Simicska Lajos;oszlopháború;oszlopok;

FOTÓ: Tóth Gergő/Népszava

- Simicska-oszlopok - "Döglött lóra épít" Budapest

Egy hónappal elnapolták a Mahir Cityposter Kft. tárgyalását, addig viszont nem tehetnek plakátokat a hirdetőfelületekre. Simicska Lajos oszlopai így sorra rozsdásodnak el a fővárosban - erről egy képet is közölt a Népszabadság. Magyar György, a cég jogi képviselője úgy foglalta össze a hónapok óta húzódó oszlopháború jelenlegi állását, hogy "döglött lóra épít" Budapest.

- A fővárost érte a legnagyobb hátrány, hiszen a szerződés szerint 40-80 százalékkal olcsóbban tudtak a Mahir Cityposter oszlopain hirdetni - kezdte a per elemzését az ügyvéd, aki elmondta a lapnak, hogy a következő tárgyalás szeptember 15-én lesz, ahol új beadvánnyal állnak elő és szakértők meghallgatását is kérik.

Ahogy lapunk is beszámolt róla, az oszlopháború január elején csúcsosodott ki, amikor a főváros elkezdte bontani, és elszállítani a hirdetőoszlopokat. Ezután a Fővárosi Törvényszék ideiglenes intézkedése nyomán az oszlopok jelentős hányadát visszaállították, ám közben rengeteg megrongálódott, volt olyan is, ami helyett újat kellett gyártani.

Azon az oszlopon, amelyen két évvel ezelőtt, az önkormányzati választásokkor még Szentgyörgyvölgyi Péter, jelenlegi 5. kerületi polgármester arca tetszelgett 2 méteres nagyításban, most centi vastagon áll a rozsda, a lepergő darabok pedig szanaszét hevernek az oszlop tövében - írja a Népszabadság.

A hirdetőoszlop-per következő tárgyalása erre a hétre lett volna kitűzve, de egy hónappal elnapolta a Fővárosi Törvényszék. A Fővárosi Önkormányzat továbbra is ragaszkodik ahhoz, hogy érvénytelen a Mahir Cityposter Kft-vel között szereződés, a cég ügyvédje szerint viszont egyszerű diszkriminációról van szó, mert miközben  a hirdetőcég szerződéseit felmondták, az egykori utcabútortenderen szintén nyertes másik cél bővítheti reklámfelületeit - írta a lap az ügyvéd korábbi, mno.hu-nak adott nyilatkozatát idézve.

Az MSZP közlése szerint a "Fidesz megrendelésére" a rendőrség megszüntette a nyomozást a február 23-án a Nemzeti Választási Irodánál történtek ügyében.