Svédország;ittas vezetés;

Aida Hadzialic. Forrás: Facebook

- Ittasan vezetett a fiatal politikusnő - Lemondott miniszterségéről

Lemondott Aida Hadzialic, a balközép svéd kormány szakképzési és felnőttoktatási minisztere, miután ittas járművezetésen kapták rajta.

A 29 éves miniszter asszony, akit a svéd szociáldemokrata párt nagy reménységének tartanak, szombati stockholmi sajtóértekezletén közölte, hogy csütörtökön a rendőrség igazoltatta és megszondáztatta a Dánia és Svédország közötti hídon, és vérében 0,2 ezrelék mg/l alkoholt találtak. Elmondta, hogy előzőleg egy vacsorán vett részt, ahol két pohár bort ivott.

Svédországban a gépkocsivezetés 0,2 ezrelék mg/l véralkoholszinttől bűncselekménynek minősül, amiért 6 hónapig terjedő börtönbüntetés szabható ki.

Hadzialic mély sajnálatát fejezte ki az ügy miatt, amelyet élete legnagyobb hibájának nevezett, és közölte, hogy még pénteken benyújtotta lemondását Stefan Löfven kormányfőnek, aki ezt elfogadta.

A miniszter Boszniában született, családjával 1992-ben, ötéves korában menekültként érkezett Svédországba. 2014-ben az ország történetének legfiatalabb minisztereként, 27 évesen lett az akkor alakult svéd kormány tagja - írja az atv.hu az MTI híre alapján.

Több mint száz országból érkeznek vendégek az idei Szigetre, és a jegyeladásokból kitűnik, hogy a külföldiek közül a legtöbben Hollandiából, majd az Egyesült Királyságból érkeznek - tájékoztatott a Sziget Kulturális Szervezőiroda sajtóirodája, amely arról is beszámolt, hogy szombatra az összes jegy elfogyott.