldozatok között indonéz és külföldi állampolgárok egyaránt voltak. A millenium évében a jakartai tőzsde ellen hajtottak végre terrorakciót: 15 személy vesztette életét, amikor gépkocsiba rejtett pokolgép robbant fel.
Két évvel később Indonézia történetének legsúlyosabb terrortámadását jegyezték fel. Bali szigetén, Kutában robbantottak, 202 személy, köztük 164 turista vesztette életét. A legtöbbjük, 88, ausztrál volt, de 27 brit, hét amerikai, 6-6 német és svéd, illetve 4-4 francia és holland nemzetiségű személy is életét vesztette. Az indonéz biztonsági erők felkutatták az elkövetőket és kitervelőket, 2008-ban többjüket kivégezték. A radikális iszlám prédikátor, Abu Bakar Basir-vezette Dzsema Iszlamija tagjai voltak.
A merényletsorozat jelentősen visszavetette a turizmust, valamint a külföldi befektetéseket. Egy sor ország adott ki figyelmeztetést az adott állam polgárai számára: ha tehetik, ne utazzanak Indonéziába. Bali szigetén a foglalások 32 százalékkal estek vissza. A bali robbantást továbbiak is követték. Bár 2003-ban a jakartai parlament terrorellenes intézkedéseket fogadott el, nem sikerült elejét venni az újabb merényletnek. Ez év augusztusában ugyanis a jakartai Marriott Hotelben robbantottak, ebben a merényletben 12-en haltak és 150-en sérültek meg.
A terrorakcióért az al-Kaida vállalta a felelősséget, így tiltakozva a térségben a „mocskos amerikai és a diszkriminatív ausztrál” jelenlét ellen. A nyomozás szerint a robbantást ezúttal is az al-Kaidával szövetséges JI szélsőségesei hajtották végre. Végrehajtását azonban Oszama bin Laden terrorszervezete finanszírozta. Stuart A. Levey terrorizmus-szakértő könyvében úgy vélte, hogy a bali, illetve Marriott Hotel elleni terrortámadás „ára” 30-30 ezer dollár volt, s a pénzt közvetítők révén csempészték Indonéziába.
Az indonéziai terrorhullám azonban ezzel sem ért véget. 2004. szeptember 9-én Ausztrália jakartai nagykövetsége volt iszlám szélsőséges fegyveresek célpontja. Egy gépkocsiba rejtett pokolgépet robbantottak, körülbelül egy tonnányi robbanóanyag repült a levegőbe. Kilencen haltak meg, köztük a merénylő, és 150 volt a sérültek száma. Oly mértékű detonáció történt, hogy még az 500 méterre lévő épületek ablaküvegjei is betörtek. A nyomozás ebben az esetben is a Dzsemaja Iszlamija felelősségét állapította meg. Egy iszlám honlapon szerepelt a terrorszervezet közleménye, amelyben azt írta, az ausztrálok „Isten és az iszlám legszörnyűbb ellenségei”, mivel az ország csapatai bevonultak Irakba. közleményben haladéktalanul felszólították az ausztrálokat a csapatok visszavonására.
2005. október 1-jén ismét Bali szigete került az iszlám fundamentalisták célkeresztjébe. Egy strandkomplexumban két bomba is robbant. Ezúttal húsz személy vesztette életét, további száz pedig megsérült. Három öngyilkos merénylő hajtotta végre a merényletet. A legtöbb áldozat ezúttal indonéz volt ugyan, de öt külföldi is életét vesztette, négy indonéz, valamint egy japán. Sok amerikai és dél-koreai sérültje is volt a robbantásnak. Az elkövető ismételten a Dzsemaja Iszlamija volt. Bár ezúttal egyetlen szervezet sem vállalta a terrorakciót, szakértők arra utaltak, hogy ebben a térségben csak a JI képes ehhez hasonló összehangolt terrorakciók végrehajtására.
Az indonéz rendőrség ezután egyre hatékonyabban lépett fel az iszlám szélsőségesekkel szemben, 2009. július 17-én azonban nem tudta megakadályozni a Marriott és a Ritz-Carlton Hotel elleni összehangolt támadást. Két bomba ötperces különbséggel robbant. A hét halálos áldozat többsége ezúttal is külföldi volt, három ausztrál, két holland, valamint egy-egy új-zélandi és ausztrál nemzetiségű. A merényletet egy 17, illetve egy 28 éves fiatal hajtotta végre.
Legutóbb január közepén hajtottak végre jelentős terrorakciót Indonéziában, amelyben nyolcan vesztették életüket és 23-an sérültek meg.



Ferenc pápa tanítását egyes konzervatív körök nem aszerint ítélik meg, hogy megnyilatkozásai mennyire felelnek meg az Evangélium szellemének, hanem annak alapján, mennyire illeszkedik a hatalmon lévő kormány irányvonalába. Csakhogy a konzervatívok által is annyira tisztelt Szent II. János Pál szinte szó szerint ugyanúgy beszélt a menekültekről, mint az argentin származású egyházfő. Kiemelte, európai szolidaritásra van szükség, s e tekintetben a keresztényeknek élen kell járniuk. Ha élne, ma sem vélekedne másként.