A demokrácia, legalább is annak képviseleti formája, a végét járja. Nem csak nálunk, a világ látszólag normálisabb részein is. A polgárok eszesebbje nem győzi kapkodni a fejét. Az öngyilkos Brexit, a Trump jelenség, az osztrák elnökválasztás, csupa olyan történés, ami ellentmond a józan észnek. Az angolok öngólja, az osztrákok Szabadság párti jelöltjének sikere, a Trump nevű félbolond amerikai esélyei az elnöki posztra azt jelzi, hogy a népeknek kezd elege lenni a fennálló rendből.
De mit is jelent a fennálló rend? Nagyjából annyit, hogy a jelöltek közül bárkit választhat a polgár, helyzete alapvetően biztosan nem fog változni.
A képviseleti demokrácia kitenyésztett magából egy olyan belterjes politikusi garnitúrát, melynek a két szélén álló tagjai is közelebb vannak egymáshoz, mint bármelyikük saját szavazóihoz. Összetartja őket a közös érdek, a politikai elithez tartozás vágya. Ez a legerősebb motiváció a lelkükben, a pozíció, hogy ezt ellenzéki vagy kormánystátusban tegyék, másodlagos.
A Brexit nem az EU ellen, hanem a belterjes brit politikai elit ellen szólt. Trump ereje a másságában rejlik, az őt támogatók csak azt hagyják figyelmen kívül, hogy a másság önmagában nem értékhordozó, és nem érték garancia. Nekik ez közömbös, a másság a fontos, akkor is, ha ez a másság távolodik a normalitástól. Az osztrák szélsőség előretörése még elkeserítőbb, hiszen jelöltjük élete korábbi szakaszában megkérdőjelezte Ausztria önállóságának a szükségességét.
Az események célkeresztjében tehát az adott országok változásra, értelmes válaszok kidolgozására teljességgel képtelen politikai elitjei, mint a rend képviselői állnak. Kivétel ebben a sorban Németország, élén Angela Merkellel. A német kancellár érti az idők szavát, érti az új kihívásokat. Tudja, hogy a menekültügy azokkal a hagyományos, és sohasem bevált eszközökkel nem kezelhető, más módszerekre van szükség. Azt is tudja, ha a hagyományos, mindig háborúhoz vezető módokat alkalmazná, Németország könnyen letérhetne arról az útról, amin a második világháború vége óta jár. Ez az út a fajelméletre alapított náci múlttal való leszámolás útja, amit a német nép sikeresen bejárt. Ha Merkel, csak egy pillanatra letérne erről, és a menekültügyet a másság, más vallás, más kultúra oldaláról közelítené, azonnal kiengedné a szellemet a palackból, ismét teret adna a náci eszméknek. A német lélekben történt változás őszinteségét és mélységét a Merkel iránti töretlen bizalom jelzi. Támogatottsága állandó, esélyes kihívója a német politikai palettán nincs. A német politikai elit egyként vallja, a menekült ügy súlyos gond, de Németország ezt is meg fogja oldani.
Merkel sikerének másik oka, hogy nincsenek ügyei. Nem gazdagodott meg, ugyan abban az egyszerű házban él, ahol kancellársága előtt élt. Országában is üldözi a korrupciót, ő volt a svájci titkos bankszámlák nyilvánosságra hozója.
A világ előtt két út áll. Az egyik járható, a másik katasztrófához vezet. Az egyik út Merkel politikai tisztasága, Ferenc pápa erkölcsiségével megtámogatva. A másik, a Trump féle, féligazságokat harsonázó félbolondok útja.
Lehet választani. A tét nem nagy, csak a jövőnk.
