RIO 2016;Hajdu Jonatán;

MTI Fotó: Kovács Tamás

- Hajdu Jonatán a középfutamban folytatja

A kenu egyesek 200 méteres versenyében érdekelt Hajdu Jonatán második lett szerdai előfutamában, s a később sorra kerülő középfutamban folytatja szereplését a riói olimpián.

A Dunaferr 20 éves ifjúsági világbajnoka remekül versenyzett, s csak az orosz Andrej Krajtor tudta megelőzni.
Ebben a számban nem lehetett egyből a döntőbe kerülni, a futamok első öt-öt helyezettje, valamint a hatodikak közül a legjobb idővel rendelkező lépett tovább a középfutamba.

A Rodrigo de Freitas Lagunára épített pályán Hajdu a négy futamból a harmadikban, a négyes pályán állt rajthoz.
A startot jól kapta el a magyar versenyző, s ugyan arra nem volt esélye, hogy az oroszok kétszeres világ- és Európa-bajnokát legyőzze, 0.162 ezred másodperces különbséggel a második helyen ért célba.

később:
előfutamok:
14.44 (9.44): férfi K-2 200 m (Molnár Péter, Tótka Sándor)
15.05 (10.05): női K-1 500 m (Kozák Danuta)
15.12-16.02 (10.12-11.02): középfutamok

Egy hónappal elnapolták a Mahir Cityposter Kft. tárgyalását, addig viszont nem tehetnek plakátokat a hirdetőfelületekre. Simicska Lajos oszlopai így sorra rozsdásodnak el a fővárosban - erről egy képet is közölt a Népszabadság. Magyar György, a cég jogi képviselője úgy foglalta össze a hónapok óta húzódó oszlopháború jelenlegi állását, hogy "döglött lóra épít" Budapest.