A 2006 márciusában a délszláv háborús bűnösökkel foglalkozó hágai Nemzetközi Törvényszék (ICTY) börtönében meghalt Slobodan Milosevic a szerb történelem legkártékonyabb személyisége. E tekintetben teljesen mellékes, hogy igaz-e az az állítás, amely szerint az igazi rossz szellem nem is ő, hanem felesége, a jelenleg is Oroszországban élő Mirjana Markovic volt-e.
Milosevic teljes politikai hitvallása az volt, a nacionalizmus felkorbácsolásával kell megerősíteni a hatalmat. A kilencvenes években láttuk is e politika következményeit, s a rendkívül súlyos gazdasági helyzetben lévő Szerbia még ma is a milosevici politika súlyos következményeit érzékeli.
Milosevic módszereire jellemző, hogy egy királygyilkosság révén, egykori mentora, Ivan Stambolic félreállításával vált szabaddá előtte az út a belgrádi hatalom felé 1987-ben, s ezután gyújtó hangú beszédekkel vált népszerűvé honfitársai körében, azt állította, a harctól sem riadnak vissza Koszovó megtartásáért.
A nyolcvanas években a belgrádi média, kivált azt követően, hogy Milosevicet 1986-ban megválasztották a szerb szocialisták központi bizottsága főtitkárának, felnagyítva adta elő a koszovói albánok túlkapásait, mintha az évek alatt tudatosan készítették volna fel a szerb lakosságot a fegyveres harcra, illetve 1989-ben szinte közfelkiáltással vették ez az autonómiát az albánok által lakott tartománytól és a Vajdaságtól.
A milosevici politika csak kárt okozott Szerbiának, hatalmát azonban csak 2000 októberében döntötték meg, amikor Szerbiának újabb hatalmas pofont kellett elszenvednie a koszovói háború által.
Azt gondolhatnánk, hogy halála után bő 13 évvel Milosevic már csak rossz emlék maradt Szerbiában. Ehhez képest, mint a szerb média jelentette, Ivica Dacic, a kormányban is helyet kapó Szerbiai Szocialista Párt (SPS) elnöke és a párt tiszteletbeli elnöke, Milutin Mrkonjic bejelentették, hogy az államtól kérni fogják, állítsanak emlékművet az egykori elnöknek.
A szerb külügyminiszter azzal indokolta a döntést, hogy a Radovan Karadzic ügyében hozott ítélettel a hágai Nemzetközi Törvényszék Milosevicet is „felmentette a Bosznia-Hercegovinában elkövetett háborús bűnök felelőssége alól”. Elismerte, hogy Szerbia „nem bűnös a Boszniában 1992 és 1995 között elkövetett népirtásért és háborús bűnökért”.
Mrkonjic leszögezte, itt az ideje, hogy Szerbia és az egykori Jugoszlávia volt elnöke emlékművet kapjon. „Mindannyian tudtuk, hogy Milosevic nem bűnös. Utcát kellene elnevezni róla, és emlékművet kellene állítani neki Belgrádban” – közölte Mrkonjc.
A felvetés érthető módon éles bírálatokat váltott ki az ellenzéknél, többen azt kifogásolták, hogy olyan párt vezető személyiségeitől származik a felvetés, amely a belgrádi kabinetnek is tagja. Mint a Vajdaság Ma jelentette, Nenad Canak, a Vajdasági Szociáldemokrata Liga (LSV) elnöke, Cedomir Jovanovic, a Liberális Demokrata Párt (LDP) elnöke és Bojan Pajtic, a Demokrata Párt (DS) elnöke elítélték Ivica Dacic és Aleksandar Vulin miniszterek azon kijelentését, miszerint a hágai törvényszék igazolta Slobodan Milosević politikájának helyességét.
Canak azzal vádolta meg Dacicot és Vulint, hogy kijelentéseikkel fel szeretnék menteni a Milosevic-rezsimet a nacionalista háborús politika történelmi vétke alól, s leváltásukat kérte. Cedomir Jovanović arra figyelmeztetett, hogy nem szabad legitimálni olyan személyeket, akik a szerb történelem „legsötétebb időszakát írták”.
Boris Tadic volt államfő, a szociáldemokrata SDS elnöke ezt azzal egészítette ki, hogy Aleksandar Vucic kormányfő azon kijelentése, amely szerint emlékművet állítanak Zoran Djindjic néhai miniszterelnöknek, „csak bevezető lehetett a Milosevic-emlékműhöz”. Véleménye szerint az SPS kezdeményezése tulajdonképpen azt mutatja, hogy a jelenlegi hatalom szeretné visszavinni Szerbiát az október 5-e előtti időkbe, s csapást jelent az akkor történt változásokra.
A kormány legnagyobbik tagja, a Szerb Haladó Párt (SNS) azonban nem lelkesedik az ötletért. Aleksandar Vucic a Tanjugnak hírügynökségnek ma azt nyilatkozta, esze ágában sincs a kilencvenes években élni, s azt hangoztatta, ő kizárólag Szerbia jövőjéért dolgozik, nincs ideje ilyen dolgokkal foglalkozni. Zorana Mihajlovic, kormányfőhelyettes szintén elhatárolódott a kezdeményezéstől. Az építésügyi, közlekedési és infrastrukturális miniszter szerint a múltat a történészekre kell hagyni, s az energiát inkább arra kellene fordítani, hogy egy tisztességes államot építsenek fel.
A felvetés azért is meglepő a szocialisták vezető személyiségei részéről, mert az SPS mindeddig azért igyekezett elhatárolódni a sötét múlttól. Maga Dacic egyébként a milosevici érában nyolc éven át, 1992-2000 között a szerb szocialisták szóvivője volt, Mrkonjic azonban sosem tartozott Milosevic szűk köréhez, a NATO 1999-es bombázásai után az ország újjáépítéséért felelt. Mégis rendszeresen felbukkant a volt elnök pozarevaci sírjánál. 2012-ben meg is koszorúzta azt.
A szerb szocialisták egykor azt kezdeményezték, hogy Milosevicet állami tiszteletadás mellett Belgrádban helyezzék örök nyugalomra, erre azonban a belgrádi kormány és a városháza is nemet mondott, ezért Mirjana Markovic pozarevaci családi házának kertjében temették el. Mrkonjic szintén 2012-ben reményét fejezte ki, hogy mihamarabb viszontlátja Szerbiában Mirjana Markovicot és a fiát, Marko Milosevicet, akiknek menedékjogot adott Oroszország. (Marko Milosevic 2000. október 6-án ment el Oroszországba, mindössze néhány órával azután, hogy apja hatalmát megdöntötték, Mirjana Markovic pedig 2003 februárjában követte. Mindkettejüket a kilencvenes években elkövetett cigarettacsempészettel gyanúsítják.)
Aleksandar Vulin munkaügyi minisztertől, az úgynevezett Szocialista Mozgalom vezetőjétől sem állnak távol a Miloseviccsel kapcsolatos meghökkentő kijelentések. Két éve, Milosevic megbuktatásának 14. évfordulóján azt közölte, „Október 5-e után Szerbia olyan országgá vált, amilyen sohasem akart lenni. Október ötödikének az volt a célja, hogy úgy rombolja le Szerbiát, ahogy arra még a NATO bombái sem voltak képesek”. Azt is állította, hogy a Milosevic által fémjelzett rendszer megdöntése során valójában „államcsínyt hajtottak végre”.
Mindezen kijelentések ellenére azért nem lehet éledező Milosevic-nosztalgiáról beszélni Szerbiában. Sokan azért továbbra sem felejtik el azt, hogy mennyi mindent „köszönhettek” egykori elnöküknek. Bár még mindig akad egy csoport, amelynek tagjai ma is nemzeti hősként tekintenek a hazájának megannyi kárt okozott néhai vezetőre, csak egy jelentéktelen kisebbségről van szó. Idén márciusban, halálának 10. évfordulóján például csak mintegy kétszázan látogattak el sírjához.
Azért sem valószínű az, hogy hirtelenjében mozgalom indul Milosevic rehabilitálásáért, mert az Aleksandar Vucic kormányfő által irányított haladók eddig normálisan viszonyulnak a kérdéshez, s alighanem számukra is inkább kellemetlen a koalíciós partner felvetése.
