Az Európai Unióban egyre többen követelik a csatlakozási tárgyalások felfüggesztését. Az EU két részre szakadhat. Ausztria a „keményvonalasok” között van, Bécs szerint Ankarának, ilyen demokráciaellenes intézkedésekkel nem lehet helye az Unióban. Sebastian Kurz külügyminiszter a Törökországgal megkötött menekültügyi megállapodás felmondását is szóba hozta. Válaszként hétfőn Törökország visszahívta Bécsbe akkreditált nagykövetét.
Berlin ezzel szemben nemhogy óvatos, megértését fejezte ki a török-orosz közeledés kapcsán is, s szolidaritását fejezte ki Ankarával. Ez mutatja, Angela Merkel kancellár számára mennyire fontos a menekültügyi megállapodás, s az is, hogy az emberi jogsértések emiatt csak másodlagosak. Az osztrák javaslatot nemcsak Berlin nem támogatja, Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke és Jean Asselborn luxemburgi külügyminiszter sem.
gyanakkor az olasz-török viszony az osztrákhoz hasonlóan kezd elmérgesedni, Erdogan elnök élesen bírálta az olasz igazságszolgáltatást, mert az AKP vezetői ellen indítottak eljárást korrupciós ügyek miatt, Matteo Renzi olasz miniszterelnök erre a Twitteren válaszolt. Mint írta, egy jogállam úgy működik: nemhogy a kormány nem szólhat bele a helyi bíróságok működésébe, még Erdogan török elnök sem.
A török-osztrák viszony elmérgesedését jelzi, hogy Sebastian Kurz osztrák külügyminiszter a minap azt is közölte, amennyiben felmerülne egy új tárgyalási fejezet megnyitása Ankarával, hazája megvétózná a döntést. Mint fogalmazott, a menekültügyi megállapodás nem járhat sikerrel. Kifejtette, az EU-nak „el kellene végeznie házi feladatát, s saját magának kell védenie határait”.
Hozzátette, Brüsszel nem engedheti meg magának, hogy zsarolhatóvá váljon. Úgy vélte, Ankara jelenleg nem is teljesíti a vízumliberalizáció kritériumait, ezért Christian Kern osztrák kancellár az Európai Tanács szeptember 16-án esedékes csúcstalálkozóján kezdeményezi a Törökországgal folytatott csatlakozási tárgyalások leállítását.
Miért nem támogatják a keményvonalas osztrák álláspontot a csatlakozási tárgyalások leállításáról? Csak egyik ok a menekültügyi megállapodás további sorsával kapcsolatos félelem. A másik az, hogy Brüsszelnek már eddig is sokba került Törökország uniós felzárkóztatási programja. Az EU 2007-2013 között 4,795 milliárd eurót áldozott erre. 2014-2020 között további 4,453 milliárdot terveztek erre a célra, ebből 1,5 milliárd eurót fordítanának a jogállamiság biztosítására. A jelek szerint ez tényleg kidobott pénz.
Új helyzetet teremtene, ha Ankara valóban bevezetné a halálbüntetést. Ez esetben az EU még nehezebben tudná megmagyarázni, miért bánik kesztyűs kézzel Ankarával. Ezt ugyanis tiltja az európai emberi jogok egyezménye (ECoHR). A dokumentum 1953-ban lépett életbe, s ekkor még bizonyos körülmények között engedélyezte a legsúlyosabb büntetés végrehajtását. A következő évtizedekben azonban megváltozott az európai kormányok ezzel kapcsolatos véleménye.
Ennek hatására a hetvenes években az Európa Tanács vált a halálbüntetés elleni küzdelem első számú élharcosává, mígnem 1983-ban az egyezmény már kimondta: békeidőben le kell számolni a halálbüntetéssel. Ehhez 1997-ig minden tagállam csatlakozott. Ezen időpont óta az Európa Tanács tagországaiban nem is hajtották végre a legsúlyosabb büntetést.
2002-ben az európai emberi jogi egyezményt azzal egészítették ki, hogy a háborús időkben is tilos végrehajtani halálbüntetést. 2004-ben az Európai Unió alkotmánya is deklarálta a tiltást. Bár az EU alaptörvénye végül sosem léphetett életbe, Hollandia és Franciaország is nemet mondott rá a róla szóló referendum során, az EU minden tagjelölt állam számára alapvető feltételként határozta meg annak felszámolását.
Bizonyos módon azonban meg lehet kerülni a rendelkezést, s erre éppen Törökország a legjobb példa. Bár az ország szintén csatlakozott az egyezményhez, s meg is tartotta annak pontjait, sokan meghaltak a fogvatartás során, a rendőri vagy katonai erőszak következtében. Még ma is gyakori a kínzás a török börtönökben.
Törökországban sokáig a kivégzés a megtorlás teljesen normális, elfogadott eszköze volt. Az 1960-as katonai puccsot követő évben kivégezték egyebek mellett Adnan Menderes megbuktatott miniszterelnököt, Fatin Rüstü külügyminisztert, Hasan Polatkan pénzügyminisztert, Namik Gedik belügyminiszter pedig – a hivatalos közlés szerint - öngyilkos lett a katonai őrizet alatt. Az 1980-as puccs után összesen 500 személyt ítéltek halálra, ebből 48 ítéletet hajtottak végre.
Az utolsó kivégzés 1984-ben, a Burdur nevű börtönben történt: július 10-én Ilyas Hast, 18 nappal később pedig Hidir Aslant akasztották fel. Utóbbi a négy évvel korábbi katonai puccs idején csapdát állított egy tanknak, az akció során három katona vesztette életét. Bár a következő években a török bíróságok kiróttak még halálbüntetéseket, ez néhány évi börtön után automatikusan életfogytiglani szabadságvesztésre változott.
A legnagyobb érdeklődéssel a Kurd Munkáspárt (PKK) 1999-ben letartóztatott vezetője, Abdullah Öcalan bírósági eljárását kísérte. Hazaárulás és szeparatizmus miatt emeltek vádat vele szemben, s – amint az várható volt – kötél általi halálra ítélték, amit 1999 novemberében a legfelsőbb bíróság is megerősített.
2001 szeptemberében a török törvényhozás 368 igen szavazattal, 65 ellenében megszavazta a halálbüntetés felfüggesztését, ám ez kizárólag a háborús időszakra vonatkozik. Mindenesetre fontos lépés volt az Unióhoz való közeledés folyamatában. 2002 augusztusában aztán a parlament a döntést a békeidőkre is kiterjesztette. Ennek értelmében a terrorcselekmények miatt elítélt személyek halálos ítéletét is életfogytiglanra változtatták. Két hónappal később Öcalan is életfogytiglanit kapott. Ankara 2004-ben szakított végérvényesen a legsúlyosabb büntetéssel.
Most azonban ismét komolyan szó van ennek visszaállításáról, ehhez alkotmánymódosításra, a parlament kétharmadának jóváhagyására van szükség, a kormánypártnak, az AKP-nak meg kell szereznie két másik parlamenti párt, a szociáldemokrata CHP és a nacionalista MHP támogatását.
A török elnök szerint a lakosság 57 százalék támogatja a halálbüntetés újbóli bevezetését. Az adat hitelessége ugyan nehezen ellenőrizhető, de akár még hiteles is lehet, a jelenlegi helyzetben, amikor egyre bizarrabb megnyilatkozásokkal illetik a puccskísérlet állítólagos agytrösztje, a Pennsylvániában élő hitszónok, Fethullah Gülen híveit. A török elnök egy ízben azt mondta, a konzervatív prédikátor híveit „Gülen kutyáinak” nevezik, ám ez „sértés az állatra nézve”. Elképzelhető, hogy referendumot írnak ki a kérdésről. Legalábbis erre utalt Mevlüt Cavusoglu külügyminiszter július végén, a Frankfurter Allgemeine Sonntagszeitungban.
Ankarának azért nagyon meg kell fontolnia a halálbüntetés újbóli bevezetését. Most persze jól hangzik minden erőt sugárzó kijelentés. Ez meg is felel az ellenfeleivel szemben brutálisan fellépő kormányzat politikájának. Manapság már az is gyanússá válik, aki nem a kormányt éltető Twitter-üzenetet tesz közzé. Törökország zsarolási helyzetben van ugyan az EU-val szemben a menekültügyi megállapodás miatt, de – harcias retorika ide vagy oda – nem éri meg összerúgni a port az EU-val, illetve Németországgal.
Az ország gazdasági kilátásai nem olyan rózsásak, mint öt-hat évvel ezelőtt, a turizmus elképesztő visszaesést könyvelhetett el, s a bevételkiesés nem pótolható csak az orosz vonal révén. A NATO is alapvető fontosságú Ankara számára most, amikor lefejezték a tiszti kart, s jelentősen meggyengült a hadsereg.
A hangzatos Nyugat-ellenes kijelentések ellenére valószínű, hogy Ankara előbb-utóbb visszavesz ebből a habzó szájú retorikából. Erre utal Binali Yilidirim miniszterelnök múlt heti kijelentése is, aki kijelentette, a gülenisták számára is biztosítani kell az igazságos bírósági eljárást, s nem bosszúból kell meghozni egy bírósági ítéletet. Tény az is, hogy Erdogan legutóbbi beszédeiben sem vetette fel a halálbüntetés bevezetését. AZ AKP külpolitikai ügyekben illetékes szóvivője, Sena Nur Celik pedig ezzel kapcsolatban az EU Observernek elmondta, egyelőre nincs szó a halálbüntetés visszaállításáról, s nem is szerepel a törvényhozás napirendjén.