Orbán-kormány;

- Maffiózók

Nem vagyok meglepve, hogy egy maffia-kormány regnálása idején, ahol csak megtehetik, maffiózók halásznak a zavarosban. Lehet mosdatni persze a szerecsent, de maffiózók túrták ki trafikjaikból az előző árusokat; maffiózók happolták el az állami földek jelentős részét a helyben lakó gazdálkodók elől; maffiózók küldték maguk helyett licitálni az ügyvédjüket, a sofőrjüket; mint ahogyan a maffiózók tették tönkre a kishantosi nemzetközi hírnévre szert tett biogazdaságot is.

És a taxis maffiózók érték el a maffiakormánynál, hogy tönkre tegye a tisztességes tarifával dolgozó, a valóban megtett út alapján számlázó uberes konkurenciájukat. Mert zavarta a vizeiket, rontotta a zavarosban halászók bizniszét. Személyesen tapasztaltam meg, hogyan vadásznak a tarifákat nem ismerő külföldiekre a taxis bandák a Keleti pályaudvar hivatalos drosztján. Maffiózó taxisok zsarolták, fenyegették blokáddal a főváros, a kormány vezetőit, a budapesti közlekedőket.

Évek óta garázdálkodnak Budapesten. A hiénák egy időben megszállták a repülőteret, csak a közfelháborodás és a rendőri jelenlét segített egy időre eltávolítani őket. De tisztességes taxis ismerősöm állítja: ma megint ott vannak. Sárgára festették a kocsijukat, úgy néznek ki, mint bármelyik másik kollégájuk, de érdekes módon mindig őket hívják elsőként az utasok fogadására.

Az ubereseket leleményesebbnél leleményesebb módszerekkel vegzálták a NAV és a fogyasztóvédelem ellenőrei, de ki tudja miért, közülük egyetlen egy sem vette magának a fáradtságot, hogy a Keletinél egy „sárga” sofőrt tegyenek próbára, bekapcsolja-e az óráját, ad-e nyugtát.

Miközben a Szigeten álruhás ellenőrök vizslatnak a büfések körül, és ötszáz forintos nyugtára vadásznak, addig a rendezőknek eszükbe sem jut a körmére nézni a fesztivál vendégeire váró sárga sofőröknek. Aztán ha az egyik 25 ezer forintot kér külföldi utasától a Margit-hídig egy fuvarért? Ha meg is veri a méltatlankodó utasát? Kihallgatják, megdorgálják, mert utast verni nem szép dolog. A túlszámlázásért szabálysértési eljárást indítanak, de nem veszik el a rendszámát, a jogosítványát, nem foglalják le a kocsiját.

Nem tehetik. Védi a maffia.