határon túli támogatás;Szíria;Törökország;harckocsik;

- Török harckocsik átlépték a szíriai határt

Török harckocsik átlépték a szíriai határt, és lövik az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet állásait Dzserablúsz környékén - jelentette szerdán az NTV török hírtelevízió.

Az értesülések szerint a mintegy 20 tank egyelőre egy kilométernyire hatolt be Szíria területére. Egyes - meg nem erősített - sajtóinformációk szerint harckocsik mellett a török szárazföldi erők különleges egysége is csatlakozott az Eufráteszi Pajzs (Firat Kalkani) elnevezésű hadművelethez, ők egyebek között egy aknamentes "folyosó" kialakításában segítenek. A török művelethez a terepen olyan szíriai ellenzéki fegyveres csoportok is csatlakoztak, amelyek Ankara támogatását élvezik a szíriai belháborúban.



Aleksandar Vučić szerbiai kormányfő keddi sajtótájékoztatóján reményét fejezte ki, hogy sikerül majd megállapodni a minimálbér összegének növeléséről, és ennek nyomán legalább ezer dinárral többet kapnak majd kézhez havonta azok, akik a legkevesebbet keresik – írta a Vajdaság Ma.